Milliókat faraghatsz le ezzel a megoldással a hiteledből

Olvasási idő kb. 1 perc

A gyermekes családok számára idén is elérhető lesz az az állami támogatási forma, amely esetében 2 gyerek után 1 millió, 3 gyerek után 4 millió forint összegben csökkenthető a fennálló lakáshitel-tartozás.

Azok is igénybe vehetik ezt, akik nem élnek házasságban, azonban érdemes odafigyelni a pontos feltételekre és a tavaly óta életbe lépő kisebb változásokra is, hívta fel a figyelmet Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

Ez a lehetőség akár többmilliós segítséget jelenthet a családoknak. A jogosultak gyermekeik számától függő összeggel csökkenthetik meglévő lakáshitelük és bizonyos szabad felhasználású jelzáloghiteleik tőketartozását. Államilag támogatott hitel, így a csok esetén is érvényesíthető ez az akár többmilliós könnyítés.

Milliókkal csökkenhet a lakáshitel ezzel a megoldással
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

Az igénylés határidejére vonatkozóan azonban született a közelmúltban egy fontos módosítás: tavaly szeptember óta ugyanis, amennyiben a gyermek 2020. június 30-a után született, akkor a kérelem a gyermek születését vagy örökbefogadását követő 180 napos határidőn belül nyújtható be. A korábban született vagy örökbe fogadott gyermekekre ez nem vonatkozik. A szakértő szerint érdemes lehet már a 12 hetes magzati korban elindítani a folyamatot azoknak, akik rendelkeznek csökkenthető hitellel.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.