Ma már nem szégyen a takarítót beengedni a legintimebb terekbe sem

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem egyszerű feladatra adja a fejét az, aki takarítással keresi kenyerét: a szolgáltatást van, aki még ma is úgy veszi igénybe, hogy cikinek tartja. Takarítók meséltek nekünk tapasztalataikról.

Léteznek olyan feladatkörök, pozíciók, amelyekben dolgozva szó szerint lehetetlen még arra is időt találni, hogy kitakarítsunk otthonunkat: szerencsére ma már rengeteg vállalkozó, illetve vállalkozás segít azoknak, akik ebbe a szituációba kerültek. 

Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy bár általánosságban meg tudja oldani egy család ezeket a feladatokat, egy lakásfelújítás után vagy váratlan élethelyzetben mégis arra támad igénye, hogy legyen effajta segítsége.

Pár éve elég sokak érezték kínosnak, ha maguk nem tudták megoldani mindezt, mára viszont ez megváltozott a Díványnak nyilatkozók szerint. „Az azért már nagyon ritka, de előfordul, hogy valaki azt kéri, hogy a környéken élőknek lehetőleg ne tűnjön fel, miért megyünk hozzá" – fogalmazott egyikük.

Az a jó, ha meg tudsz bízni a takarítódban

Az alkalmi takarítást rizikósnak élheti meg egy megbízó, hiszen nem ismeri azt, aki rendbe rakja az otthonát, és nem is nagyon számít arra, hogy visszatér még hozzá az illető, így a bizalmi viszony kialakítása nem nagyon lehetséges. Aki viszont állandó segítő lesz egy otthonban, arra általában jellemző, hogy bekerül egyfajta belső körbe, melynek az is következménye, hogy nem ellenőrzik munkáját.

„Az lehet, hogy az első néhány alkalommal még ott marad a megbízó, vagy észrevehető, hogy a lakásban azért eltett mindent, ami értékes, egy zárható helyre.

Idézőjel ikon

Ahova gyakran járunk, ott úgy kezelnek minket, mint barátokat vagy családtagokat, akik besegítenek, látható is a lakáson, hogy bíznak bennünk, megkapjuk a kulcsot, akár sajátot is másolnak nekünk, szabadon jövünk-megyünk"

– mesélte egy takarító. Intim területnek számít egy otthonban az illemhelyiség vagy a háló, kíváncsiak voltunk arra is, ezekkel kapcsolatosan mit tapasztal egy profi takarító.

A fürdőszoba tisztán tartása sok emberen kifog
Fotó: Hispanolistic / Getty Images Hungary

Vannak olyanok, akik nehezebben veszik ugyanakkor rá magukat arra, hogy ezekbe a terekbe egy vadidegent engedjenek be,egy takarítónak is nehezen adnak megbízatást, teszem azt, a vécé kitisztítására.

„Erre nincs semmi oka, a munkánk része a diszkréció, és mi aztán nagyon jól tudjuk, mekkora munka ezeket a helyiségeket tisztán tartani" – tudtuk meg. 

Az extrém takarítás azért ritkaság

„Nem az a jellemző, hogy extrém takarítások miatt hívjanak minket, az külön műfaj, és megvannak azok, akik szakosodtak rá. Ha olyan személy élt egy lakásban, aki azt az elhanyagolásnál is jobban lelakta, esetleg bűncselekmény történt, demens idős él ott vagy meghalt valaki, akkor van ilyesmire szükség. 

Amiatt igazán nem kell senkinek aggódnia, ha a gyerekek összekentek pár bútort, mert ez megtörténik. Ami a takarítónak is sok, az az, ha vért, testnedveket és egyebeket kell eltüntetnie”

 – tudtuk meg. Egy túl jól sikerült buli utáni állapot sem a takarítók kedvence, ezt azért hozzátették.

A legkeményebb munka egy takarító számára az, ha haláleset után kell ismét használható állapotúvá tennie egy lakást. Nem véletlen, hogy kialakult az extrém takarítás műfaja, ezt ugyanis nem vállalja mindenki. Adott esetben lelkileg is megterhelő lehet egy ilyen munka azon túl, hogy bizony fizikális értelemben véve is nagy kihívás. 

A takarítási szolgáltatást nyújtók az extrém esetektől sem riadnak vissza
Fotó: Farah Kilani / Getty Images Hungary

Ne órabért fizess a szolgáltatásért

Aki szétnéz a piacon, azzal szembesül, hogy egyes vállalkozók órabérrel dolgoznak, míg mások fix összeget kérnek el munkájukért. Az előbbi esetében nagyban meghatározza a végső összeget, hogy mennyire tempósan végzi munkáját a megbízott vállalkozó, sokkal korrektebb és tisztább helyzetet teremt, ha a helyszín ismeretében egy fix árat említ nekünk a takarító.

Azok, akik már megégették magukat párszor egy rosszul kiválasztott szakemberrel, jobban megértik, hogy ténylegesen mibe került az, hogy valóban a nekik megfelelő szintű rend és tisztaság legyen otthonukban

– ez a megkérdezett takarítók általános tapasztalata. Vannak, akik fillérekért és gyorsan szeretnék elvégeztetni a munkát: a piacon máig vannak, akik látszólag teljesítik is ezt, de könnyen átverés lehet az ilyesmi vége.

A zöld tisztítószer nem mindig megoldás

A takarítók munkájukból adódóan rengeteg szert ismernek és használnak, a természetes tisztítószerekről is megkérdeztük hát véleményüket. Szerintük is érdemes egy esélyt adni ezeknek, de azon sem szabad meglepődni, hogy vannak olyan szerek, amelyeket egyszerűen semmi egyébbel nem lehet helyettesíteni. 

A profi szerint a vegyszereket csak ritkán lehet elkerülni
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

A napi takarítási rutinnal kapcsolatosan ezt ajánlják:

  • Érdemes hetente egyszer takarítanod.
  • Sokat segít, ha a legtöbbet használt felületeket letörlöd naponta.
  • A vízkövesedés úgy előzhető meg a leghatékonyabban, ha szárazra törlöd a csapokat és a közelükben levő felületeket naponta akár többször is. 

Ha érdekel, hogy mik azok a tisztítási feladatok, amelyeknél nagy hasznát veheted az ecetnek, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.