Komoly veszélyt jelent ez a takarítóeszköz: a te otthonodban is ott lehet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fertőtlenítő törlőkendő számos háztartásban fontos eszköznek számít a takarításnál, miközben egyes kutatások azt mutatják, hogy többet árthat, mint segíthet, és súlyos egészségügyi problémák forrása lehet.

Napjainkban, amikor számos veszélyes baktériummal és vírussal kell megküzdenünk – gondolj csak a Covidra –, jelentősen felértékelődött a fertőtlenítés szerepe. Erre a célra a fertőtlenítő kendők kényelmes megoldást kínálnak, hiszen egy mozdulattal áttörölhető velük szinte bármilyen felület. Ezek a termékek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek elpusztítják a baktériumokat és egyéb kórokozókat. A Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi szervezet azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyártásukhoz felhasznált vegyszerek egy része az emberre is veszélyes lehet, ezért használatuk komoly körültekintést igényel.

Idézőjel ikon

A fertőtlenítő törlőkendőben lévő vegyi anyagokat számos egészségügyi problémával, köztük az asztmával is összefüggésbe hozták.

Veszélyes anyagokat tartalmazhatnak a népszerű takarítóeszközök

Függetlenül attól, hogy egy termék törlőkendő, spray, folyadék vagy por formájában kapható-e, besorolását tekintve különbözik a hagyományos tisztítószerektől. Ezeknél a gyártónak bizonyítania kell, hogy a benne található hatóanyagok elpusztítanak bizonyos baktériumokat – mint például a Staphylococcus aureust –, amelyek veszélyes fertőzéseket okozhatnak.

A fertőtlenítésre szánt takarítóeszközök egészségügyi kockázatot képviselnek
Fotó: AdamRadosavljevic / Getty Images Hungary

A fertőtlenítő termékekben aktív összetevőként gyakran fehérítő (nátrium-hipoklorit) fordul elő, míg mások hidrogén-peroxidot vagy úgynevezett kvaterner ammóniumvegyületeket, vagyis QAC-okat tartalmaznak. Az utóbbiak olyan neveken jelenhetnek meg az összetevők között, mint az „alkil-dimetil-benzil-ammónium-klorid” vagy a „benzil-ammónium-klorid”.

Szakemberek úgy vélik, hogy bizonyos összetevők – különösen a fehérítő és a QAC-ok – komoly egészségügyi kockázatot hordozhatnak. Riasztó, de egy, a Journal of Exposure Science & Environmental Epidemiology című tudományos folyóiratban 2022-ben publikált tanulmány kimutatta, hogy a QAC-ok az emberi anyatejben is megtalálhatók, és nagyobb mennyiségben vannak jelen azoknál az anyáknál, akik gyakrabban használnak fertőtlenítőszereket.

Akár asztmát is okozhatnak

A termékek használatához két jellemző egészségügyi probléma társul. Az egyik olyan légúti problémák köré csoportosul, mint a tüdőirritáció, az asztma és az allergia. A fehérítőről már régóta tudjuk, hogy asztmát okozhat, de kutatások azt sugallják, hogy a QAC-ok is képesek előidézni ezt az állapotot.

Az American Journal of Infection Control című folyóiratban 2019-ben megjelent elemzés szerint az asztma gyakrabban fordul elő azoknál a felnőtteknél, akik rendszeresen használnak fertőtlenítő- és tisztítószereket munkájuk során. Közéjük tartoznak például az egészségügyi dolgozók. Egy másik, a Frontiers in Toxicology folyóiratban 2022-ben publikált elemzés pedig úgy találta, hogy a QAC-ok – különösen a benzalkónium-klorid – számos tanulmányban és esetjelentésben potenciális allergénként, valamint tüdő- és bőrirritáló anyagként szerepel.

A gyermekeknél megnövelhetik az asztma kialakulásának kockázatát
Fotó: Roberto Jimenez Mejias / Getty Images Hungary

Azok a problémák, amelyeket ezek a vegyszerek a felnőtteknél okozhatnak, gyermekeknél is előfordulhatnak. Sőt, a fertőtlenítő törlőkendők hatóanyagai károsabbak is lehetnek a gyermekekre nézve, aminek az az oka, hogy testtömegükre vetítve több levegőt lélegeznek be, mint egy felnőtt, így nagyobb expozíciónak vannak kitéve.

Idézőjel ikon

A QAC-ok elősegíthetik az allergiák kialakulását, és asztmás rohamokat válthat ki a gyermekeknél.

A másik jellemző egészségügyi probléma a reproduktív egészség károsodása. Ezt a hatást a Washingtoni Egyetem laboratóriumi állatokkal dolgozó kutatója véletlenül fedezte fel, amikor egy új létesítménybe költözve azt vette észre, hogy az egerek között csökkent a vemhesség és az élveszületések száma. Mint kiderült, a probléma a labor fertőtlenítésére használt tisztítószerekből eredt, ami csökkentette a hímek spermiumkoncentrációját, és születési rendellenességekhez vezetett.

Bár a témában több humán kutatásra van szükség, egyre több bizonyíték mutat arra, hogy a QAC-ok károsítják az endokrin rendszert, és már nagyon alacsony dózisban is megzavarhatják a szervezet hormonjainak normál működését.

Így takaríts biztonságosan

Bár a fertőtlenítés kritikus szerepet játszik a fertőzések megállításában az egészségügyi intézményekben, a tapasztalatok szerint a legtöbb ember számára a hagyományos, szappannal és vízzel történő tisztítási mód is elegendő, mivel az önmagában is rengeteg veszélyes kórokozót távolít el.

A vásárlásnál érdemes ellenőrizni, hogy milyen anyagokat tartalmaznak
Fotó: Images By Tang Ming Tung / Getty Images Hungary

Ha mégis ragaszkodnál a fertőtlenítéshez, a szakemberek inkább azokat a termékeket ajánlják, amelyeknek a hidrogén-peroxid a hatóanyaga. Ez főleg olyan esetben lehet indokolt, amikor valaki a háztartásban norovírussal vagy más, hasonló fertőzéssel küzd.

Idézőjel ikon

Ha fertőtlenítőszert használsz, ügyelj arra, hogy az érintett felületet először meg kell tisztítani a szennyeződésektől.

A lépést az is indokolja, hogy a por csökkenti a fertőtlenítőszerek hatékonyságát. Fontos tudni azt is, hogy bizonyos kórokozók elpusztításához néhány percig nedvesen kell hagyni a felületet. Ezért is érdemes mindig átnézni a termék csomagolásán szerepelő utasításokat. Ügyelj arra is, hogy a fertőtlenítőszer használatakor és közvetlenül azután gyermek ne tartózkodjon a helyiségben, majd szellőztess ki. A légúti irritációt és asztmát okozó anyagok ugyanis egy tanulmány szerint akár 20 percig is a levegőben maradhatnak.

Vannak olyan felületek, amelyeknél fokozottan kerülendő a fertőtlenítő kendők használata. Ezeket itt szedtük össze.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.