Ezt teheted, ha a szomszéd fája átlóg a kertedbe

Olvasási idő kb. 3 perc

Az átlógó faág kérdése gyakori vitatéma a kertes házban élő szomszédok között, de a hatályos szabályokkal nem mindenki van tisztában.

Miközben a panelben rendszerint a fúrás vagy a kalapálás vezet viszálykodáshoz, addig a kertes házakban a flexelés, a fűnyírás vagy a növények elhelyezkedése veri ki a biztosítékot a szomszédságban. Bár ezek apró-cseprő dolgoknak tűnnek, gyakran elegendőek ahhoz, hogy elmérgesedjen a helyzet, nem ritka, hogy a viták miatt peres eljárásra kerül sor. Cikkünkből megtudhatod, az átnyúló faágakra milyen szabályok vonatkoznak, illetve hogyan lehet rendezni egy ilyen helyzetet.

Ezt mondja a jog a szomszéd átlógó fájáról

A kérdést korábban a Polgári Törvénykönyv szabályozta. „Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével azonban már egy másik törvény tartalmaz eligazítást a szomszédjogok, viták egyes, tipikus esetei kapcsán” – hívta fel figyelmet dr. Burján Zsuzsanna jogász, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. oldalán megjelent cikkében.

Idézőjel ikon

A főszabály az, hogy a két ingatlan határvonalán lévő növény vagy fa, illetve annak terménye egyenlő arányban illeti meg a szomszédokat.

Ez azt is jelenti, hogy az érintett fa gondozása közös kötelezettség, amely egyenlő arányban terheli a feleket. Ennek akkor lehet különös jelentősége, amikor egy már veszélyes, például korhadó, vagy gallyazásra szoruló fáról van szó.

A szomszédok között a növények miatt is elmérgesedhet a viszony
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Amikor azonban a fa nem a határvonalon áll, hanem valakinek az ingatlanán helyezkedik el, akkor gondozásának terheit a tulajdonos viseli. Ha pedig egy terebélyes fa ágai átlógnak a kerítésen, azokat nem lehet önhatalmúlag levágni, legfeljebb akkor, ha az érintett ingatlan használatát akadályozza. De ez esetben is csak akkor, ha előzetesen felszólítod a szomszédot az ágak eltávolítására, és ennek ő nem tesz eleget.

„Bármennyire is körülményesnek tűnik, de ezeket a lépéseket végig kell járni. Az ingatlan tulajdonosának nemcsak azt kell igazolnia, hogy az ingatlana használatát akadályozza, de azt is, hogy felszólításának a fa tulajdonosa nem tett eleget” – fogalmazott a szakember.

Az egyik ilyen tipikus eset, amikor a faág átnyúlva kárt tesz az épület tetejében, például leveri a cserepeket, vagy lehulló levelei eldugítják az ereszcsatornát.

A gyümölcsöket sem lehet csak úgy leszedni

Hiába tűnik csábítónak a lehetőség, a szomszéd fájának gyümölcseit nem tanácsos leszedni – még akkor sem, ha az átlógó ágak miatt fizikailag a te térfeledre kerülnek. A vonatkozó törvény ugyanis

csak azt engedi meg, hogy az ingatlan tulajdonosa a kertjébe hulló gyümölcsöket takarítsa be.

Mindazonáltal itt is érvényes, hogy erre először meg kell adni a lehetőséget a szomszédnak. Vagyis a gyümölcsöket csak akkor szedheted össze, ha a fa tulajdonosa ezt elmulasztotta.

Először meg kell adni a lehetőséget a szomszédnak, hogy összeszedje a gyümölcseit
Fotó: ZAKmac / Getty Images Hungary

Érdemes előre átgondolni a növények helyét

Ha nem egy kész kerttel rendelkező ingatlant vásárolsz meg, hanem te magad tervezel növényeket, fákat ültetni, azok elhelyezkedését érdemes alaposan átgondolnod. Fontos figyelembe venni a fák végső magasságát, és úgy megválasztani helyüket, hogy ne lógjanak át a szomszédhoz, illetve ne árnyékolják be házának ablakait.

A fákat a kerítéstől kellő távolságban kell elültetni
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Az ültetési távolságokat gyakran a helyi önkormányzat szabályozza. Ennek hiányában az alábbi általános szabályzat az irányadó:

  1. Széles lombozattal rendelkező fák (pl. diófa) a szomszédos épülettől számított 8 méter távolságban ültethetők.
  2. Akác-, fűz-, fenyő-, cseresznyefa: 7 méter.
  3. A 4 métert elérő, de ennél magasabbra nem növő fa, melynek lombozata nem túl széles, a szomszédos ingatlantól számított 4 méter távban helyezkedhet el.
  4. A 3 méter magasságig növő fák esetében a távolság 3 méter.
  5. Bokrok, sövények, díszfák, szőlő, melyek 2 méternél nem nőnek magasabbra, azok 2 méter távolságban ültethetőek a szomszédos épülettől.
  6. Cserjék vagy bokros növények, melyek növekedése nem haladja meg az 1 métert: ültető távolságuk 1,5 méter.
  7. Kisebb virágok, hagymák esetében: 30 cm.

Szabályozás hiányában a magasra növő, terebélyes fák ültetésénél ajánlott a szomszédnak jelezni az ültetési szándékot. Ha nem sikerül megegyezni vele, a helyi önkormányzat jegyzőjénél akár birtokvédelmi eljárás is kezdeményezhető. Ebben az esetben a jegyző jelölheti ki az ültetési távolságot. Amennyiben a döntés nem kielégítő számodra, bírósági eljárás tehet pontot az ügy végére.

Ha érdekel, hogy milyen esetben lehet még birtokvédelmi eljárást kérni, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.