A te lakásodban is megél, és a legidősebb már majdnem 250 éves

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vajon elpusztulhatnak a szobanövények az öregség miatt? Ahogy minden élőlénynek, az ő életük is véges. Lássuk, hogyan korosodnak lakásunk zöld díszei, akkor is, ha megfelelő gondozást kapnak.

Még ha osztatlan figyelmet is szentelünk a szobanövényeinknek, és a lehető legideálisabb körülményeket biztosítjuk számukra, végül így is elsorvadnak és természetes halált halnak. Ám a növények esetében ez a folyamat jóval tovább tarthat, mint nálunk, embereknél, vagy az állatvilágban. 

Mindig növésben vannak

Ha a szobanövényünk kókadozik, akkor legtöbbször emberi mulasztás az oka, mint például a túl- vagy az alulöntözés. Viszont, ha tényleg a lehető legjobban gondozzuk zöld kedvenceinket, akkor elképzelhető, hogy őket is utolérte az öregedés. Ugyanis a növények élete sem tart örökké. Az emberekkel és az állatokkal ellentétben a növények növekedése nem áll le egy bizonyos életkor után: ideális körülmények között életük végéig növésben vannak. Ez a folyamat ideális körülmények között, fajtól függően, évtizedekig, vagy bizonyos esetekben évszázadokig is eltarthat. 

A világ legidősebb cserepesének átültetése komoly tervezést igényelt
Fotó: Lewis Whyld - PA Images / Getty Images Hungary

A világ legidősebb cserepes növénye

A Föld legöregebb cserepes növénye egy óriás cikász, melyet Francis Masson vitt át Angliába még 1775-ben Dél-Afrika keleti térségéből. 

Az idős növény 1848 óta a Kew Gardens pálmaházában fejlődik, és egyike a gyűjtemény első növényeinek.

A matuzsálemi korú növény az angliai botanikus kertben még mindig növésben van, és lassan eléri az 5 méteres magasságot. Az 1 tonna súlyú pálmaféle 2009-es átültetéséhez 3 hónapos tervezésre és 9 kertészre volt szükség.

Így halnak meg a szobanövények

Sajnos még a legjobban gondozott növények is idővel elfáradnak. Évekig tartó virágzás, növekedés után sejtjeik nem képesek regenerálódni, ami rossz vízfelvételhez, a levelek hervadásához és végül halálhoz vezet. Kevés növény él elég sokáig ahhoz, hogy eljusson ebbe az életszakaszba. A túlnyomó többség a nem megfelelő gondozás, a kártevők és egyéb betegségek áldozatává válik. 

Csak annyi vizet adjunk a növénynek, amennyire szüksége van
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Mi mindent tehetünk, hogy szobanövényeink szép kort éljenek meg?

#1 Ne öntözzük túl

Ugyanolyan sokat árthatunk a növényünknek azzal, ha meglódul a kezünkben a kanna, mint ha hetekig hanyagoljuk az öntözést. A növény vízigényéhez érdemes igazítani a locsolást, ami nyilván körülményesebb, mint kijelölni a vasárnapot öntözőnapnak, de megtérül a figyelem. Ha nem tudjuk eldönteni, szüksége van-e e a szobanövénynek vízre, akkor dugjuk egy ujjunkat a növény gyökeréhez, és ha azt érezzük, hogy nedves a föld körülötte, ne öntözzük még meg

A kis cserepeseknél az is elegendő, ha megemeljük a növényt.

Ha nehéz, akkor sok benne a nedvesség, ha túl könnyű, akkor ideje meglocsolni. Függetlenül attól, hogy milyen gyakran öntözünk, ügyeljünk arra, hogy jó vízelvezető edényt használjunk a gyökérrothadás megelőzése érdekében.

Száraz levegőjű otthonban jól jön a vízzel teli szórófejes flakon
Fotó: svetikd / Getty Images Hungary

#2 Nem mindegy, hol tartjuk

Ügyeljünk arra, hová helyezzük a növényünket. A páfrány közvetlenül a radiátor fölött figyel? A bazsarózsa hűvös, huzatos helyen próbálja túlélni a telet? Egyik hely sem megfelelő a számukra. Ha a cserepesünk kókadozik, noha nincsenek rajta kártevők és a vízellátás is rendben van, akkor helyezzük át egy, a fajtájának ideális helyre a lakásban. 

Már szobanövényt vásárolni is úgy érdemes, hogy előre feltérképezzük otthonunk adottságait, megfelelnek-e a kinézett zöldnek.

Ha pedig ajándékba kapunk egy szépséget, akkor keressünk rá, hol érezné a legjobban magát az adott növény. Például az orchideánknak, amely a páradús környezetet kedveli, halálos ítélet, ha egy túlfűtött vagy túlklímázott száraz levegőjű szobába tesszük. Ha nem szeretnénk csak ezért párásítót beszerezni, akkor a legegyszerűbb, ha vizet töltünk egy szórófejes flakonba, és időnként befújjuk a növényeinket.

#3 Ültessük át a szobanövényeket

Az egészséges növények gyakran túlnőnek az otthonukon. Ha azt vesszük észre, hogy a cserép alján lévő vízelvezető lyukakon gyökerek nőnek ki, vagy hogy a víz hosszú ideig megül a föld felszínén, mielőtt beinná azt; vagy ha növényünk gyökerei kiállnak a virágföldből, ideje váltani egy nagyobb kaspóra. 

Érdemes odafigyelni szobanövényeink egészségére, hiszen nemcsak a mentális egészségnek tesz jót a sok szépséges zöld látványa, de a helyiség levegőjének a minőségén is sokat javíthatunk velük.

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!