Retró lakásbelsők a Kádár-korszakból: neked melyik ismerős?

Olvasási idő kb. 3 perc

Gyerekkoromban én úgy jutottam el a trópusokra, hogy fürdőruhában pózoltam a hatalmas pálmafás poszter alatt, ami a nappali oldalsó falát díszítette. Biztosan neked is megvannak ezek az emlékek, nézzük hát, 1956-tól a rendszerváltásig milyen tárgykultúrája volt a Kádár-korszaknak.

Nagyon szeretjük bogarászni a Fortepan oldal képcsarnokát, mivel a sokunk gyerekkorát idéző képekről az édes nosztalgia hozza fel az emlékeket. A lakberendezés akkoriban a tömeggyártott termékekről szólt, nemzedékek nevelkedtek ugyanazon lakásbelsők környezetében. 

Emlékszel még vajon ezekre a bútorokra és használati tárgyakra?

Varia és koloniál bútorcsalád: a lakás díszei

Legyen főtémánk most a nappali, itt (kicsit leegyszerűsítve) vagy monstre koloniál szekrénysor állt, vagy a Varia bútorcsalád. A Lingel Bútorgyár bútorcsaládja volt az eredeti „Varia” bútor, ami a kombinált szekrények helyett egymás mellé helyezhető kisebb szekrénytesteket jelentett, természetesen egységes frontmegjelenésben. A Varia bútorok forgalma akkor lendült fel igazán, amikor már OTP-részletakcióban is lehetett vásárolni. 1963-ban hiánycikk volt, négyezret gyártottak belőle évente, ami pillanatok alatt elfogyott. Varia bútort lottósorsoláson is lehetett nyerni.

Fotó: Kádas Tibor / Fortepan

A csavart oszlopokkal, frontrátétekkel díszített pácolt tölgy koloniál, azaz egyedi gyártású gyarmati bútort magas árszintje miatt csak a tehetősebbek vásároltak. Vagy pedig örökölték. A Zala Bútorgyár a koloniál bútorok megjelenését utánzó, nagyüzemileg gyártott termékei is elárasztották a piacot az 1980-as évek elején. Ezek voltak a „munkáskoloniálok”. Budapesti nagypolgári lakásvásárlás során máig találkozhatunk a monstre tömörfa bútorokkal.

Fotó: Lugosi Szilvia / Fortepan

Retró lámpák, csillárok, függesztékek

Maradjunk még mindig a nappaliban, és nézzünk fel a mennyezetre. Milyen lámpatestet látunk? A nagyi csillárja könnyen lehet, hogy Szarvasi gyártmány. A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. – a rendszerváltás előtt még szövetkezeti formában működött – amíg még nem az IKEA-nak gyártotta a lámpákat, addig az 1970-es évektől világítótesteket és háztartási kisgépeket készített. Talán nálatok is van még odahaza Szarvasi kávéfőző, és talán ezekre az ufószerű, füstösbarna vagy narancssárga lámpatestekre is emlékszel. A gyárat azóta bezárták, sajnos, a Halálcsillagnak elkeresztelt IKEA-lámpa gyártásának elvállalása nem volt szerencsés döntés

Fotó: Gárdos György / Fortepan

Rádió, televízió és telefonkészülékek 

A lenti kép alján, kicsit meglepő helyen láthatjuk a bakelit telefonkészüléket. Azért is fura, hogy szinte a földön van, mivel ezt a készüléket a falba kellett bedugni, nagyon rövidke kábele volt. A szocialista időszakban ez a fajta vonalas telefon luxustermék volt, alig lehetett hozzájutni. A telefonvonalak korlátozottan álltak rendelkezésre, így telefonnal rendelkezni státusszimbólumnak számított.

Fotó: Mészáros Zoltán / Fortepan
A Villamossági Televízió- és Rádiókészülékek Gyára (VTRGY) második nagy képernyős készüléke volt az Alba Regia tv-készülék 12 csatornával, egynormás kivitelben. Belföldön Kizárólag OIRT-csatornákkal hozták forgalomba
Fotó: Szánthó Zoltán / Fortepan

A Lemezárugyár nemcsak lemezjátékokkal örvendeztette meg a Kádár-korszak gyerekeit, hanem diavetítővel is. A legsikeresebb diafilmvetítője az 1950-es évek második feléből, a transzformátorral egybeépített ún. „púpos” vagy „bogárhátú” változat. A hétfői tévéadás-szünetekkor a család a diavetítő előtt ült.

Fotó: Korenchy László / Fortepan

És még ott volt a puff is…

Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

Puff vagy retró ülőke. A piros-fekete verzióval egészen biztosan találkozott mindenki, ha nem is saját otthonában. Ami a kétezres éveknek a babzsák, az az 1970-es éveknek a puff volt. Lábtartónak használhatták, vagyis magam sem tudom, mert ülni rajta elég kényelmetlen, nem éppen vendégmarasztaló.

Reméljük, élvezettel nézegetted képválogatásunkat, és ha még nem szeretnél kiszakadni a nosztalgiából, akkor teszteld le, vajon mennyit tudsz a Kádár-rendszerről!

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.