Ha így küzdesz a penész ellen, rontod a helyzeted: 6 hiba, melyet kerülj el

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár lehet, hogy a sok benti növénytől valóban tisztább és frissebb lesz a szoba levegője, ám a penészhelyzeten csak ront, ha sok cserepes növényt tartunk a lakásban.

Szakértő segítségével jártunk utána annak, milyen egyéb hibát követhetünk el, amely miatt szinte biztos, hogy megjelenik a penész az otthonunkban.

Fontos, hogy milyen a nyílászárónk

„A penészesdés elkerülésének alapja a jó és hőhídmentes hőszigetelés. Bár sokan gondolják, hogy a rosszul záró nyílászáró előnyös lehet, annak érdekében, hogy ne kelljen azon törni a fejünket, hogyan szabaduljunk meg a penésztől, előnyösebb, ha jól szigetelő nyílászárók vannak a lakásban. Ugyanis a kiválóan illeszkedő ajtók és ablakok megakadályozzák, hogy környezetükben a belső felületek lehűljenek, így kevésbé valószínű, hogy a nyílászáró környezetében megjelenik a penész” – mondja Fábián Zoltán okleveles építészmérnök.

Fontos, hogy a nyílászárók jól szigeteljenek, de azzal számolni kell, hogy ebben az esetben kisebb a lakásban a légmozgás
Fotó: Shutterstock

A szakértő hozzátette: bár mindenképpen pozitívum, hogy ha a nyílászárók jól szigetelnek, a tökéletesen záródó ajtók és ablakok miatt azonban az épületben erősen lecsökkenhet a légcsereszám, és ha kevésbé szellőzik a lakás, nagyobb eséllyel alakulhat ki penész. Ezt úgy kerülhetjük el, ha ügyelünk arra, hogy rendszeresen szellőztessük az otthonunkat. Különösen fontos ez a jól záró, új nyílászárók esetében.

„Nagyon fontos, hogy ha van egy nagyon jó, új nyílászárónk, ne vágjuk ki az ablak vagy az ajtó tömítését csak azért, hogy biztosítsuk a szellőzést, mert ahol nem zár jól, ott behúz a hideg, a környezetében penész alakulhat ki. Ehelyett jobb, ha kiszellőztetjük a lakást” – mondja Fábián Zoltán.

Nem mindegy hogyan és mennyit szellőztetünk

Hasznos tudni azonban, hogy a szellőztetés a már kialakult penészhelyzetet nem feltétlen oldja meg magában. A túl sok szellőztetés legfeljebb a rezsinek fog ártani, mert ha kihűtjük a lakást, többe kerül majd a fűtés.

A rendszeres szellőztetés nagyon fontos annak érdekben, hogy frissen tartsuk a levegőt.

Akkor járunk el a legjobban, ha naponta többször, rövid időre teljesen kinyitjuk az ablakokat, hogy kereszthuzatot csináljunk. A hosszú időre bukóra kinyitott ablakkal csak azt érjük el, nagy energiaveszteséggel, kevésbé hatékony légcserével szellőztetünk.

Kulcskérdés a páratartalom

Abban, ha egy lakás penészedik, óriási szerepe lehet a bent uralkodó páratartalomnak. A szakértő azt javasolja, hogy akinél ilyen jellegű probléma vagy gond merül fel, mindenképpen szerezzen be egy páratartalom-mérőt, és ellenőrizze annak mértékét a lakás különböző pontjain. Ugyanis sokszor megesik, hogy nem ott magas a páratartalom, ahol mi gondoljuk. 

Sokan elsősorban arra gondolnak, hogy a lakás legpárásabb helyisége a fürdőszoba, ám ez is attól függ, hogy milyen gyakorisággal és hogyan használjuk. 

Meglehet, hogy azok a szobák nyirkosabbak, amelyben növények is vannak, ugyanis a cserepes virágok nagyon sok vizet párologtatnak – a rájuk öntött víz nagy része mindenképpen a légtérben köt ki. Tehát ahol kevesebb szobanövényt gondoznak, ott valószínűleg szárazabb a lakás levegője. 

Minél több a szobanövény, annál párásább a levegő
Fotó: Ekaterina Panteley / Getty Images Hungary

De az sem ritka, hogy a hálószoba a lakás legnedvesebb helyisége, ugyanis maga az ember is nagyon fontos „páraforrás”. Azáltal, hogy az egész éjszakát itt töltjük, leheletünkkel és az izzadságunkkal mi magunk emeljük a szoba páratartalmát. A helyzetet még tovább súlyosbíthatja, ha sok bútor van a szobában: a szekrények és a ruhák az ágyneműkkel együtt kiválóan alkalmasak arra, hogy magukba szívják, tárolják a nedvességet, majd visszaadják azt. 

A tartósan magas páratartalom így akár penészedést is okozhat.

Fábián Zoltán elmondta: egy lakás páratartalma 40 és a 60 százalék között számít elfogadhatónak, ekkor nem érezzük sem száraznak, sem nedvesnek a levegőt. 

Az sem mindegy, hogyan főzünk

„Pára és penész szempontjából nagyon meghatározó, hogy ki mennyit süt-főz, és legfőképpen az, hogyan teszi mindezt” – mondja Fábián Zoltán, hozzátéve: ha valaki folyton fedő nélkül főz, vagy nem a kívánt intenzitással használja a tűzhelyet, a kelleténél több párát juttathat a levegőbe. 

Ahogyan a növények esetében, úgy a főzésre is igaz, hogy ami az edényből elpárolog, az a lakás levegőjében köt ki.

Ha főzés során folyamatosan vissza kell töltenünk a húslevesbe az elpárolgott vizet, jóval nagyobb lesz a páratartalom. Ha azonban fedőt teszünk a fazékra, és csak olyan fokozatra kapcsoljuk föl a tűzhelyet, ami ahhoz kell, hogy lassan forrjon az étel, kevesebb gőz jut a levegőbe.

Nincs értelme jobban fűteni

Sem a kialakult penészhelyzetet nem oldja meg, sem a penészedést nem akadályozza meg, ha jól feltekerjük a termosztátot. A radiátor vagy a fűtéscső sugárzó hője csak lokálisan segíthet a penész elkerülésében. Egy egész helyiség vagy lakás penészedését nem szünteti meg, ha a kelleténél jobban fűtünk.

Ha melegebb lesz a lakásban, nem tűnik el a penész
Fotó: Maryna Terletska / Getty Images Hungary

Sőt bizonyos értelemben a magasabb hőmérsékleten erőteljesebben jelentkeznek azok a hőhidasságok, melyek a hőmérsékletkülönbségek miatt penészedést okozhatnak. Részben ez az oka annak, hogy egy fűtetlen lakásban sosincs penész.

Így szárítsuk meg a vizes ruhát

Ami pedig a teregetést illeti, a szakértő szerint jobb, ha a benti szárítókötelet szárítógépre cseréljük. „Bár a szárítógép nagy energiapusztító, a lakásban kiteregetett, száradó ruhákból is nagy vízmennyiség jut a levegőbe, ami nagyon jelentős páratartalom-növelő. Természetesen a lakásnak és a ruhának is az a legjobb, ha szabad levegőn száradhat meg.”

Jó döntésnek tűnhet ez a fajta dekoráció, de az allergiád ennek ellenére is romolhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.