7 tipp a bőséges paradicsomtermésért: így hozd ki belőle a legtöbbet

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha betartod ezt a 7 szabályt a paradicsom ültetése és gondozása során, páratlanul gazdag termés lesz a jutalmad.

Akár az erkélyen, akár a kertben nevelgeted, egyaránt igaz, hogy a saját termesztésű paradicsom ízéhez semmi nem fogható. Ha azonban még kezdő vagy a témában, nem feltétlenül vagy tisztában vele, mire kell odafigyelned ahhoz, hogy a növény igazán bő termést hozzon. Itt van néhány hasznos tipp a profiktól.

1. Ültesd megfelelő helyre

Minden növény más körülményeket igényel, hogy a lehető legjobban tudjon fejlődni. A paradicsomról elsősorban azt kell tudni, hogy a meleget és a sok napsütést kedveli. Ez az oka annak, hogy Olaszország, Spanyolország vagy Mexikó napsütötte tájain kiemelkedő eredménnyel termesztik.

A paradicsomot olyan helyre ültesd, ahol egész nap egyenletesen éri a napfény – ideális esetben legalább 8 órán keresztül.

A palánták telepítésénél fontos figyelembe venni a talaj minőségét is. A paradicsomnövénynek a gyökérrothadás elkerülése végett jó vízelvezetésű ültetőközegre van szüksége. Ügyelni kell arra is, hogy elegendő hely maradjon a palánták között, mivel ez növeli a légáramlást, ezáltal csökkentve a gombás fertőzések kialakulásának kockázatát.

A bő terméshez a paradicsomnak sok napsütésre van szüksége
Fotó: Mac99 / Getty Images Hungary

Fontos szempont lehet még, hogy a paradicsomnövény szeret mély gyökereket ereszteni a talajban, hogy minél több tápanyaghoz férjen hozzá, ezért az ültetésnél javasolt egészen a legalsó levelekig beásni.

2. Gondoskodj támogatásról

Egyes paradicsomfajok akár 2 méter magasra is megnőhetnek, ezért elengedhetetlen számukra a stabil támaszték. Erről ajánlott korán gondoskodni, nehogy leszúrásakor megsértse a gyökereket.

A célnak egy karó vagy egy rácsos szerkezetű növénytámasz is megfelel. A lényeg, hogy nagyjából 25 centis közönként rögzítsd hozzá a növényt egy zsineg segítségével.

3. Ne feledkezz meg a trágyázásról

A paradicsom tápanyagigényes növény, így ha bőséges termésre vágysz, nem fogod megúszni trágyázás nélkül. A földet az ültetésnél komposzttal és trágyával javíthatod fel, amit később műtrágyával egészíthetsz ki.

A paradicsomnövény számára a három legfontosabb tápanyag a nitrogén, a foszfor és a kálium.

Az előbbi különösen fontos a korai növekedési szakasz során, mivel a levelek fejlődését is segíti. A foszfor ezzel szemben a gyökérnövekedést, a virágzást és a terméshozamot hivatott serkenteni, míg a kálium erősítő hatású. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint kezdj nitrogéntartalmú műtrágyával, majd a növekedési szakaszban válts káliumalapú trágyára.

4. Mulcsozz bőségesen

A műtrágyázáshoz hasonlóan a mulcsozás, avagy a talajtakarás is kedvezőbb feltételeket teremt a paradicsomnövény fejlődéséhez. Ha töve körül szerves anyagokkal borítod a talajt, megakadályozhatod a gyomok elszaporodását, így a paradicsomnak nem kell versengenie a tápanyagokért és a vízért. A mulcsozás olyan szempontból is hasznos, hogy szabályozza a hőmérsékletet, illetve elősegíti a nedvesség megtartását, amire nagy szükség van a nyári kánikulák idején.

A mulcsozásra alkalmas lehet a levágott fű, a szalma és a felaprított levelek is.

5. Metszd le az alsó ágakat

A rendszeres metszés serkenti a paradicsom növekedését, és hozzájárul a növény általános egészségéhez. Ez a lépés azért is lényeges, mert az alsó ágakon és leveleken az esőzések után káros baktériumok és gombák verhetnek tanyát. Emellett arra ösztönzi a paradicsomot, hogy a megfelelő helyre összpontosítsa energiáit.

A nagyobb termés érdekében az alsó ágakat érdemes levágni
Fotó: FotoDuets / Getty Images Hungary

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az intenzív metszést nem minden paradicsomfajta igényli. A kivételek közé tartoznak az úgynevezett determinált növekedésű paradicsomok, amelyek csak egy bizonyos magasságig nőnek, majd a virágzásra és a termésre kezdenek koncentrálni.

A metszés elvégzésekor ajánlott eltávolítanod a sérültnek vagy betegnek tűnő leveleket, ágakat is. Ha időnként lecsíped a paradicsomvirágokat is, előmozdíthatod a gyökérfejlődést is.

6. Támogasd a beporzást 

A paradicsom természetnél fogva önbeporzó, így nincs szüksége egy második növényre ahhoz, hogy termést hozzon. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne segíthetnéd a folyamatot. Az egyik lehetőség, hogy finoman megrázod a virágokat.

A manuális beporzás különösen hasznos lehet, amikor a magas páratartalom miatt a virágpor a növény hím részéhez tapad, vagy ha üvegházban neveled a paradicsomot, így nem éri légmozgás.

A másik opció, hogy megpróbálsz vonzó környezetet teremteni a természetes beporzók, például a méhek számára, akik elvégzik helyetted a feladatot.

7. Minél korábban szedd le a termést 

Alapszabály, hogy az első paradicsomszemek betakarításával ne várj túl sokat, még akkor sem, ha nem tűnnek olyan nagynak vagy pirosnak. Amikor ugyanis leszeded a paradicsomot, az azt üzeni a növénynek, hogy több termést kell hoznia. Ha ezt még a vegetációs időszak elején megteszed, a következő hónapokban gazdagabb termést várhatsz.

Ha a paradicsom még kissé éretlen, leszedése után tárold napos, meleg helyen, például a konyhaablakban, ahol tovább érik, miközben megőrzi kellemes aromáit.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.