Nagy könnyítést kaptak, akik felújítanák az otthonukat

Olvasási idő kb. 2 perc

Kibővítették azoknak a körét, akik hozzájuthatnak az otthonteremtési támogatáshoz, mivel a pályázati feltételekből kihúzták az egyik megkötést.

Eddig fontos feltétele volt a pályázatnak, hogy az igénylőnek be legyen kötve a gáz az otthonába, amelyet most eltöröltek. Ennek értelmében így a júniustól induló, 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási Programra jóval többen pályázhatnak.

A források június 3-tól igényelhetőek a 266 MFB Bank Pont Pluszban.

Többen élhetnek az otthonteremtési támogatással

Tovább folytatódtak a szakmai és a szakértői egyeztetések annak érdekében, hogy a lakosság részére a legjobb programot dolgozzák ki – idézi az Infostart a minisztérium közleményét.

Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára elmondta, hogy sikeresen lezárult a Magyar Fejlesztési Bank nyílt, európai uniós jogszabályoknak megfelelő közbeszerzési eljárása, melyet

Idézőjel ikon

az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására hirdettek meg.

A közvetítői feladatok ellátásának jogát az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank által alkotott konzorcium nyerte; a hitelintézetek a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklus lakossági hitelprogramjait összesen 266 bankfiókban teszik elérhetővé az ügyfelek részére.

Idézőjel ikon

Az első 128 MFB Pont Plusz május 30-ig, a további 138 db pedig június 30-ig nyílik meg.

Az otthonteremtési támogatásból ablakcsere is végezhető
Fotó: Monty Rakusen / Getty Images Hungary

Kikerült az otthonteremtési támogatás feltételeiből a gázhálózatra kötöttség

A pályázati felhívásból kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele a szakmai egyezetetések és a lakosság részéről érkező kérések eredményeként. Ezzel jelentősen megnőtt az igénylők potenciális köre.

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. innovatív felületet kínál, ahol előzetes kalkulációkat végezhetnek a pályázók, figyelembe véve a várható költségeket és az energiamegtakarítást. Emellett az alapok felmérése abban is segít, hogy megállapítsák, a tervezett beruházás eléri-e a támogatás feltételeit, amely legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítást követel meg épületenként.

A támogatásból és a kamatmentes hitelből az

  • épület külső határoló elemeinek hőszigetelése;
  • nyílászárócsere;
  • használati melegvíz-rendszer korszerűsítése és

fűtésrendszer korszerűsítése valósítható meg akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással.

A pályázati felhívás tervezetének részleteit napokon belül megismerhetik az érdeklődők.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.