Bírósági pert kockáztatsz, ha ilyen növényt ültetsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az interneten futótűzként terjed az a videó, amelyben egy kerttulajdonos kétségbeesetten panaszolja el, hogy szomszédja egy agresszívan terjedő növényt, bambuszt ültetett a telekhatárra, amit képtelenség megfékezni.

A Pénzcentrum az eset kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nem megfelelő ültetésnek akár jogi következményei is lehetnek. A szomszéd szükségtelen zavarása ugyanis ütközik a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel, és birtokvédelmi eljárást vonhat maga után. Sőt, ha kár keletkezik, a sértett fél jogi úton kártérítésért folyamodhat.

Jogi ügy lehet az elhibázott növényültetésből

Dr. Szabó Bianka jogász a portál kérdésére elmondta, mivel hiányzik az országos szintű szabályozás, az illetékes önkormányzatok által megállapított helyi építési szabályzat rendelkezései (HÉSZ) az irányadók.

Az olyan növények ültetésekor, mint a bambusz, körültekintően kell eljárni, mert nagyon agresszíven terjeszkednek
Fotó: wulingyun / Getty Images Hungary

A szakember szerint az ültetésnél javasolt figyelembe venni a fás szárú növények védelméről szóló 282/2024. (IX. 30.) kormányrendelet tartalmát is. Ez kimondja: fás szárú növény a telek azon részén és oly módon telepíthető, hogy

  • az emberi életet nem veszélyezteti,
  • a biztonságos közlekedést nem akadályozza,
  • a meglévő építményekben nem okoz kárt, illetve nem akadályozza azok biztonságos működését, megközelítését.

Fontos tehát utánanézni a helyi szabályozásnak, illetve érdemes lehet a szomszéddal is előzetesen egyeztetni. Ha nincs érvényes helyi szabályozás, a telken elvileg bárhol ültethető növényzet (bár az ajánlott ültetési távolságokat célszerű figyelembe venni). Az egyetlen kitétel, hogy „a szomszédos ingatlan tulajdonosát nem zavarhatja az ingatlana használatában, birtoklásában nem korlátozhatja, épületében kárt nem okozhat”.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.