Komoly büntetést kockáztatsz, ha így használod a napelemed: kevesen tudnak egy kötelező teendőről

Olvasási idő kb. 4 perc

A napelem üzemeltetésésével kapcsolatos kötelező teendő elmulasztása több tízezer forintos bírság kiszabásával járhat.

A napelemes házakban keletkező tüzek fokozott kockázattal járnak, ezért a szabályok szerint az érintett ingatlanok tulajdonosainak gondoskodniuk kell egy eszköz beépítéséről, illetve figyelmeztető jelzéssel kell ellátniuk a házat. Erről a teendőről azonban sokan nem tudnak.

Kötelező figyelmeztető jelzéssel ellátni a napelemes házakat

„A tűzoltóknak egy égő épülethez történő riasztáskor meg kell győződniük arról, hogy az épületen vannak-e napelemes vagy hibrid napelemes rendszerek, valamint arról, hogy miként és hol lehet a rendszert lekapcsolni” – nyilatkozta a Dívány kérdésére Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Idézőjel ikon

A napelemes rendszer jelenlétére figyelmeztető feliratot, biztonsági jelet az épület főbejáratánál kell elhelyezni.

Ezt az Országos Tűzvédelmi Szabályzat és a villamos berendezések védelemről szóló Tűzvédelmi Műszaki Irányelv tartalmazza, utóbbiban több ajánlott figyelmeztető jelzés is megtalálható. A figyelmeztető felirat és jelzés beszerzése és kihelyezése az ingatlan tulajdonosának, használójának a feladata.

A kötelező jelzés hiánya büntetést vonhat maga után
Fotó: fhm / Getty Images Hungary

Speciális oltási technikát alkalmaznak a tűzoltók

A szóvívó közlése szerint a napelemrendszereket kétféleképpen érintheti tűz: vagy a napelem okozza a tüzet, vagy a napelemrendszertől függetlenül keletkezik az épületben tűz, amely végül érinti a tetőt is. Ez utóbbi eset fordul elő gyakrabban.

Idézőjel ikon

Évente átlagosan 7 ezer lakástűz van, átlagosan 20-40 olyan van, amely napelemrendszerrel hozható összefüggésbe.

Mint mondta, a napelemekben keletkező tüzek jellemzően kivitelezési hibákra vezethetők vissza. Ide tartozik a nem kompatibilis csatlakozók használata, az alulméretezett vezetékek beszerelése vagy a nem megfelelő kötések alkalmazása. „Egy alulméretezett vezeték túlmelegedhet, a szigetelés az időjárási körülmények miatt elöregedhet, zárlatot okozhat” – magyarázta Mukics Dániel.

A tűzoltók minden szükséges eszközzel rendelkeznek a napelemes tüzek oltásához
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Hozzátette, az ilyen tüzek oltása az elektromosság jelenléte miatt speciális odafigyelést igényel, ezért a tűzoltókat folyamatosan képzik ezekre a helyzetekre. A készenléti állomány tagjai speciális, áramütés ellen védő kesztyűvel rendelkeznek, és az adott helyzettől, illetve az épület és a napelemrendszer kialakításától függően döntenek a beavatkozás módjáról.

Idézőjel ikon

Lehet, hogy habbal, porral vagy a teljes kiszakaszolást, áramtalanítást követően akár vízzel kell beavatkozni, vagy ezeket az oltási módszereket ötvözni kell.

A szóvivő kitért arra is, hogy a napelemrendszereket érintő tüzek oltása során a kisfeszültségű berendezésekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni, mivel ezek egyenfeszültsége kisebb, mint 1500 volt. A szabályok értelmében égő kisfeszültségű berendezések oltását, illetve azok közvetlen környezetében a tűz terjedésének megakadályozását csak az áramkör megszakítását követően lehet megkezdeni.

„A napelemek mindaddig termelik az áramot, amíg azokat fény éri. Így a kapcsoló és a napelemek közti vezeték a napelemek és az inverter között elhelyezett szakaszolókapcsoló lekapcsolásakor még feszültség alatt van. Az összekötött napelemtáblákat szétkapcsolják, így a feszültség nem adódik össze” – fejtette ki Mukics Dániel.

Kötelező leválasztó kapcsolót beépíteni

Szilágyi László, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség alelnöke lapunk megkeresésére elmondta, azokba az ingatlanokba, amelyekben napelem működik, kötelező úgynevezett tűzeseti leválasztó kapcsolót beépíteni. Ennek minden esetben elérhető helyre kell kerülnie.

Idézőjel ikon

A tűzeseti leválasztó kapcsoló kifejezetten arra szolgál, hogy a beavatkozó tűzoltók lekapcsolják vele a napelemet.

A szövetség azért lobbizik, hogy kihelyezése ne legyen kötelező, aminek több oka is van. „Egyrészt, tűzveszélyes, ezért akár ki is gyulladhat, a telepítése pedig költséges. Másrészt, bár a tűzoltókat védi, a beavatkozásoknál gyakran nem a tűzvédelmi kapcsolót használják, hanem lefújják habbal a napelemet, vagy fejszével levágják a hálózati kapcsolati kábelt. Azt szeretnénk elérni, hogy beépítése ne legyen kötelező – persze, ha valaki akarja, tegye be” – mondta el Szilágyi László.

Előfordulnak kivitelezési hibák a napelemeknél
Fotó: Sirisak Boakaew / Getty Images Hungary

Megbüntethetnek a hiánya miatt

A Pest Vármegyei Kormányhivatal kérdésünkre megerősítette, a napelemmodulok közelében – a napelem és az inverter közötti részen – távműködtetésű vagy kézi tűzeseti lekapcsolási lehetőséget kell kialakítani. Ezt az épület tűzeseti főkapcsolójának közelében kell elhelyezni, vagy a tűzeseti főkapcsolónak kell működtetnie azt.

Idézőjel ikon

A kapcsolónál a rendeltetésre utaló feliratot, piktogramot jól látható helyen el kell helyezni, valamint az épület főbejáratánál el kell helyezni biztonsági jelölést, amely tájékoztatja a beavatkozókat, hogy az épületben napelemes rendszer üzemel.

A közlés szerint szabálytalanság esetén a tűzvédelmi hatóság figyelmeztetést alkalmazhat, vagy tűzvédelmi bírságot szabhat ki. A biztonsági jelek hiánya a tűzoltóság beavatkozásának akadályozásaként értelmezhető: ilyen esetben a bírság 20 000-től 60 000 forintig terjedhet.

És arról tudtál, hogy a klímaberendezések is fokozott tűzveszélyt jelenthetnek? Erről ide kattintva tudhatsz meg részleteket. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.