Megszólalt a MOHU: ezért nem takarítanak lomtalanítás után

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A XIII. kerületi önkormányzat a közelgő lomtalanítás miatt aggódó közleményt tett közzé a napokban, melyben úgy fogalmaztak: „a korábbi évek gyakorlatával ellentétben a MOHU nem takarítja fel a XIII. kerületi járdákat és utcákat a március 16-án kezdődő és egy héten át tartó lomtalanítás után". A MOHU BUDAPEST a Díványnak ugyanakkor úgy nyilatkozott, nincsen változás a korábbi gyakorlathoz képest, ez nem az ő feladatuk volt eddig sem, hanem a kerületé.

A XIII kerületi Önkormányzat lomtalanítás témakörben nemrégiben közzétett Facebook-posztja sajnálatos módon olyan téves következtetéseknek szolgálhat alapjául, melyek szerint változás lenne az idei lomtalanítási gyakorlatban" - kezdte válaszát a Dívány megkeresésére a MOHU BUDAPEST. A lomtalanítást végző céget azzal kerestük meg, tisztázzák, kinek kell takarítania a lomok elszállítását követően.

„A kihelyezett, nem lomnak minősülő hulladék elszállítása és az ezek utáni takarítás a közterület tulajdonosának felelőssége. A lomtalanítás utáni takarítás tehát ugyanúgy, ahogy korábban, immár több mint egy évtizede a kerületi önkormányzatok és a Főváros feladata" — hangsúlyozták. Tehát a MOHU BUDAPEST álláspontja szerint tény, hogy nem ők takarítanak, azonban ez az elmúlt években és idén sem rájuk rótt feladat volt, hanem kerületi, fővárosi teendő. A lomtalanításhoz kapcsolódó felelősségi körök válaszuk szerint jogszabályi környezetben rögzítettek. 

A MOHU BUDAPEST továbbra is elvégzi a lomtalanítást a fővárosban
Fotó: PhotoAlto/Milena Boniek / Getty Images Hungary

A MOHU BUDAPEST tisztázta lomtalanítási feladatait

A cég a korábbi tervekkel ellentétben tehát idén nem korlátozza az éves lomtalanítást a gyűjtőpontokon való begyűjtésre, hanem 2027-ig fenntartja a korábbi, házhoz menő lomtalanítási gyakorlatot. A háztartások a megszokott listában szereplő hulladékokat az adott napok továbbra is kihelyezhetik a házak elé, ők pedig elszállítja azokat.

Idézőjel ikon

„Idén is, ahogy eddig minden alkalommal felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy mi számít lomnak, és mi nem"

- tisztázták. - „A jelenlegi lomtalanítási rendszer egyik sajátossága éppen az, hogy sajnos számos nem lomnak minősülő dolog is bekerül a halomba. A MOHU számára Budapest tisztasága elsődleges szempont, így a házak elé kitett, összekevert, szelektálhatatlan halmokat a MOHU BUDAPEST idén is elszállítja".

A lomok elszállításáért felelős cég nem aggódik, hogy piszkosak maradnának az utcák, hiszen a főváros  I., az V. és a XXI. kerületében már végeztek a lomtalanítással, és az utcák is megtisztultak a fővárosi utótakarításnak köszönhetően.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.