Ha meglátsz egy letojt tyúkot, örökre elmegy a kedved a bolti tojástól

Olvasási idő kb. 2 perc

A városlakók jelentős része rendszeresen fogyaszt tojást, azzal azonban sokkal kevesebben vannak tisztában, hogy hogyan is tojnak a tyúkok, és mi lesz azokkal a példányokkal, akik erre többé nem képesek.

A tyúkok sem tojnak életük végéig, a tojásrakási képességük fajtánként, a tartás körülményeitől és életkoruktól függően is változhat. A letojt tyúkok, azaz amelyek nem tojnak már mindennap, haszontalanok a nagyipari gazdaságokban. De mi lesz velük? 

 

A letojt tyúk a kutyának sem kell?

Gazdasági szempontból azok a tyúkok, fajták előnyösek, amelyek tojáshozama magas, tojóideje pedig hosszú. Egyes baromfifajták, főként a hibridek évente több mint 300 tojást is tojhatnak, azonban értelemszerűen rövidebb is a tojóidejük, hiszen hamarabb felélik testük tartalékait.

A letojt tyúkoknak általában nem jár békés öregkor
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

A tojásrakási képesség megszűnését a tojótyúkok ivarszerveiben végbemenő változások okozzák. Gyakran az aktív tojóidő végén a tyúkok kétsárgájú és egyébként deformált tojásokat tojnak, és ebben az időszakban kezdenek el hízni is – összegzi az Agrofotel. A hibridek az évente lerakott tojások számában felülmúlják a többi tyúkfajtát, a fentebb említett szabályszerűség szerint azonban az ilyen eredményt ellensúlyozza a tojásrakási képesség viszonylag korai elvesztése, ez a hibrideknél általában 15 hónapos kor után következik be.

Alig pár hónap tojásrakó idő adatik néhány fajtának

A Dívány által megkérdezett kisgazdálkodó szerint egy háztáji csirke esetén ez az időszak kétéves kor körül érkezik el. Kiss Erika azonban azt is elmondta, hogy ezen túlmenően is tojnak, bár sokkal ritkábban, mint korábban. Sokan eladják a letojt tyúkjaikat, mások pedig éppen azokat keresnek tartásra, így a tojásrakó képesség csökkenése nem feltétlenül jelenti életük végét, ahogy a nagyipari tojáshibridek esetében.

Azonban míg a háztáji baromfiudvarokban élő tyúkok jó eséllyel helyben találnak új gazdát, vagy egyéb módon fejezik be életüket, a nagygazdaságokban jóval sanyarúbb mindennapjai vannak a szárnyasoknak. A Junior Kisállat Rezervátum munkatársai azonban most 13 baromfinak biztosítottak állathoz méltó életet. A tyúkok még mindig naponta tojnak tudósításuk szerint, azonban így is letojtnak számítanak gazdasági szempontból.

Idézőjel ikon

“Nagyon király életük lesz. Még nem tudják, mert sosem láttak napot, füvet, szelet, és földet a lábuk alatt, de rá fognak jönni" – bizakodnak a rezervátum híradó posztjában.

Állatmentések során igencsak ritka, főként a híradásokban, ha valaki haszonállatokat ment, kutyák és macskák életének jobbá tételéről sokkal gyakrabban esik szó, azt azonban nem árt tudnunk – figyelmeztet posztjában a Junior Kisállat Rezervátum is –, hogy a mindennapi betevőnknek bizony sokszor súlyos ára van. Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy pontosan mi.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?