Indul a lakótelepi pályázat: akár félmillió forintot is lehet kapni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén is elindul Budapesten a lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat. Ebben az évben nemcsak hagyományos zöldfelületek gondozására, hanem tetőkertek vagy esővízmegtartó megoldások kialakítására is lehet pénzt kapni.

Április 7-én éjfélig lehet pályázni Budapest lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázatára. Az összesen 12 millió forintból Karácsony Gergely főpolgármester közlése szerint minden érvényes pályázatot benyújtó lakóközösség részesül majd. 

Ezek a lakótelepi pályázat feltételei

A vissza nem térítendő támogatásra olyan budapesti, panel vagy tégla építésű, úszótelkes társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak, amelyek közvetlen szomszédságában közterületi zöldfelület található, és amelyek nem részesülnek ezen pályázathoz hasonló kerületi önkormányzati támogatásában.

Idézőjel ikon

Az elnyerhető minimális összeg 50 ezer forint, a maximum pedig 450 ezer forint.

Minden érvényes pályázatot beadó lakótelepi közösség kap valamennyi pénzt
Fotó: Papajcsik Péter / Index

A kiírás szerint a pályázók vállalják, hogy a támogatási szerződés aláírásától 2026. július 30-ig gondozzák az általuk kiválasztott közterületi zöldfelületet.

A pályázat utófinanszírozott, ezek a munkák számolhatók el:

  • növény és vetőmag beszerzése
  • a kertgondozáshoz szükséges eszközök, anyagok beszerzése
  • a fentiek szállítási díja
  • a kertgondozás vízdíja
  • közösségformáló esemény költsége (ez maximum a támogatás 20 százaléka lehet)

A pályázat feltételeinek, menetének további részletei a főváros honlapján található kiírásban olvashatók. Idén a korábbi évekhez képest újdonság, hogy hagyományos zöldfelületek gondozása mellett tetőkert vagy esővízmegtartó megoldás megtervezésére, kialakítására is lehet pályázni. „A klímaválság közepette nem engedhetjük meg magunknak, hogy a városi esővíz egyszerűen elfolyjon” – írta a főpolgármester közösségi oldalán.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.