5 remek lakberendezési Instagram-oldal, amit érdemes követned

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár úgy is írhattuk volna a címben, hogy 5 remek lakberendezőnő, akik hazai pályán inspirálnak. Válogatásunk ugyanis a magyar szcénából merít a teljesség igénye nélkül. Elfogultak is vagyunk persze, mert a főként bloggerekből álló listánkon szereplő hölgyek bármelyike akár a szomszédunk is lehetne.

Az Instagram nagyon fontos inspirációs forrássá vált, a vizuális kreatív szakmák körében pedig fontos marketingeszközzé. Sokan a blogolás virágkorában kezdtek el saját és mások örömére is kitanulni új szakmákat. Fejlődéstörténetüket az alkotás köré formálódó kisközösség is segítette, ők most már jórészt inkább az Instagramon vagy Facebook-csoportokban tartják a kapcsolatot olvasóikkal.

Ez nagyjából igaz mindenkire a lenti listán, alkotásaikat nemcsak azért szeretjük, mert nettó gyönyör a szemnek, hanem mert ismerjük történetüket, szeretjük stílusukat, szívesen követjük életük történéseit munkáikon keresztül. Ők azok az influenszerek, akiket még a régi vágású közösségi média hozott világra, ők nem tartalmat gyártanak, hanem pusztán megörökítik alkotásaikat. 

Napi szemtorna

Wein Krisztina lakberendező és csináld magad szakember, nem kontentet gyárt, hanem átalakít, újrahasznosít, ötletel. Igazi kreatív ember, akinek bepillanthatunk munkáiba. „Szeretem, amikor a dolgok – amiknek semmi köze egymáshoz – nagyjából mégiscsak összeállnak valami egységgé” – írja egy posztjában. Mi is szeretjük!

Vörös Kati

Wein Krisztinát is ámulatba ejti Vörös Kati munkássága, úgyhogy mi sem mehetünk el mellette szó nélkül. Kati egyénileg is dolgozik, de együttműködésben Laza Péterrel (KOZIE Projekt) Bécsben és itthon is vállalnak enteriőr- és stylingprojekteket. Inspirációt főleg vintage magazinokból, kiállításokból és művészek munkáiból nyernek. Mi pedig tőlük!

 Juditu faháza

Juditu oldala megkerülhetetlen a hazai DIY bloggervilágban. Varga Judit bevallása szerint már gyerekként barkácsolt, 14 évesen felújította a saját tetőtéri gyerekszobáját. Nemrégiben vett egy cuki faházat a Bakonyban, a felújítási munkákat természetesen a követők is figyelemmel kísérhették. Nincs ember, aki ne álmodozna egy ilyen kuckóról.

Azúr Bagoly

Isza Ágnes, az Azúr Bagoly alapítója a bútorfestés bámulatos világába kalauzol minket, mindig van egy új ötlete, amit meg is oszt követőivel. 2015 óta webáruházában és üzletében is megvásárolhatjuk azokat az eszközöket, amiket használ a felújítások során. A környezetbarát tejfesték újrafelfedezését neki is köszönhetjük, ami egy több ezer éves múltra visszatekintő festéktípus. Ez az anyag egészséges alternatívája a vegyszerekkel teli festékeknek, a beltéri légszennyezettséggel összefüggő betegségek megelőzését is szolgálja. 

Saját Otthon Projekt

„Végy két ősrégi barátnőt, majd adj hozzájuk egyenként egy mániát, gyúrd hobbivá, és máris kész egy izgalmas és változatos blog, amely mindennap inspirál” – írják beköszönőjükben, és valóban, Vera és Dia nagyon változatos blogot vezet 2011 óta! Elkötelezetten támogatják a magyar kézműves alkotókat, de dolgoztak már együtt olyan nagy márkákkal is, mint az IKEA vagy a Lidl.

Dia a cseresznyeszínű konyhabútorfrontokat saját kezűleg festette át, az eredmény nagyon klassz lett:

Öt művészi lakberendező után pedig jöjjön az Instagram öt legjobb magyar női szabadúszó művésze:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.