Ez érdekel mindenkit, amikor az otthonát megtervezi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lakástervezéshez értők nem szoktak fukarkodni a tudásukkal, válogathatunk, hogy milyen workshopra, tanfolyamra, tanácsadásra szeretnénk hozzájuk feliratkozni. Titkuk abban rejlik, hogy tudásukat ügyesen tudják hasznosítani az egyedi esetekben, döntéshozataluk gyors és megfontolt, ezt ellesni viszont nem olyan könnyű. Egy lakberendezési tanácsadó szerint az alábbi 5 kérdés foglalkoztatja a leginkább a magyar lakásfelújítókat.

C. Szabó Helga, a NewRoof Design tervezője túl van 15 lakásprojekten, megtervezett már 42 alaprajzot, és honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy az 5324. megtekintett lámpát is maga mögött tudhatja.

Mivel régóta dolgozom Helgával, így egyik beszélgetésünk során feltettem neki a kérdést: mivel keresnek fel az emberek a legtöbbször? Hol akad el a nagy többség a lakásfelújítás során? 

Egy percet sem gondolkozott, már darálta is a Top 5 leggyakoribb lakásfelújítós kérdést. Szerinte nem szégyen ezekben a témákban bizonytalannak lenni, a lakberendezés is egy szakma, sok-sok gyakorlással lehet csak olyan rutint elsajátítani, amivel a több százezer forintos, fél életre szóló kérdésekben magabiztos döntéshozatalra leszünk képesek.

1. Egy felújításnál milyen költségekkel érdemes számolni?

Egy teljes körű ingatlanfejlesztés mostanság 400-450 ezer forint között is lehet. Négyzetméterenként. Úgy kell elképzelni, hogy ebben tényleg minden benne van: a villanyhálózat, fűtésrendszer cseréje, falak áthelyezése, igényes szakmunka, igényes alapanyagok. Mindehhez képest a lakberendező munkadíja is a feladat nagyságához mérten kalkulált, a szakember tapasztalatától is függő: 6 és 20 ezer forintos négyzetméteráras árajánlatokra számíthatunk.

Komplett ingatlanfejlesztéstől kezdve a függönyválasztás kérdéséig bármivel foglalkozhat egy lakberendezési tanácsadás
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

Minden egyes saját kezű megoldás csökkent az áron, és nagyon sok múlik az egyedi igényeken is. A lakberendező első körben javasolni fogja a konkrét költségterv meghatározását, anélkül ugyanis nem érdemes felújításba kezdeni.

2. A lakberendezési stílusok összehangolása

Tipikus esetnek minősül, hogy a házaspár egyik tagja például a puritán, letisztult és világos skandináv stílus szerelmese, míg a másik az ehhez első ránézésre nem feltétlenül illeszkedő stílusjegyekért, például a régies, vintage bútorokért, tapétákért rajong. Sőt, ha a két fél első közös otthonát próbálja megtervezni, akkor az összebútorozásból származó, esetleg örökölt bútorokat is valahogy házasítani kell. 

Ilyen feladatokkal gyakran bízzák meg a lakberendezőt, aki jól ismeri a stílusjegyek közti átjárhatóságot, és fel tud vetni olyan irányokat is, amikre a megrendelő esetleg nem is gondolt. 

Sokszor egy ilyen témájú tanácsadás is elegendő ahhoz, hogy a lakásfelújítás kereteit meg tudjuk egyáltalán határozni. Éppen ezért nem ritka az ilyen témájú szolgáltatás a lakberendezéssel foglalkozó szakemberek weboldalán.

3. A fürdőszobák optimális elrendezése

A szakemberek nem lepődnek meg azon, hogy a fürdőszoba kiemelt helyen szerepel a tervezés sorában. Az alaprajztervezésnél fontos szempont a vizesblokkok meghatározása, így a feladat fókusza gyakran ez lesz.

Idézőjel ikon

Nem mindegy, mennyi fürdőszoba kerül a lakásba és az hova kerül,

valamint azon belül is milyen funkciót képes ellátni, lehet-e benne WC vagy sem, befér-e a kád vagy sem. Hogy a ház szerkezete egyáltalán milyen lehetőségekkel kecsegtet, annak megválaszolása szakértelemre és gondos tervezésre vár. 

Ezen túlmenően egy kedvezően berendezett fürdőszoba, amit jól tervezett világítás, sőt szerencsésebb esetben természetes fény is beragyog, a lakás egyik kedvenc pontjává is emelkedhet a hierarchiában. A család összes tagjának szükségleteihez igazított házi wellnessrészleg a komfort egy magas fokozatát tudja biztosítani.

Gyakran az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó látja meg a legpraktikusabb megoldást, ezért is szoktak ebben a kérdésben szakemberhez fordulni.

4. A lámpaválasztás mindig előjön a tanácsadásokon

Valószínűleg a bőség zavarának is betudható, hogy az emberek nem tudnak könnyen lámpát választani. A világítástervezés sem egy egyszerű feladat, amihez szükséges tudni a lakótér funkcióit, ismerni kell hozzá a lámpákban rejlő lehetőségeket, felismerni a dekorációs szerepét és stílusazonosan megválasztani a készülékeket.

A lámpatestek illeszkedhetnek a kárpitokhoz, a tapétához, a bútorhoz, ez már mind csak ízlés kérdése.

Egy látványos függőlámpa, csillár lehet a nappali sztárja, amit napszaktól, hangulattól függően kiválasztott kiegészítő lámpák kísérnek.

5. A nyílászárók színe is mindig nagy kérdés

A beltéri ajtók és az ablakok formájának és színének kiválasztása gondos előkészítést és körültekintést igényel. Ezzel a dilemmával gyakran fordulnak szakemberhez az emberek, mert 

ezek a nagy elemek fontos szerepet játszanak a lakásbelső stílusának, hangulatának kialakításában. 

A modern minimalista, a klasszikus vagy polgári stílusú ajtómodellek sokasága mellett a népies pajtaajtókig elég nagy a választék. Ablakszínek tekintetében a fehér az egyértelműen az alapszín, de létezik az úgynevezett színfóliázott kivitel is rendelésre. A színválaszték széles, megtalálhatóak a klasszikus fa nyílászárók mintázatát utánzó változatok mellett, a modern designt megtestesítő egyszínű fóliák is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.