„Amikor a penész fekete freskót festett a szoba sarkába, tudtam, ez harc lesz” – Így kerüld el a felújítási fiaskókat!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ember egy lakásfelújításba hatalmas várakozásokkal vág bele – ahhoz, hogy ne nagy csalódás és extra kiadás legyen a történet vége, fontos jó előre átgondolni, hol is csúszhat hiba a folyamatba.

Elrontott, kontár munka elérhetetlen, számla híján felelősségre nem vonható kivitelezőkkel. Innovatív megoldások Mekk Elek módjára elvégezve, használhatatlanul. Energiatakarékosnak szánt, valójában egészségtelenné tett otthon. A fentiek mind lehetnek egy nem teljesen átgondolt felújítás következményei: a történeteket elmesélő, csüggedt felújítók azonban neked is segítenek abban, hogy tudd, mire figyelj oda.

Harc a penész ellen

Ha választ keresel arra a kérdésre, mi tud igazán egészségtelenné tenni egy otthont, kézenfekvő, hogy a penész ugrik be majd elsőre. Sokan a piszokkal, a nem megfelelő higiénés viszonyokkal azonosítják a penészesség okát, pedig ez egyáltalán nem helytálló. Rengeteg apró tényező együttállásának eredményeképp alakulhatnak ki a jellegzetes, szürkésfeketés foltok, rosszabb esetben egyre nagyobb területen elterjedve. 

Nem véletlen az sem, hogy a legtöbb otthonban ősztől tavaszig jellemző a falak penészesedése – nem szellőztetünk eleget, takarékoskodunk a levegőt szárító fűtésen, ellenben bent szárítunk ruhát, nyitott konyhaajtónál főzünk és a többi.

Mindezeken túl azzal is előidézhetjük a penészesedést, ha otthonunkat megpróbáljuk a lehető leginkább energiahatékonnyá tenni, így tökéletesen záró ajtókra és ablakokra cseréljük ki a régieket, esetleg a falakat is szigeteljük.

Idézőjel ikon

Ezzel elérjük, hogy a párának esélye sem legyen kiszökni, így hamarosan megjelennek az első foltok a falakon.

Kellemetlen, ha a lakásfelújítással nagyobb kárt okozunk, mint amekkora a munkálatokkal megoldani kívánt probléma volt
Fotó: Rocky89 / Getty Images Hungary

Így jártak Zsuzsáék is: paradox módon épp a penészedést akarták megfékezni.

„Utólag már könnyű tudni, mitől folyt a víz az ablakokon, jelentek meg a fekte foltok az ablakkereteken és a falon: sokan éltünk egy otthonban, rengeteg növénnyel, sok sütés-főzéssel. Először a ház falát szigeteltettük, aztán a régi, gerébtokos ablakkereteket is lecseréltük. A helyzet ezt követően drasztikusan romlani kezdett. Amikor a penész már fekete freskót festett a nappali sarkába, tudtam, hogy ez nehéz harc lesz” – fogalmaz.

A helyzet egyre jobban romlott: a fürdőszoba sarkában is megjelentek a foltok, hiába kezelték egy szezon alatt többször is azokat, újra meg újra visszatértek. A szakember szellőztetőrendszer kiépítését javasolta nekik egyetlen megoldásként, a párát megkötő tabletták és a kis páraelszívó készülék ugyanis már kevés volt a kiválóan szigetelt lakásban. Végül inkább elköltöztek egy olyan házba, ahol kevésbé jelentett terhet a nagycsalád lélekszáma. A tanulság: felújítás előtt gondold át, hogyan szeretnél energiahatékony otthont kialakítani, és gondolj a szellőzésre is!

Lakásfelújítás Mekk Elek módjára

Másáék otthonában Mekk Elek és csapata okozott problémákat. Meglehetősen szűkös költségvetéssel kellett megoldaniuk lakásuk szebbé varázsolását, ebbe pedig a felújítást tervező szakember által ajánlott generálkivitelezők árai nem fértek bele.

„Emlékszem, hogy majd leestem a székről, amikor elmondta, hogy négyzetméterenként hány százezres költséggel kell számolnunk, ha a vágyott felújításokat mind meg szeretnénk csináltatni” – mondja. Felmerült bennük az is, hogy több ütemben végeztetik majd el a munkát, végül ismerősön keresztül találtak egy brigádra, akik, úgy tűnt, megfelelnek a kritériumoknak.

A hangsúly az „úgy tűnt” szókapcsolaton van.

A végeredmény: többhetes csúszás, használhatatlan elemek a lakásban, és nagy méreg.

„A falban kialakított kábelelvezető cső használhatatlan, mivel eltömítették valamivel a munka későbbi szakaszában. A csempét nem úgy rakták fel, ahogyan megbeszéltük, még az sem stimmelt, hogy mekkora területet kell lefedni, és úgy adták át a kész lakást, hogy még több alkalommal vissza kellett jönniük, rendesen befejezni. Volt lámpa, amit megrongáltak, az ablakok körül pedig finoman szólva is félmunkát végeztek a rések lefedésével” – sorolja Mása, mi mindennel volt gondjuk. A tanulság: nehéz kifizetni egy felújítás árát, de ha kontárokra bízod a dolgot, több bánatod lesz, mint örömöd…

A pontos kalkuláció nagyon fontos
Fotó: Twenty47studio / Getty Images Hungary

Számla híján maradhatsz hoppon igazán

Ugyanez igaz a számla nélküli munkákra is. Juditék már annak örültek, hogy valaki egyáltalán elérhető volt akkor, amikor nekik lehetőségük volt felújíttatni, örültek annak, hogy írásos árajánlatot is kaptak, a számlához pedig eleinte ők sem ragaszkodtak. Később aztán rájöttek, hogy ez hiba volt.

„A bérelt lakás megvásárlásakor az elvégzett munka értékével csökkenthettük volna a vételárat, de nem tudtuk azt számlával igazolni, így végső soron milliókat buktunk” – szomorkodnak ma. Annak csak örülhetnek, hogy legalább garanciális panaszt nem kellett érvényesíteniük,

hiszen nem tudnák semmivel sem igazolni, hogy azt a munkát, amiben hibát találtak, tényleg azok végezték el, akik.

Ha te nem szeretnél ilyen helyzetbe kerülni, semmiképp ne menj bele olyan ügyletbe, amelynek végén nem kapsz számlát az elvégzett munkákról!

Ezeket tartsd észben mindig

A fentieken túl a következőket érdemes még észbe vésned, mielőtt nekilátnál egy lakásfelújításnak:

  • Tervezd meg pénzügyileg és időben is a felújítást! Mindkettőre érdemes ráhagyni, és árajánlatot több szakembertől is érdemes kérni, hogy reális képet kapj.
  • Ésszel spórolj: mit számít, ha tízezer forinttal kisebb lesz a számla a bútoráruházban, ha éveken, vagy évtizedeken át bosszankodsz majd egy gyengébb minőségű bútor miatt?
  • Ha megteheted, az új bútorok választásába is vonj be szakembert – ha nem, akkor azt is gondold át, hogy a térben hogyan festenek majd együtt az elemek. Nagy segítség egy tervezőprogram, ezzel a mérési bakikat is ki lehet küszöbölni.
  • Ha pedig valamit nem találsz tökéletesnek a már kész terekben, inkább nyúlj utólag hozzá, amint anyagi lehetőségeid megengedik: nincs ugyanis rosszabb, mint olyan otthonban élni, amelyet nem tudsz igazán szeretni. Ugye?
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.