Bánhatod, ha itt vettél lakást: sokat csökkent az értéke

Olvasási idő kb. 2 perc

A nyár végeztével szinte senki sem akar már az üdülőhelyeken lakást venni, így óriásit csökkent az eladó ingatlanok értéke.

A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint egyes kistelepüléseken májushoz képest mostanra visszaesett az eladó ingatlanok iránti érdeklődés – írja a Pénzcentrum.

Sokat csökkent a lakások értéke az üdülőhelyeken

A nyár nagyon kedvezett a lakáspiacnak, nőtt az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt, a hirdetések száma némileg visszaesett. Januárhoz képest a több mint egyéves hirdetések száma az ötödére esett, míg a friss, 0-3 hónapja feladott hirdetések száma megháromszorozódott, különösen sok volt köztük a 0-1 hónapos.

Hat vármegyében csökkent a lakások értéke
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

A három hónap alatt a legnagyobb mértékben Csongrád-Csanád vármegyében emelkedtek az árak (23 százalék), de Tolna vármegyében (18 százalék) és Győr-Moson-Sopron vármegyében (13 százalék) is komolyan érezhető a drágulás.

Májushoz képest hat vármegyében – Hajdú-Bihar, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun –viszont csökkentek az ingatlanok átlagos négyzetméterárai. Heves vármegyében több mint 10 százalékos, míg Hajdú-Biharban 1 százalékos csökkenésről beszélhetünk. 

Akadtak olyan települések is, ahol nemcsak az ingatlanárak csökkentek, hanem kevesen kerestek lakást. Komárom-Esztergom és Nógrád vármegyében két-két kistelepülés esetében is rendkívüli mértékben csökkent az ingatlant keresők száma.

Nyáron az üdülőhelyek környékén nő meg a kereslet az ingatlanok iránt. Lipták Zsuzsa ügyvezető szerint a legtöbb keresést olyan kevésbé ismert kisebb települések vesztették, amelyek népszerű üdülőövezetek közelében nyújtottak olcsóbb megoldást. A legnépszerűbbek pedig a tavasszal még szinte alig keresett Baranya megyei községek lettek, Zengővárkony, Kárász és Hetvehely.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.