Ennyiszer kell felmosnod a konyhádat, hogy biztonságban légy

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem is sejted, milyen sok szennyeződés gyűlhet össze az otthonod padlóján, nem beszélve a konyháról, ahol elég egy vacsorakészítés, hogy láthatatlan foltokkal teljen meg a felület.

Természetesen nincsenek mindenkire érvényes megoldások, hiszen ha egyedül élsz és miután hazaérsz, csak a hűtőig mész el, hogy kivegyél egy doboz jégkrémet, nem valószínű, hogy túl nagy koszt csinálnál. Egészen más a helyzet, ha van kutyád vagy macskád, a férjed időnként cipőben szalad vissza a munkahelyre szánt ebédjéért, és egy baba is négykézláb mászik a padlón. 

A konyha felmosása állandó feladat

Ha a háziállat–kisgyerek–koszos cipő háromszög áll fenn a ti konyhátokban, akkor nem engedhetsz a napi takarításból. Minimum fel kell söpörnöd vagy felporszívózni, de az igazi az lenne, ha nedves, mosószeres felmosóval is végigmennél a felületen, hiszen így biztosabb lehetsz a higiénikus végeredményben. A legkönnyebb a kerámia- vagy a kőpadló tisztán tartása; ezt legalább hetente kétszer ejtsd meg. Bár viszonylag ritkább itthon, hogy a konyhában fapadló legyen, ám a lakás többi helyiségére is igaz, hogy főleg a nedves ruhás felmosást érdemes ritkábban megejteni, hogy ne menjen tönkre a felület.

Ha van gőzölős felmosód, azt fapadló esetén viszont felejtsd el; igaz, hogy több közülük közel 100 százalékos baktériummentességet ígér, de a fa anyagának nem tesz jót.

Az igazán alapos tisztítást – kefével súrolva a felületet – elegendő csak havonta egyszer elvégezni, de mindenképpen nagyon hasznos, hiszen a fugákba rakódott szennyeződésektől is meg tudsz szabadulni. Ehhez javasolják a víz és szódabikarbóna krémszerű keverékét. Martha Stewart író és televíziós személyiség online oldalán a következő tippet osztották meg: keverj padlótisztító szert a felmosóvízbe, mosd át bő vízzel a padlót, súrold át kefével, végül nagyon forró vízzel egy tiszta felmosófejjel mosd át alaposan a felületet.

Gyerek és kutya? Nem úszod meg a konyha napi felmosását!
Fotó: Terry Vine / Getty Images Hungary

Mit mivel?

A hosszan tartó, higiénikus tisztaság szempontjából sem mindegy, hogy milyen padlót választottál a konyhádba.

A kerámia a legpraktikusabb, hiszen tartós és könnyen tisztítható. Meleg víz és felmosószer keverékét használd, szivacsos fej helyett pedig inkább vékony anyagszálakból álló, mopfejet, hogy a fugákat is ki tudd takarítani.

A folyamat végén mindig töröld majdnem szárazra a felületet szöszmentes anyaggal, mert az ott maradó víz csúnya foltokat hagy. 

A linóleumpadlót ecetes vizes oldattal érdemes hetente kétszer áttörölni. A laminált padlót könnyű kezelni, ugyanakkor lényeges, hogy soha ne bő vízzel mosd fel, nehogy a lapok között leszivárogjon a nedvesség. Ha természetes anyagot szeretnél használni, ezúttal is keverhetsz egy kevés ecetet a felmosóvízhez, utána pedig érdemes egy mikroszálas kendővel áttörölni a felületet, hogy ne foltosan száradjon. 

Havonta egyszer elő a kefével!
Fotó: Alfred Evelina / 500px / Getty Images Hungary

Gócpont: a szekrény alja

A konyhai takarítás egyik alapszabálya, hogy mindig fentről lefelé haladjunk, tehát a padló az utolsó a sorban. A szekrények megtisztítása is nagyon fontos, hiszen sok szennyeződés – például a húsokból kifolyó lé vagy a zöldségekről származó föld – megtapadhat rajta.

A szekrények alján is összegyűlhet a szennyeződés
Fotó: RuslanDashinsky / Getty Images Hungary

Amikor felmosol, ne feledkezz el a díszlécekről vagy éppen a konyhaszekrény alsó tartólemezeiről, hiszen a felmosófejről könnyen itt gyűlhetnek össze a morzsák, ételmaradékok vagy a pókháló. Időről időre ezt is alaposan töröld át, és akár le is fertőtlenítheted.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.