Veszélyes rovarok szaporodtak el országszerte: a te kertedben is ott lehetnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az ország egyre több pontján jelentenek veszélyt az elszaporodó darazsak és lódarazsak. Mutatjuk, mit kell tenned, ha a közeledben – akár a kertedben is – ilyen rovarfészket találsz.

Egyre nagyobb a darázsinvázió országszerte. A nappali órákban aktív darázsfaj csípése akár halálos is lehet, ha rosszul közelítjük meg a fészkét. 

Mivel az elmúlt évekhez képest mintegy három héttel hamarabb jött a nagy meleg, és az erős, tartós kánikula még a gyümölcsérést is megsürgette, valóságos kánaánná vált az ország a darazsak számára. A szakemberek hetek óta figyelmeztetnek, hogy akár kritikus mennyiségű darázzsal találkozhatunk a nyár végén országszerte. 

A kertben felbukkanó rovarok fészkének megsemmisítését bízzuk szakértőre
Fotó: Prapat Aowsakorn / Getty Images Hungary

Egyre több a veszélyes rovar, az egész országban fészkelnek

Amint azt a Díványon is megírtuk, nemrég Tatán okozott nagy riadalmat egy hatalmas lódarázsfészek az egyik, turisták által is kedvelt sétányon, amit napokra le is kellett zárni a sok támadás miatt. 

Az európai lódarázs a legnagyobb méretű európai darázsfajta. Nemcsak mérete és hangja erőteljesebb, mint a hétköznapi rokonaié, de a csípése is veszélyesebb, még allergiásnak sem kell rá lenni ahhoz, hogy kellemetlen, akár életveszélyes tüneteket okozhasson.

A rovar tavasztól késő őszig aktív, a nyári, meleg napokon pedig még gyakrabban lehet találkozni vele. Súlyosabb esetben a csípést követően verejtékezés, szédülés, rosszullét, hányinger, hányás, légszomj, légzéskimaradás, szívpanasz, émelygés, hasgörcs, idegrendszeri és izomrendszeri zavar, valamint ájulás közeli állapot és eszméletvesztés is felléphet.

Óvatosan a kertben: a fészkeket mindenképp kerülni kell

A jellegzetes, hangos zajt felfedezve véletlenül sem érdemes a lódarazsak fészkének közelébe menni nap közben – hívja fel a figyelmet az Agroinform a Greendexre hivatkozva. 

A fészek 2–3 méteres körzetében a darazsak nagyon ingerlékennyé válnak, hajlamosak egy rossz mozdulatunkra támadni. Az évnek ebben a szakában mindenképpen szakértő segítségét kell kérni, mert megfelelő védőöltözet nélkül halálos veszélybe is kerülhet az ember.

A szakértő egy többrétegű védőruhában fogja megközelíteni a kolóniát. Maga a darázsirtás a fészek méretétől függően akár 30-40 percet is igénybe vehet. A darázsirtók kiválasztják a kolónia elpusztítására leginkább alkalmas módszert, ami lehet permetezés, porozás, füstpatron vagy spray alkalmazása. Ilyenkor érdemes minél távolabb maradni, mint írják, az a legjobb, ha erre az időre a darázsfészek közelében élők ahelyett, hogy az irtásra figyelnének, inkább tesznek egy nagy sétát.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.