8 növény, amit soha ne ültess a kertedbe

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha nem vigyázol, ez a 8 invazív növény kiirthatatlanul elterjedhet a kertedben, ezért ültetésüket kétszer is gondold meg.

Vannak köztudottan invazív növények, mint például a császárfa, amely rendkívül gyorsan növekedik és jókora leveleivel, pompás virágaival díszíti a kertet, ám terebélyes gyökerei kárt tehetnek a kerítésben vagy a járdában, miközben sarjhajtásai révén féktelen terjedésbe kezdhet. A következőkben 8 másik növényt mutatunk be, amelynek ültetését utólag megbánhatod.

Vigyázz ezekkel az invazív növényekkel

Az, hogy egy növény hogyan viselkedik a kertben, attól is függ, hogy honnan származik, és milyen éghajlati viszonyok között érzi jól magát. Így még az invazív növényként számon tartott fajok között is lehetnek olyanok, amelyek hazánkban nem okoznak különösebb gondot, és hozzájárulhatnak a kert sokszínűségéhez. A következő fajták nem ilyenek – a tapasztalatok legalábbis azt mutatják, hogy sok panasz érkezik rájuk.

A császárfa az egyik legismertebb invazív növény
Fotó: Olga Gont / Getty Images Hungary

1. Hajnalka

A hajnalka (Ipomoea) egyetlen nyár alatt 4-5 méter magasra is felfuthat, lila virágú fajtája, az Ipomoea purpurea pedig arról híres, hogy képes kivadultan elburjánzani, ami annak is köszönhető, hogy elvirágzása után barna magtokai százával rejtik a magokat.

A hajnalka burjánzásra hajlamos
Fotó: frederic gombert / 500px / Getty Images Hungary

Ha ezt meg akarod előzni, a Hobbikert Magazin szerint kénytelen leszel lecsipkedni elnyílt virágait, sőt az első fagyok idején a teljes növény eltávolítása is indokolt lehet.

Idézőjel ikon

A hajnalka maradványait sokan nem is a komposztba, hanem bezsákolva egyenesen a szemeteskukába teszik.

2. Trombitafolyondár

A trombitafolyondár (Campsis radicans) bőséggel és buján virágzik, ráadásul télálló, és nagyszerűen alkalmas a kerítésre, oszlopokra, rácsokra való felfuttatásra. A bökkenő csak az, hogy ha hagyod, mindent elfoglal, de ami ennél is nagyobb probléma, hogy megemelheti a tetőt, szétrepesztheti a terasz járólapjait és az ácsolatokat. Tavasszal ezért elengedhetetlen erős metszése.

A trombitafolyondár meglepően sok kárt okozhat
Fotó: Photos from Japan Asia and othe / Getty Images Hungary

3. Lilaakác

Az Ázsiából származó lombhullató kúszónövény, a lilaakác (Wisteria sinensis) nagyon dekoratív, ám  igen erőteljesen nő, és képes rövid idő alatt elözönleni a kertet (arról nem is beszélve, hogy termése, ága és gyökere is mérgező). Éppen ezért ajánlott rendszeresen metszeni az aktív vegetációs időszak során is, illetve tanácsos magtokjait is összegyűjteni. Ezeknek a lépéseknek a hiányában későbbi kiirtása komoly kihívások elé állíthat.

A lilaakác mindent benőhet
Fotó: Sandra Leidholdt / Getty Images Hungary

4. Nagy meténg

Ha nagy területet szeretnél gyorsan növő igénytelen talajtakaró növénnyel borítani, a nagy meténg (Vinca major) lehet a nyerő választás. Kisebb helyen viszont sok fejfájást okozhat, mert ahol az indái földet érnek, ott jó eséllyel gyökeret ereszt, így dominánssá válhat az ágyásban – kivéve, ha ősszel és tavasszal metszéssel tartod kordában.

A nagy meténg bárhol gyökeret ereszthet
Fotó: DigiPub / Getty Images Hungary

5. Menta

A menta (Mentha) népszerű fűszer- és gyógynövény, ami azonban erős gyökérzettel rendelkezik, és képes gyorsan eluralni a kertet, ezáltal kiszoríthatja a többi növényt az ágyásból. Ennek elkerülése érdekében célszerű eleve virágládába ültetni.

A menta uralkodóvá válhat az ágyásban
Fotó: Ana Rocio Garcia Franco / Getty Images Hungary

6. Alkörmös

Az alkörmös, avagy karmazsinbogyó (Phytolacca) abból a szempontból kilóg a sorból, hogy általában nem ültetik, hanem egyszerűen hívatlanul megjelenik – bár régebben bokrok színesítésére használták. A gond vele az, hogy erősen mérgező, elszívja a tápanyagot a többi növénytől és ha elterjed, szinte lehetetlen kiirtani. Ha ez nem lenne elég, kifejezetten magasra megnőhet és mély gyökereket ereszthet.

Az alkörmöst is nehéz visszaszorítani
Fotó: Pilar AzaÃa TalÃn / Getty Images Hungary

7. Bambusz

A bambusz (Bambuseae) egy igazán különleges hangulatot teremtő növény, amely akár térhatároló sövénynek is alkalmas, tudni kell ugyanakkor, hogy föld alatti gyökerei rövid időn belül minden irányba szétterjedhetnek, így hirtelen arra eszmélhetsz, hogy tömegével sarjadzik a kertben. Ha nem akarsz napokig ásni, ültesd minden oldalról elhatárolt ágyásba, vagy neveld konténeres növényként.

Bambusz kerítés gyanánt ültetve egy kőfal elé, mellette a ház
A bambusz szerteágazó gyökérzetet növeszt
Fotó: jia yu / Getty Images Hungary

8. Borostyán

Az ugyancsak mérgező borostyán (Hedera helix) felfuttatható a falra vagy a kerítésre, így dekoratív takarónövény válhat belőle, ám számolni kell azzal, hogy hosszabb időre magára hagyva hajlamos invazív módon túlszaporodni. Ha tehát kezd elburjánzani, érdemes alaposan visszametszeni, vagy szükség esetén tőből kiirtani.

A borostyán egyszerre invazív és mérgező
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Ha szeretnéd tudni, hogy milyen mérgező növények lehetnek még a kertben, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.