Így lett a Kádár-kockából vintage gyönyörűség

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Brezina Ági és férje, Zsolt története a bizonyíték arra, hogy ha te is régi épületben laksz, de nem félsz időt és energiát rászánni, valami egészen különlegeset hozhatsz ki belőle.

Ágiék panelben élnek, de mindig is szerettek volna egy olyan nyaralót, ami idővel az otthonuk lehet. Kemencén találtak rá a tökéletes házra, amelyet a két kezükkel újítottak fel, minimális pénzből. Előfordult, hogy a telken, egy bokor alatt találták meg a tökéletes burkolóanyagot.

A patak feletti hídon jött a sugallat

Áginak és Zsoltnak korábban volt egy kis hobbikertje Verőce térségében, de az élet több szempontból is abba az irányba terelte őket, hogy megváljanak tőle. 

„Be kellett látnunk, hogy a teraszos telekre nem tudjuk majd idős napjainkon felhordani a bevásárlást – magyarázza Brezina Ági. „Aztán 2020 márciusában néhány óra alatt elvesztettem az édesanyámat, és mivel ő sokat volt ott velünk, úgy döntöttünk, hogy megválunk a kerttől. Terápia volt rátalálni a kemencei házra.”

A ház a felújítás során régies ablaktáblákat kapott Fotó: Brezina Ágnes

Nógrádban és környékén kezdtek keresgélni. Bejárták Nógrád falut, Berkenyét, Pencet, Keszeget, Nőtincset, majd elvetődtek Kemencére. 

„A mai napig emlegeti a férjem, hogy a patak feletti egyik kis hídon mondtam azt, hogy én csak itt tudom elképzelni az életem.”

A ház felújításában az egész család részt vett

A ház nyolc éve lakatlanul állt, és ennek megfelelően igencsak elhanyagolt állapotban volt. Éveken át hirdették, és ez volt Ágiék szerencséje, hiszen így megfizethető áron tudtak hozzájutni. 

„Mindkettőnknek nagyon fontos nagyszüleink öröksége, akik hasonló házban éltek. Így megmaradt a cementlap burkolat, sőt, a hengerrel festett, enyves fal is. Még az is rájuk emlékeztet, ahogyan a redőnyön átszökik a fény.

A nappaliban a régi fapadló és az enyves festésű fal is a múltat idézi Fotó: Brezina Ágnes

A férj, Zsolt egykor szobafestő-mázolóként végzett, és bár teljesen más területre sodorta őt az élet, szinte bármit meg tud szerelni, szét tud szedni, majd újra összerakni a ház körül.

„A téglafalat a fiunkkal, Balázzsal raktuk fel, ő segített a tető felújításakor, hiszen 6 méteres darabokat kellett odacipelnünk. A nyári konyha cementlapjait az egykori disznóól alatt találtuk, így egy fillérünkbe nem került a padló.” 

Pajtaműhely lesz a régi nyári konyhából

Ahogyan megtisztították a kertet az átláthatatlan gaztól, új felfedezéseket tettek. Találtak régi tárgyakat, például teknőt, amit a dekorációban használhattak. De előkerült néhány nagyobb bútor is.

„A berendezés nagy részét az interneten találtam, és átfestettem, felújítottam. Viszont ráleltünk két óriási szekrényre is a házban, ami most a szúirtó szerben úszik, de reméljük, hamarosan az is bekerülhet a helyére. Nagyon szeretek varrni, így óriási meglepetés volt, hogy a házzal együtt – tudtunkon kívül – megvettünk egy varrógépszekrényt is.”

Ági és Zsolt nagyrészt saját maguk újították fel a házat Fotó: Brezina Ágnes

Ági szenvedélye, a varrás – reményei szerint – hamarosan beköltözik a felújított nyári konyhába. Nyitott pajtaműhelyként gyermek- és felnőttfoglalkozásokat szeretne itt tartani a Pamutmacska Varrományok háziasszonyaként. 

„Kemencén hamar találtunk barátokat – ebben nem is reménykedtünk felnőtt fejjel –, és már többször szerveztem a helyieknek varrós napokat. Először például tökvarrást a kisvasút ünnepén.” 

A kertet – a házhoz hasonlóan – vintage, bohém stílusban alakítják át. Készítettek már magaságyásokat, próbálkoznak permakultúrás veteménnyel és fűszerkerttel is. 

A konyha legszebb részletei Fotó: Brezina Ágnes

„Remélem, hamarosan Kemencén lakunk majd januártól decemberig. Az biztos, hogy már most nem érezzük magunkat idegeneknek.” (Címlapfotó: Brezina Ágnes)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.