Vintage-álom a Mecsek szomszédságában

Olvasási idő kb. 3 perc

Kriszta több mint tíz éve esett szerelembe a bútorfelújítással, így nem csoda, hogy amikor megtalálta álmai otthonát, szinte nem is vásárolt új darabokat, de ha igen, még azokat is átalakította.

Egy kempingezős nyaralás nyitotta fel a szemét a háromgyerekes anyának, hogy az életét sokkal inkább a hegyek közelében, mint a Duna–Tisza közén képzeli el. Két és fél órányira a régi otthonuktól, egyetlen házat néztek meg, és azonnal döntést hoztak; új életet lehelnek a 6 éve üresen álló épületbe. 

Szinte minden bútornak története van

A felújítást Kriszta koordinálta, és bár szó szerint csak a falak és a tető maradt, mégis tudta, melyik bútoruk hová fog kerülni. Maris Kriszta, a Vintage Velem bloggere évekig élt Németországban, és ott kezdett el krétafestékekkel foglalkozni, így új otthonában nemcsak a bútorokat, de a falat is maga festette.

A konyhabútorra a koronalécezést hungarocellből és bútorlapból készítették
Fotó: Maris Kriszta

„A konyhabútort kellett újonnan megtervezni, de az egyébként fehér frontokat antracitszínűre festettem – mondja Maris Kriszta. A fekete munkalappal sem voltam elégedett, fára lecserélni pedig túl drága lett volna, ezért úgynevezett flódergumis technikával festettem át, amely egyrészt famintát ad, másrészt egyfajta strukturált felületet képez, hogy még inkább a fára hasonlítson a végeredmény.”

A konyha közepén álló sziget is különleges darab; egy megfordított parasztasztal, amelynek a teteje raklapkockákból készült. 

Kattints a képre, és nyílik a galéria! (A cikk képek után folytatódik.)

Galéria ikon

8

Galéria: Vintage ház a Mecsekben
Fotó: Maris Kriszta

Mivel ebben a házban kisebbek a szobák, ezért kellett szortírozni, hogy mely bútorokat hozzák magukkal, de voltak olyan darabok, amelyeket Kriszta még Németországba is magával vitt.

„Ilyen például a nappaliban látható, régies stílusú fotel – mondja Kriszta. Az egész házra jellemző, hogy nem egy korból való darabok vannak, bátran keverem a modernt a múlt századival, inkább a színek harmóniájában hiszek.” 

A fürdő, ami nem csak nevében szoba

A fürdőszoba szobaszerű kialakítást kapott a felújítás során
Fotó: Maris Kriszta

tetőtéri fürdőszoba is szobaszerű külsőt kapott, a falakat fehérre festve vették át, ezeket Kriszta színezte, illetve ő készítette hungarocellrudak segítségével a régi kastélyokat idéző, kazettás betéteket is.

„Mivel a ház méreteihez képest indokolatlanul nagy ez a helyiség, igyekeztem minél inkább kihasználni a teret. Eredetileg egy óriási kád volt a helyiség közepén, ehelyett én kisebb kádat és több bútort választottam. A legtöbb berendezési tárgyunk az internetről vagy bolhapiacokról származik, előfordult, hogy két üvegcsillárt – az egyik a nappali szobában kapott helyet – vettem ötezer forintért az egyik online aukciós oldalon. El se akartam hinni a szerencsémet.”

A felújításból a kert sem maradt ki

A hálószobák viszonylag kis méretűek, ennek ellenére Kriszta nem félt sötétebb színeket is használni. A kisebbik fiú, Marci szobája halványszürke árnyalatot nyert, a vendégszobában a világosabb tónusok, a halványkék, illetve a törtfehér is helyet kapott.

A vendégszobában világosabb árnyalatok uralkodnak
Fotó: Maris Kriszta

„A komódot én festettem le, illetve az ottomán is az én kezem munkája – avat be Kriszta. Sokan nem akarják elhinni, milyen kevés pénzből ki lehetett hozni a ház berendezését, pedig a bútoraink közül jó néhányat úgy kaptam ismerősöktől, hogy ők kidobásra ítélték, de gondolták, nálam még kaphat egy új esélyt.”

A házban található lakástextilek nagy részét is Kriszta varrta. Az egyik legkülönlegesebb ezek közül a konyhaablakban található római roló. 

„Az ablakcserénél volt sajnos egy kis félreértés, eredetileg redőnnyel szerettük volna megrendelni, de nem úgy készítették el. Ezért belső rolókkal oldottuk meg a sötétítést.”

Szívmelengető látványt nyújt a lépcsőfeljáró fordulója, ahol a gyerekek rajzai, festményei láthatóak. Kriszta minden ünnepre egy-egy új darabot kér tőlük, hogy bővüljön a gyűjteménye. 

Kriszta a belső terek mellett a kertre is nagy hangsúlyt fektetett.

„Egy igazi dzsungel fogadott minket, azonban a régi kertünkből sok növényt elhoztunk kaspóban, illetve akad jó néhány, amit magam neveltem magról. Két év alatt sikerült olyan szintre hozni, hogy most már igazán büszke vagyok rá.”

Ha szeretnél más, saját kezűleg felújított ház falai között barangolni, nézd meg ezt a cikkünket is. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.