Ez a két fűszer elűzi az otthonodból a hangyákat

Olvasási idő kb. 3 perc

Ahogy az időjárás kedvezőre fordul, még ott is előjönnek a hangyák, ahol talán még soha nem találkoztunk velük. De semmiképpen sem kell szemet hunynunk afölött, ha a harmadik emeleti erkélyen vagy a kertünk pihenésre szánt sarkában masírozik a hangyasereg.

A világon több mint 12 ezer hangyafaj él, melyből 74 faj fordul elő Magyarországon. Velük sok helyen futhatunk össze, egyebek mellett az otthonunkban és a kertünkben is. Ám, ha nem szeretnénk, hogy állandó vendégek legyenek nálunk ezek a rovarok, nem feltétlenül kell vegyszerrel kiirtani őket.

Ez a két fűszer nem öli meg, de távol tartja a hangyákat

Ahhoz, hogy a nem kívánt hangyainváziótól megszabaduljunk, elég, ha beszerzünk két fűszert, és máris természetes módon tessékelhetjük ki ezeket a 140 millió éve a Földön élő rovarokat az otthonunkból. Ha észrevesszük a „betolakodókat”, mindenképpen cselekednünk kell, ugyanis ezek a közösségalkotó ízeltlábúak óriási problémát tudnak okozni. Higiéniai szempontból kifejezetten károsak lehetnek az egészségünkre, ha az élelmiszereket beszennyezik, de akár kárt is okozhatnak az otthonunkban, például a vezetékekben, a gipszkartonban vagy a falban, ha úgy döntenek, hogy fészket raknak a házban.

A legjobb, ha a lehető leggyorsabban elűzzük ezeket a kártevőket. Ehhez azonban nem feltétlenül van szükség méregre, ami sokszor nemcsak a hangyákra, hanem a házi kedvencekre vagy a gyerekekre is veszélyes lehet. A hangyairtó spray hatékonyságát természetes anyagokkal is elérhetjük. 

A kurkuma házon belül és házon kívül is alkalmas hangyaűzésre
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Segítségünkre lehet ebben két fűszer, a kurkuma és a cayenne bors, amelyek a legtöbb konyhában megtalálhatók, és az étel ízesítése mellett arra is alkalmasak, hogy elriasszák a rovarokat.

Mielőtt bevetnénk hangyairtásra ezeket a fűszereket, jó, ha tudjuk, hogy a kurkuma semmiféle veszélyt nem jelent a háziállatokra vagy a gyerekekre, azonban a cayenne bors szemirritációt okozhat a kutyáknál, a macskáknál és a gyerekeknél is. 

Tehát, ha természetes módszerrel, méreg nélkül szeretnél megszabadulni a hangyáktól, a kurkuma remek választás.

Nincs más dolgunk, mint a kurkumaport olyan helyre tenni, ahol a hangyák gyülekeznek, fészket alakítottak ki vagy gyakran felbukkannak. Ha csak találomra szórunk belőle ide-oda, előfordulhat, hogy nem érjük el a kívánt hatást, ugyanis a hangyák nem szeretik a kurkuma illatát, és azt sem, ha a por a lábukra ragad, így lehet, hogy inkább kikerülik a fűszert. 

Ha a cayenne borsot választjuk, bőséggel szórjuk belőle arra a területre, ahol a rovarok mozognak és gyülekeznek. Ne felejtsünk el a konyhában lévő készülékek mögé is benézni, hiszen ezek a rovarok ezeken a sötét területeken is mozoghatnak morzsák vagy ételmaradékok után kutatva. A port az ajtók és ablakok elé is helyezhetjük, ha úgy gondoljuk, hogy a kártevők ezen az útvonalon jutnak be az otthonunkba. Ha pedig a szabadban, a hangyafészeknél szeretnénk ellentámadást indítani a rovarok ellen, szórjuk a cayenne borsot a kupacok köré. 

Egyik fűszer sem fogja megölni a hangyákat, de arra ösztönözheti őket, hogy egy új helyre költözzenek, távolabb az otthonunktól vagy a kertünktől.

Ha arra vagy kíváncsi, hogyan tartsd távol a legyeket, ezt a cikkünket ajánljuk.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.