Szellemes dekorációk halloweenre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Itthon is egyre népszerűbbek a halloweenbulik. Ha te is várod a környéken csokit gyűjtő gyerekeket, vagy csak jelmezbe bújnátok a barátaiddal, összegyűjtöttük néhány olcsó tippet.

Szellemek, csontvázak, boszorkányok és félelmetesre faragott tökfejek. Az elmúlt években nálunk is elterjedtek a halloweenhez kapcsolódó szokások, egyre többen dekorálják házukat is az ünnepnek megfelelően. A mindenszentek és halottak napját megelőzően – amikor megemlékezünk azokról, akik már nincsenek velünk – a gyerekeknek és talán kicsit a felnőtteknek is jó kikapcsolódás, ha együtt készítjük el a halloweeni dekorációt. 

Tökfaragás – könnyen

A dekoráció fókuszában egyértelműen a kifaragott tök áll. Ma már a hipermarketekben, zöldségesstandokon, sőt, időnként a nagyobb virágárudákban is elérhetők a csinos kis tökfejek. Az arcot alkoholos filccel rajzold rá, szem-, orr-, és szájnyílásról is gondoskodj, majd vágd le a tetejét – ez lesz a kalapja –, és vájd ki a belsejét. Ez nem egy tiszta munka, ezért jobb, ha egy nagyobb zacskót a tök alá teszel. Ha kellően elvékonyítottad az arcrészt a tök belsejében – így fog szépen érvényesülni benne a fény –, óvatosan, egy éles kés segítségével vágd ki a nyílásokat. A profik szerint tartósabb lesz, ha belülről hajlakkal fújod ki. Hogy nagyobb biztonságban legyen, mécses vagy gyertya helyett tehetsz bele fényfüzért vagy elektromos mécsest.

Különböző méretű és fajtájú tököket is használhatsz
Fotó: Anastasiia Krivenok / Getty Images Hungary

A tököket más formában is díszíthetitek, ha féltitek a kezetek épségét. Kisebb méretű dísztökökre különböző mintákat, szavakat rajzolhattok.

Ecsetet elő, indulhat a dekorálás!
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

Pókháló, fonálból

Pofonegyszerű ötlet, és elég hozzá egy gombolyag fekete fonal. Nem csak kültéren, bent is remekül mutat, és nagyon látványos. A fonálból képezzünk csillagalakot, majd a pókhálót utánozva kötözzük a szárait össze. Fekete gombolyagból és dekorációs pipadrótból az óriási nyolclábút is elkészíthetjük. 

Pókiszonyosok hátrányban
Fotó: Juan Silva / Getty Images Hungary

Nincs halloweeni dekoráció szellemek nélkül

Fordítsd fel a lombsöprűt, dobj rá egy fehér lepedőt, és gombostűvel erősíts rá fekete filcből szemet és szájat. A még rémisztőbb hatás kedvéért hideg fényű fényfüzért tehetsz a textil alá, hogy este még jobban mutasson.

Szellemjárás indul!
Fotó: Svitlana Romadina / Getty Images Hungary

Szellemekből készülhet egy egész füzérnyi is a gyerekekkel közösen. Nagyon fogják élvezni, hogy részt vehetnek a dekoráció elkészítésében. Papír zsebkendőbe tömjetek papírt, kössétek el a fejet egy zsineggel, majd rajzoljatok neki arcot. Ha összegyűlt belőle jó néhány, erősítsétek el egy kötélre, és húzzátok keresztbe-kasul a füzért a szobán. 

Nem kell más hozzá, mint papír zsebkendő és fekete filc
Fotó: Elva Etienne / Getty Images Hungary

Rémes fejek

A konzervdobozokat és papírgurigákat érdemes egész évben gyűjteni, hiszen nagyon sokoldalúan használhatod őket otthonod dekorálásánál. Akár áthívhatod a halloweeni bulit megelőzően egy kis közös alkotásra a gyerekek osztálytársait is. A képen néhány ötletet látsz, de valójában csak a fantáziátok szabhat határt, milyen rémisztő figurákat alkottok meg. 

Konzervdobozból szellemes dekorációk
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Játssz a fényekkel!

Mint minden ünnepi alkalom, a halloween is lehetőséget ad, hogy több fényt használjunk a dekorációban. A tűzveszély miatt nem javasoljuk, hogy gyertyákkal tedd tele a szobát, de fényfüzéreket, lámpásokat szétszórhatsz az enteriőrben, így misztikus félhomály fog uralkodni. 

A halloweenbulihoz ma már szinte minden nagyobb üzletlánc kínál dekorációkat, jelmezeket, és ez az esemény jó alkalom, hogy egy kicsit újra gyerekek legyünk. Tehetjük ezt úgy, hogy az előttünk álló időszak már a befelé figyelésé és az emlékezésé.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.