Tömegesen pusztulnak az állatok a Velencei-tónál, nem tudják, mi lehet az oka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rengeteg haltetem úszik a Velencei-tavon. Szakemberek egyelőre nem tudják, mi lehet a pontos oka az aggasztó jelenségnek, ám egyesek fajspecifikus betegségre gyanakodnak.

Válságtanácskozást hívott össze Eötvös Pál Árpád, Gárdony polgármestere, amelyen több, a Velencei-tó környékén található település vezetője, valamint szakértők vettek részt. A téma a tömeges halpusztulás volt, amelyről egyre több helyi lakos és látogató számolt be az elmúlt időben. 

És valóban: a víz felszínén nagy mennyiségben úszkáló döglött, főként kisebb méretű halakra a Dívány újságírója is fölfigyelt, amikor május 10-én körbebiciklizte a tavat. Gárdonyon és Velencén is megfigyelhető volt a jelenség, sok helyen pedig a megszokottnál jóval lomhább, alig mozgó halakat lehetett látni, amint a zavaros vízben a felszínre úszva mintha levegőhöz próbálnának jutni.

A hatóságok szerint a halpusztulás ellenére biztonságos fürdeni a tóban
Fotó: Soós Lajos / MTI

Fajspecifikus a halpusztulás oka?

Ennek ellenére a fent említett tanácskozáson az hangzott el, hogy nem oxigénhiányról van szó. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az április 28-án és május 7-én vett vízminták alapján oxigénhiány nincs a tóban, és az olajszennyezés is teljes mértékben kizárható, a víz minőségével nincs probléma.

A kijelentést több hozzászóló is kétségbe vonta, megjegyezve: a mintavétel még a halpusztulás megfigyelése előtt történt.

Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség Velencei-tavi Kirendeltségének vezetője arról beszélt, hogy a szombat óta jelentős mennyiségben

Idézőjel ikon

elpusztult halak 99 százaléka 8-12 centiméteres ezüstkárász.

Ez arra utal, hogy fajspecifikus betegségről van szó, amely így az emberi szervezetre nem jelent veszélyt. A hatóságok mindenesetre begyűjtik az elpusztult állatokat, és vizsgálatukra hamarosan sor kerül.

Az elhullott állatok összeszedésében a Magyar Országos Horgász Szövetség felhívása szerint bárki segíthet. A leadásuk legjobb módja, ha a zsákba gyűjtött halakat a part mentén, kikötőkben elhelyezik, és a MOHOSZ halőri bejelentő számán (+36305010412) jelzik, hogy a zsákokat pontosan hol hagyták azokat.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.