Így fog mindig csillogni az otthonod, minimális munkával – Éljen a zónázás!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Neked is eleged van abból, hogy hétvégén – ahelyett, hogy pihennél – a lakást suvickolod? Ha zónákra osztod az otthonod, néhány hét alatt létrejön egy alaprend, melyet már elég napi 10-15 perces munkával fenntartani.

A gyors takarítás minden háziasszony álma, és nem elérhetetlen! A zónázást éppen azért találták ki, hogy ne kelljen egyszerre több órát a rendrakással, porszívózással, portörléssel tölteni. 

Oszd zónákra a lakást! 

A zónázó takarításnál nincs egy szabálykönyv, hiszen a világhálón is többfajta megoldást találhatsz arra, hogy melyik zóna mely helyiségeket tartalmazza. Akad, amely négy, más öt különböző területet említ. A leggyakoribb beosztás szerint az első zónába kerül a nappali és az előszoba, a másodikba a konyha, az étkező, a gardrób, illetve a kamra, vagy a konyhában található kamraszekrény, illetve – ha az otthonukban van ilyen – a háztartási helyiség, mosókonyha.

Külön zónát kapott a fürdőszoba és a mellékhelyiség, mivel ezek takarítása hosszabb időt vehet igénybe. Az utolsó, negyedik zóna a hálószoba, illetve a gyerekszobák. Természetesen, a zónákat átvariálhatod kedved szerint.

Például, ha a ruhák mosása, szárítása, vasalása hosszabb időt vesz igénybe, lehet, hogy a hálószobák helyett ezt tehetnéd külön napra, míg a hálóhelyiségek nem jelentenek nagy feladatot, így együtt el tudod végezni az étkező takarításával. 

Ha a vasalni való ruha betemet, kapjon egy külön napot a hetedben
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Ne csak sikálj, szortírozz is! 

Ahhoz, hogy később tényleg csak néhány perc legyen, amit naponta el kell töltened a tisztaság fenntartása érdekében, eleinte néhány hétvégi napot is be kell áldozni. Ennek lényege, hogy megtörténjen egy olyan alaprendrakás, szortírozás, takarítás, amely aztán lehetővé teszi, hogy a felület átlátható, rendes legyen, és kevesebb energiával lehessen tisztán tartani.

Legalább egy hónap egy átlagos méretű lakásban, amíg az alaprend megszületik
Fotó: Valeriy_G / Getty Images Hungary

Egy-egy szombatot vagy vasárnapot tölts egy-egy zóna szanálásával. Ha átválogatod a ruháidat, és a felesleges darabokat elviszed egy jótékonysági boltba, vagy ruhacserebulit tartasz a barátnőiddel, sokkal kevesebb darabbal kell zsonglőrködni, így a gardrób rendben tartása is könnyebb lesz.

De ugyanígy – mielőtt lemosnád a konyhaszekrény polcait –, megválhatsz a csorba bögréktől, lepattant tányéroktól, hogy ne foglalják feleslegesen a helyet.

Szánj egy napot a kamrára vagy kamraszerkényre, hogy a lejárt konzervektől megszabadulj, illetve a különböző lisztek, búzadara vagy reggelizőpehely kerülhet üvegtárolókba, hogy jobban átlásd, és tisztább maradjon a felület. 

Minden napra egy gyors takarítás 

Miután néhány hétvége alatt végigmentél az összes zónán, már csak ki kell alakítanod a számodra legpraktikusabb zónabeosztást. Használhatsz erre egy egyszerű asztali naptárt is, amelybe minden napra beírod, hogy egy-egy zónában milyen feladatot fogsz akkor elvégezni. Egy napra ne zsúfolj túl sok teendőt, a cél tényleg az, hogy naponta csupán 15-20 percet töltsünk ezekkel a munkákkal.

Egy gyors takarítás minden napba belefér
Fotó: Jose carlos Cerdeno / Getty Images Hungary

Fontos, hogy nincsen semmi kőbe vésve; ha egy szürke, novemberi délutánon úgy érsz haza, hogy semmi kedved az aznapra tervezett felmosáshoz, majd másnap pótolod. Az első időszakban a beosztás legyen mindig jól látható helyen, idővel azonban olyannyira rutinná fog válni, hogy rá sem kell pillantanod, hogy tudd, kedd délután a kád kisikálása következik. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.