Nagy veszélyben vagy, ha ilyen fa áll az udvarodban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vannak bizonyos jelek, amelyek előre jelezhetik, ha egy fát a kidőlés veszélye fenyeget. Ezeket nagyon fontos felismerni, hiszen egy ilyen növény komoly kárt vagy sérülést okozhat.

Fák kidőléséből adódó balesetek gyakrabban történnek, mint gondolnád, ezért nem árt az óvatosság. Már csak azért sem, mert ha kiderül, hogy a tulajdonos gondatlansága is közrejátszott az adott esetben, a lakásbiztosítás nem feltétlenül fedezi a felmerülő költségeket. Összeszedtük, milyen jelekből lehet arra következtetni, hogy egy fa feltehetően ki fog dőlni.

1. Feltűnően hullanak az ágai

Ha egy fának feltűnően sok elhalt ága van és/vagy rendszeresen találsz körülötte lehullott darabokat, az arról tanúskodhat, hogy rossz állapotban van, ami magában hordozhatja kidőlésének kockázatát.

Idézőjel ikon

A pusztuló ágak a fa elhalását jelezhetik.

Még ha a fát meg is lehet menteni, az elhalt ágakat akkor is ajánlott levágni, mielőtt még letörnének és megsebesítenének valakit.

Az elhalt faágak komoly balesetveszélyt hordozhatnak
Fotó: Catherine McQueen / Getty Images Hungary

2. Hiányzik a kérge

Ha a fa törzsén kopasz foltokat, réseket, bemélyedéseket látsz, ahol hiányzik a kéreg, az szintén intő jel lehet. Ezt tipikusan a fát érintő bakteriális vagy gombás eredetű fertőzések okozzák, amelyek olyannyira meggyengíthetik szerkezetét, hogy kidőlhet.

3. Gombák vannak a tövénél

Ha gombákat látsz a fa valamelyik részén, valószínű, hogy stresszhatás érte, ezért nagyobb odafigyelést igényel. Amennyiben azonban a fa tövénél nőnek, még nagyobb a baj. Ilyen esetben a gombák már a gyökereiből táplálkozhatnak, ami idővel súlyosan károsíthatja és destabilizálhatja a fát, így nagyobb eséllyel dőlhet ki.

4. Látszódnak a gyökerei

Ha a talajszint felett látod a fa gyökereit, jobb, ha vigyázol. Akár talajerózió, akár más tényező okozza, veszélyeztetheti a fa stabilitását. Ha a probléma súlyosbodik, megeshet, hogy a gyökér már nem tudja megtartani a fát, ezért az kidőlhet. Meggyengült gyökérzetről tanúskodhat a fa lábánál repedező talaj is.

5. Tele van hatalmas hangyákkal

A nagy hangyák faodvasító lóhangyák lehetnek. Ezek nem fenyegetik közvetlenül a fát, csak azután jelennek meg, amikor az már korhad. A hangyáktól való megszabadulás így nem fog segíteni, elengedhetetlen a korhadás okának feltárása.

6. Felhasadt vagy üreges a törzse

A sérülés mentén a fa szabályosan széthasadhat, ami kellően meggyengítheti ahhoz, hogy kidőljön. Egy üreg (ami ott fészkelő állatok vagy bogarak jelenlétét is feltételezheti) önmagában nem feltétlenül jár ennyire drasztikus következményekkel. Ha viszont többet látsz, vagy egy üreg különösen nagy méretű, okod lehet az aggodalomra.

7. Megdőlt a törzse

Ennek nyilvánvalónak kellene lennie, de azért érdemes néhány szóban kitérni rá. Ha azt veszed észre, hogy a fa a közelmúltban észrevehetően megdőlt, félő, hogy tovább romlik a helyzet, és hamarosan kidől. Ez az erős szél vagy a laza talaj oka lehet. Bár bizonyos esetekben kiegyenesítésével a fa még menthető lehet, erre csak akkor van esély, ha az egyébként egészséges. Amennyiben a gyökerei korhadnak, vagy betegséggel küzd, ez nem lesz elegendő.

A veszélyes fák, ágak eltávolítását jobb profikra bízni
Fotó: YinYang / Getty Images Hungary

A veszélyes fák kivágásához is engedély kell

Fontos tudni, hogy hiába van egy fa a saját kertedben, és hiába válik veszélyessé, nem vághatod, vágathatod ki csak úgy. Mielőtt bármit is tennél, tájékozódj a helyi önkormányzatnál a vonatkozó szabályokról. A fák kivágása ugyanis akkor is engedélyköteles, ha az ingatlanod területén találhatók.

Idézőjel ikon

Minden esetben kertészi szakvéleménnyel kell alátámasztani, hogy a fát elkerülhetetlen okból, illetve építmény elhelyezése miatt kell kivágni.

Ugyanígy jelenteni kell azt is, ha egy fa egy vihar következtében megdől, megsérül. Az elsőfokú döntést az ügyben a település jegyzője hozza meg. Ha fellebbezel, akkor a helyi képviselő-testület mondhatja ki a végső szót. Amennyiben mégis engedély nélkül távolítasz el egy fát, szabálysértési eljárás indulhat ellened, kötelezhetnek értékének megfizetésére, valamint a kivágott példányt pótolnod kell. Ez utóbbi egyébként általános szabály, vagyis a kivágott fa helyett mindig újat kell ültetni.

Tudtad, hogy létezik olyan fa, amely annyira mérgező, hogy életveszélyes megállni mellette? Erről itt olvashatsz bővebben. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.