Így nyúlna bele a magyar családok lakhatásába az unió

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben az európai lakásállomány jelentős része elavult és korszerűtlen, a lakhatás költségei folyamatosan emelkednek. Az EU most elfogadott tervével többek között ennek a helyzetnek a javítására keresi a megoldást.

Az EU szakértői szerint az európai fiatal értelmiség megcélozta egyes megüresedett belvárosi negyedek újra benépesítését, bizonyos magasabb társadalmi rétegek tagjai pedig szívesen költöznek korábban alacsonyabb presztízsű kerületekbe. Ez a két dzsentrifikációs jelenség a turistáknak történő rövid távú lakásbérbeadások elszaporodásával folyamatosan emelkedőben tartja a lakbéreket. Ráadásul az energiaszegénység gondjában is ma már legkevesebb 34 millió európai osztozik.

Ezek az aggasztó tendenciák ma már nemcsak az alacsony, de akár a közepes jövedelemből elő családokat is a kilakoltatás, valamint a hajléktalanná válás veszélyével fenyegethetik

– ezért a helyzet megoldást sürget, írta meg a Pénzcentrum.

Az Európai Unió Régiók Európai Bizottsága (CoR) Területi Kohéziós Politikáért és az Uniós Költségvetésért Felelős Szakbizottság (COTER) februári ülésének egyik főtémája ezért a fenntartható és megfizethető lakhatás volt.

Az Európai Unió épületállományának mintegy 85%-a, azaz több mint 220 millió épület 2001 előtti.

A szakértők egyetértenek abban, hogy

Idézőjel ikon

egészséges, fenntartható és funkcionális otthonok teremtésében kell gondolkodni, és most az uniós intézményeken a sor, hogy jobban támogassák a helyi és regionális önkormányzatok fenntartható és megfizethető lakhatás biztosítására irányuló törekvéseit.

Ennek érdekében a szakbizottság 10 pontban fogalmazta meg a kihívás kezelésének tervét.

Az EU tervei között a felújítások megduplázása is szerepel
Fotó: zhenghua zhuhai China / Getty Images Hungary

Ezek között között szerepel annak megállapítása is, hogy Európa-szerte 10% fölött van azoknak a száma, akik lakhatásra teljes bevételeik több mint 40%-át kell, hogy fordítsák, miközben a szakbizottság a lakhatásra mint jogra tekint, ezért nemcsak strukturális, de személyre szabott szolgáltatásokat sürget. Mindezek érdekében anyagi források átcsoportosítását szorgalmazzák, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a magán-, a szövetkezeti, az állami és a szociális lakhatási alternatívák kérdését érdemben kezelni tudja. A jövőben elvárnák, hogy az épületek szerkezeti korszerűsítése azok energetikai felújításával is együtt járjon, megfelelve a korszerű szeizmikus, tűzvédelmi és más biztonsági elővárásoknak is. A fontosabb pontok között továbbá arra kérik az Európai Bizottságot, hogy miközben az épületek fűtésének, hűtésének és szellőztetésének korszerű megoldására ösztönzi az önkormányzatokat, azok gondoskodjanak az ehhez kellő szakemberek megfelelő képzésének biztosításáról is.

Az Európai Bizottság épület-korszerűsítési kezdeményezésében kísérleti jelleggel száz felújítási projektet és építési körzetet határozott meg, hogy 2030-ra megduplázza a felújítások mértékét. Az önkormányzati épületek energiahatékonyságának megoldására 28 településen már jelenleg is aktívan dolgoznak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.