Folyton drónoznak a házad fölött? Így vess véget neki

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már mindenki számára elérhetőek a drónok, hiszen az alapváltozatokhoz már kedvező áron hozzájuthatunk. Így egyre többször találkozhatunk a kamerával is felszerelt röpködő szerkezetekkel; időnként a kertünk fölött vagy akár az ablakunk előtt is…

Általában örülünk a technikai fejlesztéseknek, főleg, ha azokat a hasznunkra fordíthatjuk, vagy játszani is lehet velük. A drónok is ilyenek, és már annyira beépültek a mindennapokba, és elterjedtek az utóbbi években, hogy szabályozni is kellett a használatukat.

Ahhoz, hogy biztonságosan és felelősségteljesen használhassuk a drónunkat, ismerni kell a működtetésükhöz kapcsolódó szabályokat. Valamint azt is érdemes tudni, hogy mit tehetünk, ha zavar minket a közelünkben röpködő kamerás drón. Dr. Újváry Zsolt ügyvéd beszélt ezekről a Díványnak. 

Szabályozzák a drónok használatát
Fotó: DuKai photographer / Getty Images Hungary

Lehet, hogy a te drónodat is regisztrálni kell

Nagyságukat, teljesítményüket és képességeiket vették figyelembe a drónoknak, mikor szabályozták azokat. Így ezeket kell megnéznünk, mielőtt használnánk a szerkezetet.

Lakossági használatban általában hobbidrónok vannak, melyekről úgy gondoljuk, hogy nem kell rájuk engedély, és bármikor, bárhol röptethetjük azokat. Ám a szabályok közt van egy olyan pont, ami bizony majdnem az összes hobbidrónt az engedélykötelesek közé sorolja, így érdemes csínján bánni azokkal.

Dr. Újváry Zsolt ügyvéd arról tájékoztatta a Díványt, hogy egyes drónokat regisztrálni kell használat előtt, anélkül nem reptethetjük azokat.

Idézőjel ikon

A törvény szerint minden olyan drónt regisztrálni kell, ami nem játék, illetve minden magánszemélynek vagy jogi személynek regisztrálnia kell magát, aki játéktól eltérő eszközt működtet.

Viszont az EU irányelvek alapján nem sorolható a játékok közé az, ami:

  • meghaladja a 120 grammot vagy
  • rendelkezik adatrögzítővel vagy
  • a távpilótától messzebbre repül, mint 100 méter.

Így minden olyan eszközt regisztrálni kell, melyek nem tartoznak ezek közé. De mivel szinte már elvárás lett, hogy a kis kütyü fényképezni, videózni is tudjon, főként ezek terjedtek el hobbidrónként. Ezek pedig bármilyen kicsik, ha van rajtuk kamera, akkor már regisztrációkötelesek.

A regisztrációkat e-papíron kell benyújtani, ami ügyélkapun keresztül történik. 

Azt a drónt, ami képes a képrögzítésre, regisztrálni kell
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

Melyik kategóriába tartozik a drónom?

Ezeket az eszközöket három fő kategóriába osztják: nyílt, speciális és engedélyköteles.

NYÍLT: A nyílt kategória alapkövetelménye, hogy a drón legfeljebb 120 méterre távolodhat el a föld legközelebbi pontjától. Fontos feltétel, hogy a drónt semmilyen körülmények között nem szabad embertömeg fölé reptetni, és lehetőség szerint a külső személyeket sem lehet megközelíteni, továbbá kerülni kell azokat a helyszíneket, ahol a drónozás tilos, vagyis az úgynevezett No Drone Zone légtereket.

SPECIÁLIS: Speciális kategóriába tartozik a műveletünk, ha 25 kg-nál nagyobb drónnal rendelkezünk, vagy például több kilométer hosszú vezetékellenőrzés, autópálya vagy más vonalas létesítmény felmérése történik, amely során nem látjuk a drónt a teljes művelet alatt. Ebben a kategóriában művelettípustól függően bejelentés vagy engedély beszerzése szükséges. A speciális kategóriában való működtetés feltétele minden esetben, hogy az üzembentartó egy kockázatelemzést végezzen, ennek elkészítéséhez javasolt egy szakértő bevonása.

ENGEDÉLYKÖTELES: Az engedélyköteles kategóriába tartozik, ha a műveletünk közben embertömeg fölött repülünk, például egy fesztivál esetén, vagy akkor, ha a drón segítségével veszélyes áru- vagy személyszállítás valósul meg.

Így vess véget annak, ha drónoznak a házad fölött
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Bűncselekmény lehet a játékból

Mivel a drónhasználók már több helyről is információt kaphatnak a helyes és legális használatról, így arról is tudniuk kell, hogy bűncselekményt követnek el, ha ezzel az eszközzel megsértik a szabályokat. Vagyis nem lehet ezekkel megsérteni mások személyes terét, a kertjük fölött, ablakok közelében reptetni és felvételeket készíteni. Valamint az ezzel rögzített képeket, videókat sem lehet nyilvánosságra hozni. Ez ugyanis bűncselekmény, amiért akár szabadságvesztés is kiszabható.

A szabálytalan használatot pedig a légügyi hatóság szankcionálja, amit, ha megszegnek, annak akár milliós bírság is lehet a vége.

A természetben készített képekkel is óvatosan kell bánni, ha szerepel rajta valaki. Nem oszthatjuk meg ezeket a felvételeket a személyiségi jogok miatt. Amennyiben mégis közzé akarjuk tenni, akkor a beleegyezését kell kérnünk, ami ugyebár elég nehézkes lehet később, ha például egy ismeretlen kirándulót fotóztunk le a drónnal az erdőben. 

Ráadásul még arra is ügyelniük kell a drónhasználóknak, hogy ezzel ne okozzanak kárt más tulajdonában. Ez némileg orvosolható azzal, ha kötnek biztosítást a készülékre, ami már több biztosítótársaságnál is elérhető körülbelül évi 20 ezer forintos áron.

Így, ha azt látjuk, hogy rendszeresen drón repked a házunk felett, vagy éppen az ablakunkon kukucskálnak be ezzel, akkor ne próbáljuk meg fizikai ráhatással leszedni, mert ez esetben rongálás miatt még mi is bajba kerülhetünk. Szóljunk az azt irányítónak, hívjuk fel rá a figyelmét, hogy ezzel szabályt sért, vagy bűncselekményt követ el. Amennyiben így sem hagyja abba, tehetünk jogi lépéseket.

Ha szívesen olvasnál még arról, hogy milyen lépéseket tehetsz, ha a szomszéd megzavarja a nyugalmadat, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.