Adventi koszorúk fillérekből – 3 gyors DIY ötlet 5000 forint alatt
A koszorúkészítés gyökerei a kereszténység előtti időkig nyúlnak vissza: a germán népek gyertyákkal díszített zöld koszorúkkal várták a fény visszatérését a hosszú téli sötétségben. A keresztény hagyomány a 19. században született meg, amikor Johann Hinrich Wichern német lelkész egy felfüggesztett kocsikerékre huszonnégy kisebb és négy nagyobb gyertyát helyezett – így alakult ki az adventi koszorú őse, amelyből később a ma ismert négygyertyás változat lett. A négy gyertya nemcsak az advent négy vasárnapját jelképezi, hanem mélyebb jelentést is hordoz: a hit, a remény, az öröm és a szeretet üzenetét. A hagyomány szerint ezek a gyertyák bibliai alakokat is megidéznek –
![]()
a hit Ádámhoz és Évához, a remény a zsidó néphez, a szeretet Keresztelő Szent Jánoshoz, az öröm pedig Szűz Máriához, Jézus anyjához kapcsolódik.

Az adventi koszorú klasszikusan fenyőágakból, szalagokból és gyertyákból áll, de ma már bátran kísérletezhetünk új formákkal és anyagokkal is. Nem kell ragaszkodni a hagyományos körformához: elég egy kis kreativitás, pár otthon fellelhető alapanyag és néhány nyugodt perc, hogy saját, egyedi adventi díszt készíts. Mutatunk három olyan ötletet, amit te is könnyedén megvalósíthatsz – egyszerűen, gyorsan és stílusosan.
Befőttesüveg-újrahasznosítás – természetesen hangulatos
Ha maradt pár üres befőttesüveged a kamrában, ne dobd ki – tökéletes alap lehet egy különleges, mégis szupergyors adventi dekorhoz. Tegyél az üvegek aljába cukrot, diót vagy egyéb terméseket, helyezz bele gyertyát, és díszítsd fenyőággal vagy szalaggal. Akár négy különböző méretű üveget is használhatsz, mindegyik az advent egy-egy hetét jelképezheti. Meleg, otthonos és teljesen újrahasznosított – pont annyira egyszerű, mint amennyire látványos.

Sütőformában egy erdő – a konyha dísze
Ha szereted, amikor az ünnepi hangulat beköltözik a konyhába is, ez a megoldás neked való. Egy sütőedényt tölts meg tobozokkal, dióval, fenyőágakkal, majd helyezz bele négy gyertyát. Az egésznek van egy kellemes, rusztikus hangulata.
Gyurmából formázott adventi dekor – amikor a fantáziánk a fő alapanyag
Ha szeretsz alkotni, próbáld ki levegőn száradó gyurmával! Formázhatsz belőle gyertyatartót, kis tálkát vagy akár apró díszeket is az adventi asztalra. Száradás után festheted, lakkozhatod, vagy hagyhatod natúr színben a természetes hatásért. Ebben az ötletben tényleg csak a fantáziád szab határt.

És ami a legfontosabb: a gyertyákat meggyújtva soha ne hagyjuk felügyelet nélkül. Karácsonykor rengeteg tűz keletkezik! Olvasd el a következő cikkünket is, mutatjuk, hogyan előzheted meg!
A Gondosóra programot összehangolhatják a már működő jelzőrendszeres házi segítségnyújtással. Az eszköz a jövőben akár egészségügyi adatokat is továbbíthatna a háziorvosnak, emellett más fejlesztési lehetőségeket is vizsgál a Szociális és Családügyi Minisztérium.
Egész Európa a gázárakra figyel, miután a közel-keleti konfliktus hatására az energiahordozó ára megawattóránként 63 euróra emelkedett.
Visszahívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Bert C'Mon Bert camembert jellegű készítményt érzékszervi eltérés miatt.
Az aszály miatt hamarosan hiánycikk lehet Magyarországon a sárgarépa, és az ára is jelentősen emelkedhet a boltokban.
A Bicsérdi horgásztóba már két éve nem érkezett víz, ugyanis a közeli vízfolyás több mint 10 kilométeres szakasza 2022-ben kiszáradt. Egy friss drónfelvételen látható, hogy a tó medrében mostanra szinte semmi víz nem maradt.
Összesen 1403 autós lépte át a sebességhatárt Bács-Kiskun vármegyében, a szabálytalankodók legkevesebb 50 ezer forintos bírságot kapnak.
Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.
Több változtatási elképzelést is tárgyalt az OGYM a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken. Ezek között van a Pályaorientációs mérés választhatóvá tétele, de az is, hogy az egyre erősebb kánikulákra való tekintettel lerövidítsék a most legkevesebb 180 napos iskolaévet.
A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.
Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.
A hajóknak évezredek óta fontos szerepük van a történelem alakulásában, lássuk, mennyire ismered a leghíresebbeket.
Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.
A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.
A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.
Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.
Létezik egy rendkívül ritka betegség, amelynek hatására az ember fokozatosan elveszíti az alvás képességét. A halálos családi álmatlanság, vagyis a Fatal Familial Insomnia (FFI) az orvostudomány egyik legkülönösebb és legfélelmetesebb idegrendszeri betegsége.
A repülőn felszolgált ételek gyakran pocsék ízűnek tűnnek, de erről valójában nem a tartósítószerek tehetnek. A háttérben az áll, hogy a magasban megváltozik az ízérzékelésünk.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.
Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.
A bőséges termésnek köszönhetően a tavalyi évhez képest idén több mint 50 százalékkal csökkent a magyar kajszibarack ára.
A Magyar Közút 2025-ös adatai szerint a hazai fő- és mellékutak 55 százaléka nem megfelelő vagy rossz állapotú. Ez megközelítőleg 20 ezer kilométernyi útszakaszt jelent, miközben mindössze a hálózat 27 százaléka kapott jó minősítést.
Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.
A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.
A gyógyszerek szedése hatással lehet a szervezetünk magnézium-háztartására. A szakemberek azt javasolják, hogy legyünk óvatosak, ha a csontritkulásra szedett orvosságok mellett magnéziumot is fogyasztunk.