Székletmaradványok és nehézfémek is bekerülnek a lakásba: így előzheted meg egyszerűen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Annak, hogy az ajtón kívül vagy belül veszed le a cipődet, nagyobb jelentősége lehet, mint gondolnád. Erről a rejtett veszélyforrásról neked is tudnod kell!

Tanulmányok szerint az utcai cipők felületén olyan veszélyes anyagok és mikroorganizmusok lehetnek, amelyeket nem akarsz bevinni a lakásba. A szakemberek ezért azt tanácsolják, még az ajtó előtt vedd le a cipődet, és az előszobába lépve bújj be egy papucsba. Ha ezt nem teszed meg, annak az egészséged láthatja kárát.

Miért veszélyes cipőben belépni a lakásba?

Gabriel Filippelli, az Indiana Egyetem professzora felidézte, egyes tanulmányok során a cipők aljáról vett mintákból 99 százalékban székletmaradványokat mutattak ki. Ennek következtében veszélyes baktériumok kerülhetnek a lakásba, amelyek súlyos fertőzések forrásai lehetnek.

Ilyen például az E. coli, ami hasi görcsöket, véres hasmenést és hányást okozhat.

„A cipők felületén ráadásul nemcsak baktériumok rejtőzhetnek, hanem különféle szennyező anyagok is” – figyelmeztetett Jill Litt, a Colorado Egyetem környezettudományi professzora.

A cipővel együtt veszélyes anyagok kerülhetnek a lakásba, majd a szervezetbe
Fotó: Stock4B-Rf / Getty Images Hungary

Ezek között olyan nehézfémek is előfordulhatnak, mint a városi parkok és utcák talajából származó ólom, réz és cink. Szakemberek szerint az ólommaradványok jellemzően a régi házakban alkalmazott ólombázisú festékekből maradnak vissza, amelyek az idő múlásával veszélyes porrá bomlanak.

Az ólomról tudni kell, hogy nincs biztonságos határértéke, és különös kockázatot jelent a gyerekekre nézve.

Főleg, mivel gyakran a földön vagy a padlón csúsznak-másznak, majd a szájukba veszik a kezüket. Hasonló a helyzet a növényvédőszer-maradványokkal is, amelyeket a mezőgazdasági területek mellett akár a kertből is be lehet vinni a lakásba.

Mi a megoldás?

A legbiztosabb megoldás, ha még az ajtó előtt leveszed a cipődet, és vendégeidet is megkéred erre. De sok múlhat a takarítási technikádon is. Szakemberek azt javasolják, hogy soha ne a felsöpréssel vagy a porszívózással kezdj – legalábbis, ha nem akarod, hogy a felkavarodó porral együtt a méreganyagok is a levegőbe kerüljenek.

Ők inkább azt javasolják, hogy ennek elkerülése végett a nedves takarítással indíts, vagyis először moss fel, illetve a vízszintes felületekről – köztük az ablakpárkányokról, asztalokról és más bútorokról – nedves ruhával vagy törlőkendővel töröld le a port.

A bejárat előtti részen érdemes jó alaposan felmosnod
Fotó: Grace Cary / Getty Images Hungary

Ha szeretnél megszabadulni a baktériumoktól és kórokozóktól is, használj valamilyen fertőtlenítő hatású tisztítószert, vagy ha idegenkedsz a vegyszerektől, akkor ecetes oldatot.

A baktériumok a legmagasabb koncentrációban a bejárati ajtó belső fele előtti területen vannak jelen, majd innen távolodva a szintjük fokozatosan csökken.

Fontos számolni azzal is, hogy a szőnyegek sok port (és ezáltal szennyező anyagokat) szívhatnak magukba. Éppen ezért ezeket HEPA-szűrővel ellátott porszívóval érdemes rendszeresen megtisztítani. És persze ne feledkezz meg a cipők tisztán tartásáról sem! Hogy erre alkalmas-e a mosógép, arról alábbi cikkünkben olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.