Fordult a kocka: ezt írta a rendőrség a palackgyűjtögetők büntetéséről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Válaszolt a rendőrség a Dívány cikkére, amelyből kiderült: a hatályos törvények szerint több tízezer forintos bírságot is kaphat az, aki kiszedi a kukából a visszaválható palackokat. A rendfenntartók szerint azonban annak, aki ilyet tesz, nem kell rendőri intézkedésre számítania.

Nem büntetést, hanem köszönetet érdemel az, aki összegyűjti a kidobott visszaváltható palackokat, és visszaviszi őket a REpont automatákba – derül ki a rendőrség közleményéből. Mint ismeretes, a Dívány kérdésére az Országos Rendőr-Főkapitányság korábban azt válaszolta, hogy a kidobott palackok jogállását A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza. E szerint a szemetesbe dobott palackok és alumíniumdobozok települési hulladéknak minősülnek, és így a hulladéktermelő tulajdonát képezik addig, amíg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző társaság birtokába nem kerülnek.

Ez azt jelenti, hogy a palackok nem gazdátlan tárgyak, tehát aki a hulladékot a gyűjtőedényből jogosulatlanul eltávolítja, szabálysértést követ el. A törvény értelmében a rendőr így helyszíni bírságot szabhat ki, amelynek összege 6500 és 65 000 forint között mozoghat – legalábbis ezt gondolta mindenki.

A gyakorlatban nem büntetik a palackok gyűjtését
Fotó: Dívány

Nem jár büntetés a palackgyűjtögetésért, sőt...

A kérdést most némiképp árnyalta a rendőrség közleménye. A hatóság közlése szerint ebben az esetben nem a törvény betűje, hanem a szelleme számít. Mint írták, a jogszabály azért rendelkezik úgy, hogy a hulladéknak mindig legyen tulajdonosa, hogy mindig felelősséggel tartozzon érte valaki. Így lesz a kidobott szemét sorsa követhető és számonkérhető.

Közös érdekünk, hogy egészségünk és környezetünk védelme, tisztán tartása, valamint a fenntarthatóság elérése érdekében a lehető legtöbb hulladék visszakerüljön a körforgásba újrafeldolgozásra” – fogalmaz a közlemény, amely így folytatódik: „Aki ebben azzal működik közre, hogy a mások által kidobott visszaváltható palackokat összegyűjti, és elviszi a gyűjtőpontra, nem büntetést, hanem tulajdonképpen köszönetet érdemel. De annyit mindenképpen, hogy

Idézőjel ikon

önmagában ezen tevékenységéért ne kelljen rendőri fellépéssel számolnia.”

A rendőrség tehát nem szándékozik senkit sem megbüntetni azért, mert palackokat gyűjt, hogy aztán azokat visszaválthassa. „Pusztán az, hogy ha valaki mások által elhagyott, eldobott visszaváltható palackokat gyűjt, nem ad okot rendőri intézkedésre” – írják. Más természetesen a helyzet a hatóság közlése szerint abban az esetben, ha valaki a gyűjtögetést úgy végzi, hogy közben kiborítja a kuka tartalmát, megrongálja a tárolót, vagy más módon zavarja a lakóközösséget. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.