Ezeken a magyar településeken egyetlen bűncselekmény sem történt tavaly: itt a teljes lista

Olvasási idő kb. 1 perc

A magyar települések csaknem 6 százalékában nem regisztráltak bűncselekményt 2024-ben, de a teljes országot nézve hét éve nem voltak ilyen rosszak a bűnözési mutatók.

Magyarországon 186 olyan település van, ahol 2024-ben egyetlen bűncselekményt sem regisztráltak – közölte a hivatalos Facebook-oldalán a Rendészeti Államtitkárság.

Ez azt jelenti, hogy a hazai városok és falvak 5,9 százalékában nem történt bűncselekmény tavaly, legalábbis olyan, amiből rendőrségi ügy lett volna. 

A listában 11 vármegye szerepel, a legtöbb bűnmentes helység Baranya vármegyében található (42 település), majd Zala következik (33), a harmadik helyezett pedig Borsod-Abaúj-Zemplén lett (27).

Hiába nem történt bűncselekmény sok településen, az országos helyzet nagyot romlott

Miközben az államtitkárság a „béke szigeteiről” posztol, hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint 2024-ben – írja a G7 a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján. A bűncselekmények száma 2021 óta több mint másfélszeresére nőtt, miközben a korábbi évtizedben erőteljes csökkenés volt jellemző. 

A növekedés főként azzal magyarázható, hogy nagyot emelkedett a csalások és lopások száma, csak ebből a két bűncselekményből 60 ezret követtek el 2024-ben. Ennek hátterében a romló gazdasági helyzet is meghúzódik. 

A bűncselekmények számának emelkedésében statisztikai okok is közrejátszanak: a szabálysértési értékhatár ugyanis 12 éve változatlan, a vagyon elleni törvénysértések 2012 óta 50 ezer forintos értékhatár fölött bűncselekménynek számítanak. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.