Ez az otthonod legveszélyesebb része

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha balesetekről beszélünk, általában valamilyen közlekedési baleset jut az eszünkbe, hiszen ezekről szólnak a hírek, és különben is hol lennénk nagyobb biztonságban, mint otthon?

Logikusnak is tűnik, hiszen az egyre nagyobb teljesítményű járművek korában a nagy sebességnél elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és kész a baj. Szinte naponta szerepel a híradásokban, hogy autók ütköztek egymással, biciklivel, vagy még rosszabb esetben vonattal. Sajnálatos módon még a gyalogos közlekedés során sem érezhetjük magunkat biztonságban, mert számos alkalommal zebrán történik a baleset. Mégis, a statisztikai adatok szerint, a lakásunk veszélyesebb terep.

Hol történik a legtöbb baleset otthon?

A KSH 2021-es adatai alapján naponta átlagosan 4-en veszítik életüket otthon, ami egyébként még így is javuló tendenciát mutat, hiszen 1993-ban még ez az adat 12 haláleset/nap volt átlagban. A konyha az egyik legveszélyesebb helyiség a balesetek tekintetében, de egy amerikai kutatás során a fürdőszoba nyerte el az első helyet.

Ezek a főbb veszélyforrások a fürdőszobában.

Csúszásveszély

Sokszor előfordul, hogy egy nem megfelelő anyagú szőnyeg vagy papucs már önmagában kibillent az egyensúlyunkból, de ha a felületekre víz kerül, az még jobban megnöveli ennek kockázatát. Mind a járólapon, mind a kádban, zuhanyzóban előfordulhat, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj. Elkerülhető a zúzódások, törések begyűjtése, ha olyan csúszásgátlókkal látjuk el ezeket a felületeket, amelyek vizesen is megfelelően tapadnak, és a fürdőszobai szőnyegből is olyat választunk, ami jól felszívja a kifolyó vizet, de stabilan a helyén marad. Segíthet még, ha a bútorválasztásnál kerüljük a szilánkosra törő üvegfelületeket és éles sarkokat. Érdemes még a kritikus helyekhez, mint a kád, zuhanyzó, vécé, kapaszkodót szerelni a falra, ezzel jó eséllyel elkerülhetők a nagyobb esések.

A fürdőszobában történik a legtöbb otthoni baleset
Fotó: msdnv / Getty Images Hungary

Fulladás

Elsősorban kisgyermekeket veszélyeztet, és bármilyen meglepő, nem csupán a kád, de a vécé is potenciális veszélyforrás. A fürdőszobában is fontos a folyamatos szülői felügyelet, még akkor is, ha úgy gondoljuk, nagyon kevés vízben fürdik a csemete.

Egy fárasztó nap után kellemes lehet elmerülni egy kád vízben, de ha a relaxáció ezen módját választjuk, semmiképp ne vegyünk be előtte olyan gyógyszereket, melyeknek álmosító, bódító hatása van.

Áramütés

A víz és az elektromosság soha nem jó párosítás, a fürdőszobában mégis kénytelenek vagyunk egymás mellett használni a kettőt. Néhány szabályt fontos szem előtt tartanunk:

  • Elektromos berendezésekhez csak száraz kézzel nyúljunk.
  • Kerüljük a hosszabbító használatát.
  • Időnként ellenőrizzük a konnektorok és elektromos berendezések állapotát, mert a párás környezet miatt könnyebben károsodhatnak.
  • Fürdőkád, zuhany közelében ne használjunk elektromos berendezéseket, például: hajszárító, elektromos borotva, elektromos fogkefe, elektromos hajsütő.
  • A fürdőkádban a mobilozás nem javasolt, hiszen sok okostelefon lehelte már ki így a lelkét, de ha mégsem tudnánk megválni tőle erre a kis időre, semmiképp ne csatlakoztassuk a készüléket töltőhöz, mert az már nem csak a telefonunk végét jelentheti.
Mindig tartsuk gyermekek elől elzárva a vegyszereket!
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Mérgezések

A fürdő takarításához sokszor használunk erős vegyszereket. Ezek használata közben érdemes védeni a bőrünket, mert akár égési sérüléseket is okozhatnak, valamint ügyelni kell, hogy ne lélegezzük be őket.

A tisztítószereket tartsuk elzárva a gyermekek elől, és ha nem saját dobozában tároljuk, feltétlenül feliratozzuk, hogy elkerüljük a véletlen lenyelésüket.

Klórtartalmú vegyszereket soha ne keverjünk savas tisztítószerekkel, mert a felszabaduló klórgáz nagy koncentrációban akár 1-2 percen belül halált okozhat. Ammónia- és klórtartalmú vegyszerek keveredése esetén is mérgező gázok keletkeznek.

Általános szabályként megjegyezhetjük: Soha ne keverjük a tisztítószereket, és mindig biztosítsuk a jó szellőzést!

A jó szellőzés nem csak a vegyszerek miatt fontos. Nyílt lánggal működő vízmelegítők, fűtőtestek használatakor fennáll a szén-monoxid-mérgezés veszélye, és mivel ezek a berendezések leggyakrabban a fürdőszobában kapnak helyet, ott a legnagyobb a kockázat. Mindenképp ajánlott szén-monoxid-érzékelő felszerelése.

Fertőzések

A balesetek mellett fontos megemlítenünk, hogy a fürdőszoba megfelelő higiéniája elengedhetetlen, mert a párás, nedves környezet ideális a kórokozók szaporodásához. Ha a felületeket használaton kívül lehetőleg szárazon tartjuk, és szellőztetéssel igyekszünk a páratartalmat alacsonyan tartani, jó eséllyel megelőzhetjük a penészesedést. A zuhanyfüggönyt és a zuhanyzó vagy kád körüli fugákat, nehezen elérhető zugokat, valamint a villanykapcsolókat és kilincseket gyakran tisztítsuk!

Ha szeretnénk csökkenteni a kórokozók mennyiségét a helyiségben, a vécé fedelét lehúzáskor mindig tartsuk lehajtva, ellenkező esetben a vízpermet akár 5 méterre is repítheti a baktériumokat.

A baleseteket legtöbb esetben kis odafigyeléssel meg tudjuk előzni otthonunkban, és így a fürdőszobáról továbbra is egy frissítő zuhany jut majd eszünkbe.

 

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.