Veszélyes baktérium miatt vizsgálják ebben a városban az ivóvizet – két helyen ki is mutatták

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Két várpalotai laktanyában is E. coli baktériumot mutattak ki a csapvízben. A városi vízhálózatból is vettek mintákat, ám ezek vizsgálata szerencsére negatív eredményt hozott.

Komoly egészségügyi kockázatot jelentő kórokozó, E. Coli jelenlétét mutatták ki a vizsgálatok a Kossuth-laktanya, majd a Mandulás-laktanya ivóvízrendszerében. Azóta többször is történt kontrollmintavétel a városi ivóvízrendszerből, ám ezek eredménye egyelőre negatív lett – derül ki a Veszprém Vármegyei Hírportál beszámolójából. 

A városi vízben nem mutatták ki a baktériumot

Az Escherichia coli baktérium akár súlyos gyomor- és bélrendszeri megbetegedéseket is okozhat, a tünetek hasmenés, hányás és láz lehetnek. A fertőzés egyes esetekben veseproblémákhoz is vezethet.

Idézőjel ikon

A baktérium a gyerekekre, az idősekre és a legyengült immunrendszerűekre fokozottan veszélyes.

A városon belül egyelőre sehol sem találtak baktériumot az ivóvízben
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Campanari-Talabér Márta polgármester tájékoztatása szerint egyelőre nem érkezett az önkormányzathoz a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályától olyan értesítés, amely szerint Várpalota bármelyik területén korlátozni kellene az ivóvízfogyasztást.

Idézőjel ikon

A Bakonykarszt Zrt. legfrissebb mintavételeinek eredményei azonban egyelőre még nem ismertek.

Annyi azonban bizonyos, hogy a Magyar Honvédség közlése szerint november 11-én 10 és 12 óra között a Mandulás Laktanya melletti lakótelepen műszaki munkáltok miatt szünetelni fog a vízszolgáltatás.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.