Az 1930-as években Salvador Dalí kreatív útkeresése folytatásaként barátságot kötött egy Jean-Michel Frank nevű, ismert párizsi bútorkészítő-lakberendezővel, akivel közösen dolgoztak kreatív bútorterveken. Kreációikkal a mindennapi használati tárgyaknak új, formabontó és meghökkentő külső megjelenést és olykor meghatározhatatlan funkciót alkottak. Együttműködésük csúcspontja egy szürrealista szoba volt, amelyet eredetileg Dalí nagy patrónusának, Edward Jamesnek a londoni otthonában mutattak be. A szoba fénypontját és fő fókuszát az azóta ikonikussá vált vörös ajkakat formázó kanapé szolgáltatta, melyet a kor egyik legendás színésznője és szexszimbóluma ihletett.
Mae West
A szürrealizmus úttörője, a páratlan kreativitású polihisztor zseni, Salvador Dalí festészetén kívül írói tevékenységéről, lakberendezői vénájáról, közéleti szerepvállalásáról, filmművészeti kitekintéseiről is híres volt, de a szexualitáshoz fűződő különleges viszonya is hamar eszébe jut a róla elmélkedőnek. Feleségéhez, a házas asszonyként megismert, kozmopolita intellektushoz, a nála majd egy évtizeddel idősebb orosz származású Galához sokirányú vonzalom fűzte. Ugyanakkor, Gala legnagyobb nemtetszésére, korábban gyengéd szálakkal kapcsolódott a spanyol polgárháborúban agyonlőtt fiatal költőtehetséghez, Federico García Lorcához. Emellett nem maradt közömbös kora ünnepelt sztárjának, a színházból és filmvászonról is ismert színésznő Mae Westnek esztétikuma iránt sem.
Mae West Lips Sofa
Dalí egyébként is előszeretettel láttatott mindenbe valami mást, mint ami a valóságban, adott tematikus jelentést a tárgyaknak, festett képet a képbe, vagy éppen azzal hökkentett meg, hogy semmi látnivaló nem akadt a kiállított tárgyában.
Ezúttal egy valós képet, Mae West érzéki ajkát vette referenciapontnak, és alkotott belőle funkcionális tárgyat. Az első kanapé 1936-ban készült Párizsban, Dalí felügyelete alatt, eredeti vázlata alapján. A kárpitszövet Elsa Schiapparelli „sokkoló rózsaszín” árnyalata volt. A bútordarab hamar nagy népszerűségnek kezdett örvendeni, így az évek során sokszor lemásolták különböző bútorgyártók.
A Színház-Múzeum Figueresben
Dalí egyik fő művének tekintette a Figueresben neki szentelt múzeum komplex kialakítását, melyet egyetlen nagy gigantikus műalkotásnak szánt. Az épület egyik szobáját is egy Mae West Lips Sofa teszi különlegessé, mely mögött aprócska kandalló található, a falon pedig két aranykeretes tájkép. Az egész helyiséget függöny keretezi, s kellő távolságból nézve, melyről egy aprócska emelvény és egy speciális lencse gondoskodik, a tárgyak összhatása egy női arcot formáz, nem másét, mint az inkább kisugárzásáról, semmint színészi tehetségéről híres Mae West arcát.
Egyéb Dalí-tárgyak
Dalí továbbá kreált extravagáns és észbontó székeket, asztalokat, lámpákat és ülőalkalmatosságokat, melyeknél soha nem a funkcionalitás volt a cél, sokkal inkább az erős szimbolikus jelleg. Bracelli, Cajones és Crutches nevű lámpái kicsavart, bágyadt és szinte elkínzott geometriai formákkal rendelkeznek, amelyek éppen annyira jellemzőek Dalíra, mint Leda foteljának és Leda dohányzóasztalának ellentmondásos jegyei.
Dalí, a logóguru
Az első nyalókát elvileg az 1908-as évtől fogva vehették kézbe a connecticuti gyerkőcök, hála Georges Smith feltalálónak, aki egy akkoriban ismert versenyló után Lolly Popnak nevezte el édességét.
Eric Bernat édesszájú katalán nem tudott ennyire frappáns lenni, ő is alkotott ugyan az öreg kontinensen egy pálcikára húzott cukorgolyót, de GOL-nak elnevezett terméke nem aratott túl nagy sikert. Később, egy reklámügynökség bevonásával először legalább a cukiság nevét sikerült gatyába rázni, amikor a spanyol chupar igére ráúszva (jelentése: nyalni, szopogatni), megkapta a remek Chupa Chups nevet. Spanyolországban ez a márkanév jelöli azóta is magát a nyalóka jelenséget is.
1969-ben aztán már végképp idejét érezték ráncba szedni a dizájnt is, és felkérték a világhírű mestert, hogy alkossa meg a kis nyalóka logóját. A siker nem maradt el.
