Esküvői bakik: A menyasszony madárijesztő

2010. március 9., kedd 14:36

brideNem egy helyes, természetesen szép lánnyal találkoztam, aki mindent magára aggatott a nagy napra. Ekkor gondolja azt minden jóérzésű vőlegény, hogy ha így látom meg először, biztos nem veszem el.

 

 

 

 

2. rész az esküvői mesterkurzusból.

Az első részben a nyári lagzik ellen kampányolt esküvői tanácsadónk.

A lányok egy részét a kelleténél jobban megrészegíti annak a gondolata, hogy - reményeik szerint - ez lesz az első és utolsó alkalom az életében, amikor gyönyörű ruhában, talpig sminkben, bámuló rokonok és ismerősök közt tölthet el egy teljes napot. Így, mivel amúgy is középső csoportos kora óta tervezgette ezt az eseményt, mindent magára akar aggatni, ami csak a műfajban elérhető. Nem egy helyes, természetes szépségű lánnyal találkoztam, aki izzó szemmel válogatta a ruhához a fátylat, hajdíszt, nyakéket, gyöngyös csokrot, plusz egy kis kristályt deréktájra. És ehhez jön még nemegyszer a póthaj, a csillogó műköröm és az erős smink.

Egy kiegészítő elég

No, ekkor gondolja azt minden jóérzésű vőlegény (magában, mert addigra túl van ő már mindenen), hogy: ha így látom meg, biztos nem veszem el. Nem véletlenül nem ilyen lányt kért meg. A mindenkori menyasszonynak jó tanács: legyél mértékletes, és mielőtt döntesz, nem baj, ha az esküvő egésze összeáll a fejedben. Ha zöld környezetben, romantikus alkalmat tervezel, inkább egyszerű, finom ruhát válassz, ha elegáns, díszített környezet lesz a körítés, oda jobban illik a csillogóbb, estélyiszerű modell. De kiegészítőből mindenképpen elég egy, nagyon indokolt esetben kettő. Vagyis vagy fátyol vagy nyakék, illetve vagy fejdísz vagy kitűző.

A sminket, hajat mindenképpen próbáld ki előtte (ne sértődj meg, ha pénzt kérnek ezért, sok lány kedvenc időtöltése, hogy menyasszonynak adja ki magát, és ezért sok szolgáltatónak rossz a tapasztalata) de azok is legyenek természetesek, visszafogottak.

Gondolkodj el azon, biztosan akarsz-e kontyot. Magyarországon még mindig esküvői frizura egyenlő puklis konty oldalt lehulló bongyorkákkal. Ha szép a hajad, és ráadásul hosszú is, akkor inkább mutasd meg. Egyáltalán, legyél természetes, hogy ne kelljen egy idegen nő bőrében feszengened a saját esküvődön.

 

Araakadémia tanács

Olyan ruhát válassz, amilyen te vagy! Közhelyes, de ez a legfontosabb szempont. Ha szende vagy, kislányos, olyat, ha buja hétköznap is, hát az esküvőn se viselj mást. Mindenből lehet egy hajszállal több, mint a mindennapokon, hiszen ez egy különleges alkalom, de ne bújj ki a bőrödből! Évek múlva is örülnöd kell, ha meglátod magad a képeken.

 

Szerzőnk esküvői tanácsadó

Araakadémia

 

Kommentek

  • 2010.03.10 12:44:30hervaivofely

    Ez nagyon szép írás egy hölgy tollából, én hadd tegyem hozzá férfi szemmel a praktikus oldalát is: valóban, egy menyasszony legyen gyönyörű élete legszebb napján, de legyen ugyanolyan fontos, hogy a ruha kényelmes és praktikus is legyen!

    Csak bele kell gondolni, a ruhát általában felveszi a menyasszony legkésőbb dél körül, majd fotózás, kikérő, búcsúztató, egyházi- és polgári szertartás, koccintás, nyitótánc, vacsora, mulatság, menyasszonytánc… Sokat kell a ruhának is kibírni, és sokat kell kibírni annak is, aki viseli!

    A legfontosabb a lábbeli (ez a vőlegényre is igaz). Legyen kényelmes, és lehetőleg ne aznap legyen először viselve! Célszerű előtte már legalább otthon „betörni”, abban az esetben, ha a pár vesz táncórákat, még jobb, ha már ott is a nagy napra szánt lábbelikben próbálkoznak. Jó, ha van egy kényelmes váltócipő végszükség esetére.

    Egy uszály csodálatos tud lenni a templomban, de igazi átokká tud válni, amikor indulna a mulatság, a menyasszony meg nem tud megszabadulni tőle. Otthon mindenképpen ki kell próbálni valakivel (célszerűen anyukával), hogyan lehet gyorsan, biztosan kezelni. Nem egyszer láttam már kétségbeesett kutatást a fodrok között gombok, csatok és egyéb csibészségek után (amik ilyenkor a nagy kapkodásban rendre le is szakadnak).

    Végszükség esetére ragtapasz (feltört sarokra), biztosítótű, fehér és fekete cérna (befűzve) legyen kéznél!

    Jó készülődést és sok boldogságot kívánok!

    Hervai Mihály
    baranyai vőfély és ceremóniamester
    http://hervai.hu

  • 2010.03.10 12:56:18Zsenge

    Olyan jó lenne ettől az "életem legszebb napja" közhelytől végre megszabadulni. Azt remélem, hogy legalább egy tucat ugyanolyan boldog napom lehet még, mint az esküvőmé.....

  • 2010.03.10 16:21:22scs

    Stílusos esküvői tanácsokra vágysz?
    Látogass el a http://weddingdesign.blog.hu/ -ra egyedi ötletekért

  • 2010.03.11 08:31:04VCsaba

    A lényeg, hogy nem kell a dolgokat túlbonyolítani. A hatalmas uszály tényleg jól mutat a templomban, de nehézkes benne mozogni, gyakran egy segítő is kell, aki tartja hogy ne akadjon bele semmibe. Kimondottan fárasztó pl. tánc közben az egyik kézen átvetve órákon át tartani. Ráadásul, mivel gátolja viselőjét a mozgásban, a kreatív fotózás lehetőségeit is kissé beszűkíti. Ha fontos a fotózás, érdemes olyan ruhát választani, amiben könnyen lehet mozogni. Példák kreatív fotókra: http://www.vargacsabafoto.com
    Érdemes végiggondolni azt is, hogy 8-10 órán keresztül kell majd viselni a ruhát, tehát nem mindegy, hogy mennyire passzol, könnyű viselni. Ugyanez vonatkozik az egyéb kiegészítőkre is.

  • 2010.03.24 18:38:57Házisárkány

    Emlékszem szegény nővérem úgy nézet ki az esküvőjén mint valami csipkébe csomagolt prosti.....a ruhája kritikán aluli volt.Pedig emlékszem,hogy lelkendeztem mikor megláttam a kézzel készült bécsi csipkét,amiből a ruháját varrta a leendő anyósa.A világ legrusnyább ruháját készítette belőle a "mesterszabó".A sminkes egy "barátnő" volt aki még a szemöldökét sem igazította meg neki,és úgy kimázolta Őt mint egy örömlányt-pedig a tesóm szempillaspirálon kívül nem nagyon használt mást addig,a szép hamvas bőréből sem látszott semmi a vakolattól.
    Mielőtt elindúltunk az esküvőre bementem hozzá,megkérdezte tőlem,hogy milyen vagyok?(egyébként én sem néztem ki jobban abban a förmedvény koszorúslány ruhában,amit az anyósától kaptam,csak hozzám a "barátnője" nem nyúlhatott)Szerintetek mit mondhattam volna Neki?Az igazság helyett azt mondtam,hogy olyan más vagy.....
    Hozzá kell tennem,hogy az anyós a földkerekség legjobb anyósa címért simán versenybe állhatna-csak ne tervezzen esküvői ruhát.....:o((megjegyzem ez több mint tizenöt éve volt)

Blogok, amiket olvasunk

comra Londonból Franciaországba bicajjal

"Franciaországban, szeretem ezt, mindenki mosolyog, a csajok leginkább." Úti beszámoló három hét sátorban, két kerékről, képekben (is)...

stthomasdesign Naprendszer gyerekszobába

Régóta szeretnék egy naprendszert készíteni a gyerekszobába, de sajnos idáig nem sok használható ötlettel találkoztam, találtam párat, megosztom veletek...

kerjtanacsot Lopás és börtön

Három, 15 éves diáklány, megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben.A rendőrök őrizetbe vették őket. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.

kisérletikonyha Őszibarack-sorbet

Lapos őszibarackból készítettem sorbet-et. Mézzel és citromlével fedő alatt a saját levében puhára főzve pürésítettem, majd lehűtöttem és fagyigépben elkészítettem.

Tékozló homár Kidobják az étteremből, aki túl sokat eszik

Másfél óra után kidobják az embert a Mongolian Barbecue-ból, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért.

Női megújulás Coaching Interaktív - Online beszélgetés női témákról!

Téma: Nem találom a helyem a munka világában – Mit kezdjek magammal? A kezdeményezés célja, hogy a neten keresztül kötetlenül beszélgessünk nőket foglalkoztató kérdésekről, nehézségekről, dilemmákról.

b-oldal Hét dala: Edith Piaf - Non, Je ne regrette rien

Az Eredet című filmben központi motívum a dal. Bátran tessék megnézni és bennmaradni a film végén lévő "credits" rész után is. Van egy elméletem, hogy a film végén (után...?) AZ A BIZONYOS DOLOG mit is jelent...

csecsebecse Bono a Louis Vuitton kampányában

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton Core Values kampány-sorozatának legújabb főszereplői. Ez az első alkalom, hogy Bono a U2 többi tagja nélkül áll modellt. Ráadásul más divatmárkát is feltüntetnek: a Bono és Ali nevéhez fűződő "etikus" Edun-t.

egigeropaszuly A szultán kedvence: krémes padlizsán - köretként

Nem is tudom, ki utánoz kit: a szultán engem, vagy én őt. Esetleg egymástól függetlenül imádjuk mindketten a padlizsánt? Mindenesetre tanúsíthatom: igencsak jó ízlése van a szultánnak!

szakítós Egyedül egy másik országban

Hívom, nem veszi fel. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Szidom magam, sírok. Nem hiszem el, hogy kint hagyott.

pecsiborozo Cseke a legjobb sommelier

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese.

vetti Kabátmustra kiegészítőkkel

A kevésbé hideg időjárástól egészen télig bemutatom nektek a legtrendibb kabátokat és hozzájuk passzoló kiegészítőket.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok