Még pár jó éved van - így nyomasztják a 30-asokat

Zanza!

A szülők és a társadalom egyaránt nyomasztja a felnőtteket. Van, akit a saját szülei gyötörnek azzal, hogy házasodjon meg, van, akit egy rokon támad le azzal, hogy szüljön, ha másnak nem is, legalább magának. A legtöbbször elhangzott elvárások, amikre mindenki jól tud reagálni, ha nem él együtt a nyomasztóval.

Húszas éveink vége felé, ha akarjuk ha nem, szembesülünk azzal, nem csak nekünk van elképzelésünk arról, hogyan alakítjuk az életünket. Édesanyánk, amint lehetősége adódik, megosztja velünk, mikor szeretné az unokáját csókolgatni, apánk a saját lakás hasznosságáról kezd el papolni vagy éppen az időskori öngondoskodás fontosságára hívja fel a figyelmet. Néhány példa, mivel nyomaszt a minket felnevelő generáció, és azt hogyan rázd le magadról, ha fáj vagy kellemetlen.

Házasság, gyerek

„Engem a házassággal meg a gyerekkel presszionálnak, pláne azóta, hogy a bátyámnál már otthagyott egy csomagot a gólya. Főleg a rokonságom azon része súlyos, akik mind a mai napig falun élnek. Ott még nem nagyon tudják elképzelni, hogy vannak olyan nők, akik nem feltétlenül ragaszkodnak az ilyesmihez” - mondta Judit. Lénát a már nyugdíjaskorú anyja nyomasztotta a gyerekvállalással, egészen addig, amíg meg nem unta és vissza nem szólt. „Anyám nem válogat az eszközökben, ha unokáról van szó.'Kislányom, úgy fogok meghalni, hogy nem vehetem kezembe a kisunokám?' - kérdezte, és közben törölgette is a szemét, hogy hatásosabb legyen. Megkértem, hogy ezt fejezze be, illetve emlékeztettem arra, hogy valószínű vele is eljátszották ezt a kedves szülei, és inkább jusson eszébe az, hogy érezte magát, amikor ezt neki kellett átélnie.”

Meló, lakás

Ha nincs is kimondva, akkor is ott lebeg a fejünk fölött, hogy a szüleinkről majd gondoskodnunk kell, főleg, ha egykék vagyunk vagy legkisebb gyereknek születtünk a családba. „Félek, hogy milyen lesz, ha nehéz lesz velük, vagy ha már nem lesznek. Jelenleg abban a helyzetben vagyok, hogy magamról tudok gondoskodni, de előre parázok, mi lesz, ha majd róluk is kell, persze nemcsak anyagilag, lelkileg is” - mondta Judit, akinek a bátyja a családalapítással sem vette le a gyerekvállalás terhét a válláról. A hogy áll a karriered jellegű kérdések sem utolsók a sorban.

„Azt élvezem, amikor egy beképzelt építész/orvosnak mondom meg, hogy mivel foglalkozom. Imádom, ahogyan megpróbálják elrejteni a megvetésüket, de egy kis fintor mindig kiül az arcukra, amikor félrefordítják a tekintetüket” - számolt be tapasztalatairól Dani, aki egy önmagát lecsúszott bölcsészként, konkrétan jegypénztárosként definiálta. Arra bezzeg nem tért ki, hogyan került beképzelt orvosok/építészek köze ilyen múlttal.

„Apám egy ideje mondogatja, hogy a saját lakás iszonyú fontos, azt nem vehetik el az embertől, meg blabla. Persze hitelre tudnék csak venni, ezt ő is tudja, de az az érve, hogy amennyit lakbérre költök, azt hitelre is mehetne, és az utóbbi mennyivel jobb volna. Soha nem hittem el neki, mert egyrészt most ott és akkora lakásban élek, amilyenben szeretnék, illetve megmaradt a szabadságom. Nem kell reszketnem a hitel miatt, nem kell ugyanott maradnom, bátrabban felmondhatok, sőt, ha az élet úgy hozza, az új munkahely közelébe is költözhetek, nem vagyok röghöz kötve egy lakás miatt. Persze olvastam is erről, ezért egy ideje félreteszem azt a pénzt, amit az albérlet és egy hitel törlesztőrészlet közti különbség kiad. Ha bátor lennék, ezt a pénzt befektetném, de egyelőre nem vagyok az” - foglalta össze Léna.

    Születések száma  Házasságkötések száma  Válások száma
 1980 148673 80331 27797
 2010 90350 35520 23800

Amikor már lemondtak rólad

A nyomasztás egy végtelen univerzum, az aktív nyomasztás is rettenetes, de van egy olyan fajtája is, amikor azt érzed, hogy lemondtak rólad, és már nem is vagy téma.

Erre is bőven akad példa, Kata legalábbis egy tucatot közölt velünk, amiből a legkifinomultabbakat válogattuk össze. „A fiam előző barátnője, az bezzeg a plafont is felsúrolta, látom, neked még vannak kihívásaid" - exem apukája, amikor elmosogattam. "A fiamnál nagy a forgalom, jönnek, mennek a csajok"- az ex apukája, amikor a fiával két éve együtt voltam. "Hát te már sosem mész férjhez?" - nagynéném, amikor 24 éves voltam. „Gondolom te sem szeretnél a saját gyereked nagyanyja lenni" - egy régi barátnőm, amikor betöltöttem a 30-at.” „Harmincon túl még van egy-két jó éved, akkor kivirágzol, hogy vonzó legyél, azok az utolsó évek, hogy szülj, mert utána, hidd el, láttam én már egy-két dolgot - sajnos gyorsul a lejtő" - élettapasztalat egy 40-es ismerőstől.

Dobsz egy implied facepalmot, és leszereled vele a kedves mamát

Persze a leggusztusosabb az, amikor valamelyik nagyéletű rokon osztja ki az embert. „Nekem az a kedvencem, amikor az unokatesóm, két éve sajnálattal a szemében azt mondta: figyi, de azért, ha már nem találsz magadnak férjet, egy gyereket csak szülsz magadnak, igaz?" Róla annyit kell tudni, hogy 46 éves, van két gyereke, a férje eddig kétszer hagyta el, másodszorra is visszafogadta, azóta úgy élnek együtt, hogy a csávó állandóan elmászkál, ráadásul még normális munkája sincs, és anyagilag is szarul megy nekik. Egy ilyen embertől csodás ilyen kedves tanácsot kapni.”

Lujza után Ivánról szinte áldás tudomást szerezni. Mondjuk őt a rokonok messze elkerülhetik, és olyan szerencsés, hogy csak a mama egzecíroztatja. ”Engem valamiért nem szoktak nyomasztani, biztos érzik, hogy azért nem vagyok az a könnyedén nyomasztható típus. Jó, nyilván, anyám néha bepróbálkozik ilyen gyerek hülyeségekkel, de olyankor elég egy implied facepalm, és akkor fél évig nyugtom van.”

Ha nem a család, akkor az is előfordulhat, hogy a kozmetikus, fodrász kóstolgatja az embert, persze jóindulatból, eszébe se jut, hogy egy-egy jól betalált mondattal elveszti a vendégét. "Magának inkább az érettebb korú nőknek szánt arckrémet ajánlom, nyugodtan válasszon olyat, amit a negyveneseknek ajánlunk, jót fog tenni "- mondta Katának a volt kozmetikusa.

Ha ezt meg mered csinálni, biztosan nem élem túl

"A fentiekben elég sok szülő-gyerek konfliktusról, nézetkülönbségről olvashattunk  - mondta Jankulár László,coach szakértő, akivel megosztottuk a megszólalóink történetetit.

"Ezek a tipikus generációs különbségből adódó kérdések, amiket sok esetben elsősorban a szülők szeretnek feszegetni. Úgy érzik, ami az ő korukban teljesen hétköznapi volt, az mindig is az lesz. "Mikor én ilyen idős voltam, már régen volt házam, gyerekem" stb. Azt, amit ők nem tudtak elérni, a gyerekeikkel szeretnék elérni. Ha nekik nem jött össze a boldog házasság, akkor mindent elkövetnek, hogy hatással legyenek gyermekeik párválasztására. Sajnos ebből elég sok konfliktus adódik, mivel már alapból nem tudtak jó példát mutatni a házasság területén, Ők sem tudtak jól párt választani, kialakítani egy normális házastársi viszonyt. A szülők ,akik karrierről vagy hatalmas sportteljesítményről álmodtak, de nem jött össze, a gyerekeiket hajszolják bele hasonló helyzetbe.”

35 évesen otthon élnek

A coach szerint ki lehet kerülni ebből az elvárás-spirálból, de előbb azzal kell tisztában lenni, melyik csoportba tartozunk. „A fiatalokat is alapvetően két csoportra lehet osztani, az egyiknél erősebb vagy gyengébb valamiért a szülői ráhatás az életükre. Ők megtanulnak - még ha lassabban is - önálló, egészséges életet élni. Megtanulják érzelmeiket uralni, és felismerik, hogy a szeretet nem attól függ, hogy azt csináljuk-e, amit elvárnak tőlünk. Az a szeretet, ha merünk valakivel őszintén beszélni. Ha nem hazudjuk azt, hogy minden rendben, ha nincs úgy. Nagy előrelépés lehet, ha elkezdünk felnőtt módjára, nyíltan beszélni másokkal érzéseinkről, főleg, ha valaki viselkedésével, túlzott gondoskodásával rossz érzéseket kelt bennünk.”

"A másik eset, amikor valaki már teljes egészében, érzelmileg, anyagilag függ a szüleitől. Ők azok, akik tipikusan még 35 évesen otthon élnek, soha nem volt hosszabb párkapcsolatuk. Elég gyakori, hogy felismerik, hogy valami nincs rendben, változtatni próbálnak, de túl erős a szülői ráhatás, ami akár zsarolásba is fulladhat. Mindenki hallotta már azt: ha ezt meg mered csinálni, biztosan nem élem túl, illetve a mi lenne velünk, ha te elköltöznél, soha senki ránk se nézne stb. Ilyen zsarolással évekig magukhoz tudják láncolni a gyereküket, és életük végéig ott marad, és a szülők eltávozása sem lesz képes önálló felnőtt életre." Jankulár László szerint, ha az utóbbi esettel állunk szemben, érdemes szakember segítségét kérni, aki akár néhány hónap alatt nagyobb pozitív változást tud elérni valaki életében.

Blogmustra