CSALÁD FÓKUSZ

Családom van, sikerem nincs

2010. július 8., csütörtök 19:47

Hiába áll mellettem egy férj, aki mindenben támogat, hiába az okos lányom, aki országos tanulmányi versenyeken rendre az első helyeken végez, én nem vagyok sikeres- írja személyes történetében a 41 éves, kétgyerekes szerző, aki a Terézanyuságom Története pályázaton vállalta fel a múltbeli legrosszabb döntéseit.

csald2_m

Az írás eredeti címe: Nesze neked, Füles, egy Terézapu!

Terézanyuságom története
Tavasszal az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! szerzője, Rácz Zsuzsa az Ulpius-ház könyvkiadóval közösen pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nők az életükről, az őket foglalkoztató kérdésekről, és dilemmáikról végre beszélni merjenek.
A Terézanyuságom története pályázatra alig egy hónap alatt 130 pályamű érkezett, a határainkon túlról is. Június elején eredményt hirdettek, a nyertesei közt találunk a munkába visszatérni vágyó háromgyerekes anyát, a férje daganatos betegségével küzdő feleséget, és társfüggő nőt is. Ezeket a Terézanyu.hu oldalon is publikálták. A díjat nem nyert pályázatok közül kiválasztottuk a Dívány szerkesztőségének a kedvenceit, ezeket nálunk lehet elolvasni.

Egy osztálytársam hívott Fülesnek a középiskolában. Neki köszönhetem, hogy harmadik lettem a fiúk által szervezett szépségversenyen. Pontozták az alakot, a frizurát, a szemet, a mosolyt, és ami az erősségem volt, az észt. Mindenkitől maximális pontszámot kaptam az okosságra, de ez az egy szempont nem húzott volna ki, ha az a bizonyos fiú éppen nem szerelmes belém, és nem adja meg gondolkodás nélkül minden kategóriában a tíz pontot!

Akkor még én is okosnak tartottam magam, ez segített átvészelni kamaszkori sérülékeny időszakomban, hogy kicsi volt a mellem, széles a csípőm, nagy az orrom, apró a szemem, kiállt a fogam, és csak a szemöldököm íve volt tökéletes. (Dehogy hittem volna el akkoriban, hogy a fiatalság magában a sugárzó szépség!)

Az önbecsülésem összeomlott

Kiválasztottam magamnak az egyetemen a programozó matematikus szakot, mint a jövő zálogát, és jól elszórakoztam az első évet. A vizsgaidőszak után kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy én nem a programozásból fogok megélni, és tanulás helyett munkába álltam. Eleinte jó ötletnek tűnt, hogy bekerülök egy irodába, pénzt keresek, és önállósulok. Csakhogy szerény keresetem ahelyett, hogy szabadságot adott volna, gúzsba kötötte a lehetőségeimet. A velem együtt kezdő munkatársaimnak már indulásnál majdnem az én bérem dupláját fizették, mert felsőfokú végzettségük volt.

Az önbecsülésem szépen lassan összeomlott. Akkor kellett volna észbe kapnom, és beiratkoznom főiskolára, olyan szakra, amely igazán érdekel! De már két-három évvel lemaradtam a korosztályomtól, és úgy éreztem, hogy öreg vagyok az újrakezdéshez. (A húszas éveim elején!)
 

Huszonnégy évesen férjhez mentem egy nagyon rendes férfihoz, és gyorsan szültem két gyereket, hogy értelmet adjanak az életemnek, és kitöltsék a bennem tátongó űrt. Hosszú időbe telt amíg rájöttem, hogy ezt nem teheti meg helyettem se gyerek, se férj.

A férjem szereti a munkáját, szívesen dolgozik akár hétvégén vagy este későn is, különösebb anyagi haszon nélkül. Emiatt sokat bosszankodtam, úgy éreztem, nem törődik velünk eleget, pedig számtalanszor bebizonyította, hogy mindig számíthatunk rá. Még tizenhét év után is meglep néha, hogy milyen együttérző szeretettel igazítja el kamasz lányainkat a nehézségeikben.

Hogy boldog vagyok-e? Nem

Öt év főállású anyaság után elvégeztem egy tanfolyamot, és sikeresen munkát is találtam új szakmámban, de iszonyú szenvedések árán illeszkedtem vissza a mindennapi megfelelés kényszerébe. Elsősorban önmagamtól vártam volna el, hogy nap mint nap tökéletesen végezzem a feladataimat, és ez szinte elviselhetetlen terhet rótt rám. Görcsös igyekezetemben teljesen elvesztettem a realitásérzékem, és munkába menet vágytam rá, hogy elüssön egy autó, csak hogy ne érjek oda...

Számtalan könyvből tanultam önnevelést, pozitív hozzáállást. Elméletből akár doktorálhatnék is, de  a gyakorlat...Már nem teszem tönkre a nyaralásaimat azon rágódva, hogy mi vár rám, ha véget ér a szabadság.  De egy komolyabb lottónyeremény esetén azonnal felmondanék, és vennék egy kis házat kerttel, ahol elfér egy hintaágy, mert - ez a másik nagy fájdalmam- a panellakásunk sosem vált az otthonommá. Belátom, nagyot hibáztam, hogy amikor beköltöztünk, csak tessék-lássék módon rendezkedtem be, abban a reményben, hogy hamarosan megfelelőbb lakást vehetünk.

A gyerekeinken kívül büszke vagyok a baráti körünkre, mert felnőttként sikerült annyira összebarátkozni hozzánk hasonló sorsú fiatalokkal, hogy szinte a rokonainkká váltak. Együtt járunk kirándulni, nyaralni, sielni. Hogy boldog vagyok-e? Nem.

Felcsipegettem annyi bölcsességet, hogy tudatosan megélem a jó pillanatokat, de hiába áll mellettem egy férj, aki mindenben támogat, hiába az okos lányom, aki országos tanulmányi veresenyeken rendre az első helyeken végez, én nem vagyok sikeres! Itt állok negyvenegy évesen, sosem voltam szép, nem lettem okos, és túl öreg vagyok az újrakezdéshez...

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.07.09 07:45:07zizi77

    Hogy 41 évesen öreg??? Na ne már!
    Még MOST lépj, sem minthogy 60 évesen a fejedet verd a falba, hogy "miért is nem csináltam semmit...?!"

  • 2010.07.09 07:45:24crepe

    Majd beleolvasok a többi pályaműbe, de nekem a fenti szösszenet nem kicsit volt önsajnáló, sőt, tkp. ok nélkül önsajnáló írás.
    Én is hasonló korban vagyok, nekem sem sikerült minden, sok dolog van, amire vágyom. Tkp. amit a poszt írója elmondott magáról, kis változtatásokkal akár rólam is szólhatna (nekem mondjuk van egy diplomám, csak egy fiam van és kertes házban lakom, de pl. nincs kiterjedt baráti köröm)
    Sőt, ha megkérdez valaki, akkor pesszimista alkatúnak mondanám magam.
    Ennek ellenére az írás végén én is megkérdeztem volna, hogy boldog vagyok-e, és legnagyobb meglepetésemre rávágtam, hogy igen. Ez nem jelenti azt, hogy én néha nem kesergek a valahol elveszett karrierem miatt, de most rájöttem, hogy mennyire jó az, ami megvan,,,
    Nem különösebben kedvelem a Nők Lapját mostanság, de ott volt régen egy rovat azzal a mottóval, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk" vagy valami hasonló. Biztos, hogy senkinek nincs meg mindene, nincs tökéletes élet, mindenkinek hiányzik valami, valaki. (persze más KÍVÜLRŐL nézni valaki életét, és csak azt értékelni, ami nekem hiányzik, neki meg megvan)
    Szerintem a posztolónak nagyon sok fontos dolgot megadott az élet (vagy kiharcolta magának). Meg kéne magától kérdezni, hogy fordítva pl. jobb lenne-e: ha valami nagykutya lenne egy cégnél, reggeltől késő estig bent, de nem lenne kihez hazamennie, meg amikor majd eljön az idő és nyugdíjba megy, kiüresedne az élete, mert elvesztené az egyetlen dolgot, ami azt kitölti.
    Tudom, hogy ez demagógnak hat, meg okoskodásnak, de minden nem lehet a miénk.

  • 2010.07.09 07:53:45naszta

    Istenem!

    Azért vagy szerencsétlen, mert a saját sikereidet fel sem fogod. Van szerető férjed és okos gyermekeid! Beteg világ az, ahol egy nő nem tartja ezt sikernek, hanem inkább a pénzért robotolna napi 10 órában. Ha ezt a sikert nem érted meg, akkor máshogy sem lehetnél sikeres! A siker ugyanis alapvetően életérzés, optimizmus.

  • 2010.07.09 08:30:22Musca

    Egyszerűen nem értem az itt hozzászólókat.
    "41 évesen öreg" - igen. 41 évesen, 2 (vagy több) gyerekkel, diploma nélkül (vagy épp azzal) az ember öreg. Alig állnak vele szóba állásinterjúkon. Inkább a diplomás, nyelvet beszélő, családja-nincs, alakítható fiatalokat keresik a cégek.
    Ez a "örülj annak, amit adott az élet" elgondolás elméletben nagyon szépen hangzik, DE... miért kéne egy nőnek a munkája és a családja közül VALAMELYIKET választani?? Ez két teljesen különálló dolog... egyik sem helyettesítheti a másikat! KÉtlem, hogy a posztoló napi 12 órát akarna felső cégvezetőként, vagy minisztériumban osztályvezetőként dolgozni, Nobel díjat kapni... egyszerűen csak szeretne egy olyan állást, amit szeret csinálni, és amiben apró sikerélményei vannak. Ez az élmény olyannyira szükséges egy embernek, hogy számos házasságot tönkretesz ennek hiánya. És nem utolsósorban nyilván nem akar kiszolgáltatott sem lenni az ember, kizárólag a férjétől függeni anyagilag és más téren sem.
    Az a baj, hogy a legtöbb munkaadó, és fiatal pont így gondolkodik, ahogy a kommentelők. "Ha családod van, akkor örülj annak, ne is akarj mást! Jah, hogy te kreatív és aktív nő lennél...? Hát minek kellett szülnöd, ostoba! Férjhez sem kellett volna menned"
    Az én főnököm már azért is "ferdén" néz rám, mert férjhez megyek. Már ettől gyanús vagyok neki, pedig semmi oka rá. ÉN EZT TARTOM BETEG VILÁGNAK!

  • 2010.07.09 08:47:52naszta

    Az ember hordoz egy mentalitást. Ha az ember sikeresnek érzi magát, akkor általában az is. Ennek az az oka, hogy stresszes szituációban másképp viselkedik. Ha állásinterjúra mégy és az a mentalitás, hogy "jaj, csak vegyenek fel", akkor egy szürke egér leszel, aki nem érdekes, tehát fel sem vesznek. Ha határozott vagy és élettel teli, sokkal jobb esélyekkel indulsz, de ezt csak az teheti meg, akinek van biztos alapja.

    És itt van a kutya elásva: ha a biztos háttértől - mert ugye itt van - magabiztosan interjúzik és élettel teli, akkor az áhított állás is meglesz! Mindig gondolkodj el arról, hogy Te a túloldalról mit szeretnél látni, ha munkaadó lennél! Senki nem akar a csapatába depressziós embereket és ez a normális! Nem szent írás, hogy egy 41 éves ember, már a koporsóját ácsolja! Egy vidám 50-es pedig jó motorja a csapatnak, mert már nem hülye gyerek, nem onnan kell indulni, hogy a munkahelyen dolgozni kell.

  • 2010.07.09 08:55:32gatsby

    Fiatalemberként dúl bennem az optimizmus, és remélem, hogy nem alaptalan. Én is úgy gondolom, hogy nem csak a végletekben lehet gondolkozni, élni. Igenis lehessen egy embernek egyszerre szerető családja, kellemes munkahelye, kielégítő életkörülményei és jó barátai. Nem kell mindenből a leg-leg-leg, "csak" a normális szint. Számomra ez tökéletes lenne, és egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek!

  • 2010.07.09 09:04:53Zus

    Kedves Nasta, nem akarlak megcáfolni, de amit írtál a magabiztosságról, annak akár a fele is igaz lehet. Valaki ebben az országban akkor boldogul, ha valakinek a valakije vagy dekoratív vagy pénze van. Esetleg más jellegű lehetősége. Másképpen leszarják. Ez az esetek 95%-a idehaza. A maradék 5% a szerencsés, akinek sikerült rendesen elhelyezkednie, karriert építenie, ad absurdum még szereti is amit csinál.

  • 2010.07.09 09:11:40Zus

    A post írója meg egyszerűen érthetetlen. Mi az hogy 41 évesen öreg, meg hogy lemaradt a korosztályától a felsőoktatásban ?! 30 évesen szereztem az első diplomámat, mert akkor volt rá lehetőségem (22 éves kor helyett), mégsem voltam öreg, hozzá ! Most szerzem a másoddiplomám, a harmincas éveim második felében, mert erre most van lehetőségem. Ehhez sem vagyok öreg ! Nem vagyok sikeres a munkaerőpiacon, a karrierépítésben, emiatt sajnos családom sincs (nincs mire), de mégsem érzem sem szegényebbnek, sem sikertelennek magam ! Ha egy módon nem tudok sikereket elérni, hát majd más módon fogom azt elérni. Elképzelhető, hogy emiatt erről-arról le kell mondanom átmenetileg, de hát ez van.
    Amúgy meg, a gyerekvállalás nem akadálya egy továbbtanulásnak.
    Más. Mi ez az okádék hozzáállás, hogy csak a karrierépítés, a fillérvadászkodás alapján lehet valaki sikeres ?! Ez nem elsősorban a fejben dől el ? Talál az ember valamit, egy sportot, egy hobbit, egy új szakmát, amit szeret és azt rendesen műveli. Abban is lehet sikereket elérni ! Ez meg már megváltoztatja az ember hozzáállását sokmindenhez.

  • 2010.07.09 09:18:02naszta

    Lehet, hogy csak én vagyok szerencsés, de nem kellett még csókosnak lennem sehova és szeretem is, amit csinálok. Interjún nem alázkodom meg soha, mert az nem tárgyalási alap. Egyenlő felek vagyunk, és ha nem ez a felállás, akkor én sem akarok az adott helyen dolgozni, gyorsan végzünk.

    A poszt írója nincs kompromisszum kényszerben: van féléve vagy akár több is, hogy találjon neki megfelelő munkát, nem borul rá az egzisztenciája. Miért nem jár el interjúzni? Nem hullik a szájába a galamb senkinek sem. A lehetőségeket nem várni kell, hanem teremteni. Annak áll ma a zászló, aki hajlandó tenni magáért. Igen, 41 évesen nem a 3. helyre fogják felvenni. És? Akkor inkább otthon marad és sír, hogy de szar neki? Ez nem hozzáállás!

  • 2010.07.09 09:28:52naszta

    "Nem vagyok sikeres a munkaerőpiacon, a karrierépítésben, emiatt sajnos családom sincs (nincs mire), de mégsem érzem sem szegényebbnek, sem sikertelennek magam!"

    Én nem látok összefüggést a család és az anyagi sikeresség között. Szóval simán lehetne családod, ez csak kifogás.

  • 2010.07.09 09:32:43Zus

    Hát erről beszéltem. Szerencsés ember vagy, te vagy az 5%. Az teljesen igaz, hogy neki kell tennie magáért. Pont emiatt véstem lejjebb (feljebb ?), hogy nem szabad begubózni. Addig is, mígy nem jön el a tejjel-mézzel folyó Kánaán neki, hát tanuljon, tanuljon ki egy (vagy egy másik) szakmát. Egy szál érettségivel nem megy semmire. Nem hiszem, hogy nincs olyan dolog, ami érdekelné és szivesen csinálná. Hát tanuljon hozzá (ha így, ahogy van, nem tudja csinálni, mert pl. kell hozzá papír).

  • 2010.07.09 09:41:21Zus

    Figyi, nem akarok nagy szavakat használni, de tudod, mikor az ember sokszor munkanélküli ezért vagy azért (és hidd el, az esetek nagy részében a munkaadó jóvoltából), akkor nincs mire ugrálni. Ha nincs melód, a gyereknek nem mondhatod azt, hogy "most nem zabálunk, csak egy hónap múlva". Ez nem kifogás. Nálam az nem működik, hogy majd az isten megsegít, majd lesz valahogy. A család és az anyagi sikeresség között szigorúan vett összefüggés nincs, de ha nincs pénzed, éhen hal a családod. Nem szándékozom vitába szállni veled, mivel egy olyan sikeres és szerencsés ember, mint amilyennek lefested magad, úgysem érti meg a nép egyszerű gyermekét. Apropó, ha már ilyen sikeres vagy, van saját családod ? Ha van, akkor a nagy és sikeres karrierépítésben van rájuk elég időd (amit amúgy nem hiszek) ? "...kinek útját nem jártad, életét nem érted."

  • 2010.07.09 09:46:39Rebelde

    bizonyos körökben tényleg nincs öszefüggés, másoknál meg bizony van

  • 2010.07.09 09:56:37Zus

    Ez igaz. Például a cigányoknál nincs semmilyen összefüggés. Hát élnek, ahogy élnek. De kisülne a szemem, mint Sztrogoff Mihálynak, ha úgy kéne élnem a családommal.
    Csakhogy tanult vitapartnerünk fentebbi bölcselkedése során elfelejti azt, hogy ha az ember a saját jogán sikeres és karrierhajhász, akkor semmire sincs ideje, mivel számára is 24 óra egy nap. Amíg kinyalja/kitapossa magának a karriert, addig nem tud a családjával lenni (jó ha egyáltalán az belefér, hogy 1 szem gyereke legyen). Mikor meg már iszonyúan sikeres, akkor meg azért nincs a családjával. A sok pénzen vett bébiszitter meg majd csak el lesz a gyerekkel.
    Amennyiben az ember nem saját jogán sikeres, hanem apu, anyu eltartja, hát... az meg nem sikeresség.

  • 2010.07.09 10:00:18Jozsó

    Ok, akkor, ha össze akarom foglalni, akkor a posztírónak van két szép gyereke, szerető férje, állása, kiterjedt baráti kör. Megvan mindene

    Ezzel szemben igazából nem is volt karrierje, mivel a főiskolát nem végezte el. Vagyis mindezen jók mellett semmit sem kellett feladnia.

    És így mindösszesen boldogtalan.

    Szerintem ebből egyetlen dolog következik: a posztíró hülye.

  • 2010.07.09 10:29:29Cat_

    "Beteg világ az, ahol egy nő nem tartja ezt sikernek, hanem inkább a pénzért robotolna napi 10 órában. "

    És hol is van kinyilatkoztatva, hogy egy nőt nem foglalkoztathat a gyereknevelésen és otthonteremtésen kívül másféle tevékenység, másféle siker? Talán a Világegyetem Nagykönyvében?
    A férfiaktól miért nem kérdezi meg soha senki, hogy miért "robotolnak" ahelyett, hogy a családjukkal foglalkoznának inkább?

    A "robotolás" kifejezés használatának redulálása a nők munkájára csúsztatás. Igaz ugyan, hogy sokan nem azt csinálják, amit szeretnének, és valóban: sokan robotolnak, de ez a férfiakra is igaz... Ugyanakkor vannak nők (férfiak, emberek), akik azzal foglalkoznak, amit szeretnek; esetükben nem beszélhetünk robotolásról.

    El kellene fogadni, hogy sokféle ember van a világon. Vannak nők, akik a gyereknevelésben találják meg a kiteljesedést, vannak, akik inkább a munkában, és vannak, akik mindkettőben. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más. Az ideális világ az lenne, amelyben mindhárom embertípus megtalálja a számítását és úgy él, ahogyan szeretne. Az, hogy sok nő robotként éli meg a munkát, nem jelenti azt, hogy a nő vágya a szakmai/munkahelyi sikerekre holmi bűnös dolog lenne.

    Ettől függetlenül az írást én is önsajnálónak érzem.

  • 2010.07.09 11:00:08eternity

    Sztem simán depresszív hajlamú. Kis hangulatjavító a gallér mögé, oszt juhééééééj. XD
    (Én speciel irigylem a pasiért...)

  • 2010.07.09 11:09:43jaffandi

    Posztíró, gondolkodj sokat, nézz körül, találd meg, hogy mivel szeretnél foglalkozni, végezz el akár több sulit., tanfolyamot is és a végén meg fogod találni az igazi elfoglaltságodat. Szerintem fontos, hogy egy szülőnek legyen más sikerélménye is a gyerekei sikerein és azon kívül, hogy őket terelgeti, mert így legalább nem telepszik rájuk és nem fog összetörni, ha felnőnek és nem is próbálja ebben megakadályozni őket.
    41 évesen egyáltalán nem vagy öreg, én másfél éve tanulok ismét, a csoporttársaim 90%-a 30 év feletti, sőt van 50 feletti is. Nincs még késő felfedezni magad, de az önsajnálattal valóban nem mész semmire, csak szépen lassan kitermelsz magadnak valami jófajta betegséget.

  • 2010.07.09 11:21:39libanoni cédrus

    Ami szerintem a legfontosabb lenne, hogy a gyerekekbe tölcsérrel öntsék az önbizalmat. Mert annyira maygar történet az, amit a hölgy leírt. Valahogy ebben az országban a legtöbb embernek megtörik a lelke mire 20-25 éves lesz, és csak vegetál, mint egy növény. És ezt mi tesszük egymással: a szurka-piszkával kezdjük a suliban, otthon folytatódik azzal, hogy a kompromisszumokra trenírozzuk a lányainkat (ugyan menjen már férjhez 25 évesen, és szüljön 2 gyereket 30 éves koráig az ÁtlagJóskának), agyontotojgatjuk és nem neveljük döntésképes önálló férfivá a fiainkat. A legtöbb ember nem tartja magát annak a bizonyos egyetlen egynek, aki pedig lehetne, ha kicsit is hinne magában, mert a környezete sem hitt benne. A hölgynek az a forja, hogy tündéri, megértő férje és imádni való gyerkei vannak. Szerintem azt kellene megértenie, hogy attól függetlenül, hogy nem tökéletes az élete a szines-szélesvásznú szabvány szerint, de azért elég jó. És meg kellene találni a boldogságfaktort az életben, ami nem feltétlenül a karrier. Mert ez a másik dolog, amit az önbizalomhiány miatt a legtöbb ember nem lát: hogy akkor is sokat ér, ha nem "tökéletes" az élete.

  • 2010.07.09 11:33:43VRBagoly

    Én elsősorban a cikkben lévő mentalitást rühellem. Úgy értem, ha az ember csinál valamt, aztán nem élvezi, hanem szenved a saját szerepében és picsog, mert jaj, ő lehetett volna más, ha jaj, ha úgy alakul. Szerelmesnek lenni, együtt megöregedni életünk párjával, normális gyerekeket felnevelni, barátokat szerezni ugyanúgy lehet jó és élvezetes dolog, mint középvezetőnek lenni egy vállalatnál, szenvedélyből végigdolgozni 25 órát abban, amiben igazán jó vagy, vagy elmenni önkéntesnek és éveken át segíteni a nélkülözőkön a harmadik világban, vagy önerőből felküzdeni magad sehonnan, és valakivé válni.. a maga kategóriájában mindegyik egy fantasztikus dolog, mégha nyilván nem is összemérhetőek, és egyetlen életen belül ritkán van idő mindegyikre, vagy akárcsak többre is. Nem tudod megírni az új irányadó magyar regényt, közben világrekordot dönteni egykezes fekvőtámaszban, megint doktorálni atomfizikából, még akkor sem, ha volna tehetséged hozzá. Viszont egy felnőtt embertől elvárható volna, hogy olyan szerepeket válasszon magának a rendelkezésre álló készletből, amiket a magáénak érez, és amiket büszkén vállal. Amiknek a részleges megvalósulása vagy elbukása esetén is ott maradhat benne a harcos, hogy "én akartam, csak legyőzött az ellen".Ha már nem lettél világbajnok, legalább edzőként teszel valamit másokért. Én azokat szeretem, akikben mindig ott az erő ahhoz, hogy csinálják és folytassák.

    Ehhez képest viszont nagyon rühellem, amikor pl. valaki elmegy vidéki némettanárnőnek, aztán élete végéig picsog, hogy "jaj, mi minden lehettem volna, ha egyszer nem rontom el az életem, jaj, engem nem vettek fel a jogi egyetemre". Ez egyszerűen egy undorító magatartás, és aki ilyesmit művel, abban egy minimális jóérzés sincs. Nehéz volt? Persze, nehéz volt. Nem sikerült? Persze, nehéz, alig sikerül valakinek. Találtál helyette mást, ha kidobtak az ajtón, bemásztál az ablakon? Nem? Ha két évig gyötört a depresszió, akkor újraindultál a nulláról, és megcsináltad? Nem? Inkább elmentél, választottad a könnyebbik megoldást, a gyors kiutat, aztán nyivákolsz életed végéig? Hát gratulálok, ez aztán a gyönyörű megoldás.

    Nem véletlenül mondják azt a nagy filozófusok, hogy a világon az összes dolog közül a személyes szabadság kivívása a legnehezebb. Elérni azt, hogy ne sodródj, hanem alakíts, hogy amid van, az ne csak úgy létezzen a világban, hanem valóban a tied legyen. Azért nem tudlak sajnálni, mert egyrészt így is szeret a sors, sokat adott neked. Másrészt meg te magad tetted olyanná, amilyen. Ha azt mondod, nem vagy boldog, az a saját döntéseid, ergó magad miatt van. Magaddal nem vagy boldog és magaddal nem tudsz megbékélni, pedig az csak te vagy, az senki máson nem múlik. Vagy - a másik lehetőség -, hogy attól vagy boldog, hogy nem vagy boldog, mert vannak ilyen emberek is, akiket az tart életben, hogy sopánkodhatnak. Mindegy is, pontosan melyikről van szó, mindegyik visszataszító.

  • 2010.07.09 11:50:53pusztafia

    A hölgy elgondolkozott az élet értelmén, és rájött, hogy önmagában nincs neki; valamiféle hiányérzete van, ezért boldogtalan. Szerintem tovább fog keresni, és megoldást is fog találni. Már az is pozitív, hogy gondolkozik ezeken. A legtöbben átesünk ezen a perióduson, amikor áttekintjük az addigi életünket, s értékeljük, és a felmerült kérdéseinket megpróbáljuk megválaszolni. Ő még nem talán nem tud mindenre válaszolni saját magának, de szerintem jó úton van.

  • 2010.07.09 11:55:14naszta

    Nagyon szerencsés ember vagyok. Gyerek koromban olyan szakmát tűztem ki magam elé, amiben aztán sikeres is lettem. Még nagyobb szerencsém, hogy ez a szakma nem bárkié, mert készség kell hozzá, tehát alapvetően hiány van belőlünk. (Szerintem a matematika is készség tárgy.)

    Van családom és nem érzem, hogy kompromisszumo(ka)t hoztam volna. De tudnod kell, hogy az első gyerek véletlenül csúszott csak be, korán. Nagy szerencse, hogy így történt, mert nem tudom, hogy én magam meddig húztam volna az időt. De tanultam belőle: inkább legyen nehezebb kicsit, de abból nem adok, hogy gyönyörű családom legyen. Így vagyok most két gyönyörű kislány édesapja. Mindig lesz okod rá, hogy ne legyen családod. Meg fogja érni?

  • 2010.07.09 12:01:58naszta

    A karriert nem kitaposni kell. Az ember csinálja azt, amiben sikerélménye van pénz nélkül is, mert csak abból fog akkor is megélni, ha szar az élet, mert lesz kedve csinálni "motiváció" nélkül is. Én otthon vagyok este a gyerekeimmel. Igaz este nem valami hülyeséget nézek a TV-ben, hanem kinyitom a notebook-ot. Ez számomra nem teher, mert a munkám a hobbim is.

    Szumma: ne azt keresd, hogy mivel keresel sokat, hanem aszt, hogy mit szeretsz dolgozni! Érdekes módon abból jól is fogsz élni, mert nem lesz teher a munka.

  • 2010.07.09 12:02:06Veér Farkas

    1. Sztrogoff Mihánynak nem sült ki a szeme. El kellett volna olvasni a többi fejezetet is.
    2. A család lényege, hogy nem egyedül tartod el a gyerekeket. Szóval ez csak kifogás bizony.

  • 2010.07.09 12:02:35Veér Farkas

    Na ja, dolgozni más sem szeret, mindenki jobban eltöltené az idejét egy kertes házban, hintaágyban.
    Meg biztos azért is szomorú, mert a másik lánya hótt buta, hisz csak az egyik "az okos lányom, aki országos tanulmányi veresenyeken rendre az első helyeken végez" (ez mondjuk szerintem kamu, meg kell nézni az országos tanulmányi versenyek eredményeit, nem nagyon szerepel többször ugyanaz a név a győztesek közt...).

    A dolgozat írójának talán kicsit többet kéne dugnia (a férjével vagy mással, 41 éves, legalább átlagosan (=nem ápolatlan, hájas tehén) kinéző nőkre még jó kereslet van a piacon, pláne csak dugásra), az legalább egy darabig jól elűzi a depressziót. Mert csak depressziós, semmi egyéb.

  • 2010.07.09 12:07:49Veér Farkas

    Attól függ, mi az, amit csinálsz.
    Gondolom, nem kell megszakadnod a melóban, és nem minimálbért kapsz érte. Szóval nyugodtan mondhatod magad szerencsésnek (és gondolom, mindezt huszonévesen teszed).

    A többség nem azt csinálja, amit élvez (akkor mindenki pornószínész lenne :-), hanem amihez ért valamennyire, és amiért megfizetik. A bolti eladók többsége is szívesebben csinálna valami szórakoztatóbbat, az utcaseprőkről nem is beszélve.

  • 2010.07.09 12:43:15szuts

    Szerintem ez egy sima női hiszti!
    Semmi sem tökéletes nála.
    Csúnyácska voltam, de vannak szép dolgok bennem.
    Okosnak tartom magam, de elszúrtam a pályaválasztást.
    Szabadon dolgozni kezdtem, de gúzsba kötött a kevés kereset.
    Házasodtam egy jó pasival, aki nem úgy dolgozik, ahogy én szeretném.
    Nem számíthatok rá a gyereknevelésben, de jól kezeli a serdülő lány problémáit.
    Sikeresen munkát találok, de szenvedek a munkahelyemen.
    Van panellakásom, de nem vagyok megelégedve vele.
    Az egész családom mellettem, és minden OK, de nem vagyok sikeres....

    Talán ki kellene költözni tanyára 20 sertéssel, 2 hold földdel, magához venni egy értelmi fogyatékos gyereket, és a férjét munkanélkülivé tenni, aki állandóan iszik, veri és megcsalja. Hátha tudná értékelni ezt a "jajj, de nyafi vagyok" életet...

  • 2010.07.09 12:58:48Alex Malex

    Én is 40-es vagyok. Simán lehetett egyetemre járni 10 évig. Elkezdtem 5 szakot, amiből egyet fejeztem be. Zéró anyagi szülői segítséggel. Ja, még katona is voltam. 30 évesen kezdtem dolgozni. Nem bántam meg. Mi az, hogy valaki lemaradt 21 éves korában a felsőoktatásról?

    Nem értem miért kiáltja valaki világgá, hogy boldogtalan. Ki más segíthetne ezen, mint ő maga? Vagy várja a szőke herceget kommentelő képében, aki megmondja a tutit?

    Hát, ha ez kell, én megmondom:
    Abba kéne hagyni a férj csesztetését. Ő nem hibás azért mert ő boldog, és ő nem felelős a te boldogságodért. Senki más nem felelős csak te. Viszont könnyedén még boldogtalanabbá tehet, ha az utolsó előtti szalmaszálat is kihúzza alólad.
    Abba kéne hagyni az eredményre koncentrálást. Azzal kell lefeküdni, hogy megtettem mindent ma, amit tudok. Nem azzal, hogy megkaptam ma mindent, amit akartam. Ez különösen érvényes a másokkal szembeni eredményelvárásra.
    Többet kéne egyedül lenni önmagaddal. A poszt tele van társadalmi klisékkel. Olyan dolgokkal, amiket megtettél és megteszel, de nem azért mert te akartad, hanem azért mert azt mondták, hogy neked jó lesz. És mintha már azonosulnál is velük.

    Többet nem okoskodok:)

  • 2010.07.09 13:43:32nancsi

    Azért az ereit nem kell felvágnia a szerzőnek. Az ember élete már csak olyan, hogy döntéseket hoz, és egy döntés se lehet tökéletes. Én 23 évesen ki tudtam volna menni külföldre dolgozni, holott pl. Írországban Y2K probléma miatt iszonyat pénzeket fizettek olyanoknak, akik hozzáértők voltak a témában, én meg éppen ezzel foglalkoztam akkoriban egy magyar cégnél, sikerrel. Akkoriban friss volt az angol tudásom, azzal se lett volna baj. Nem mentem ki - magán okokból kifolyólag - elment vele életem nagy lehetősége. Viszont ha kimentem volna, akkor meg nem csináltam volna meg azt a projectet, amely segítségével megismertem a feleségem. Tudjátok mit? Lesz.rom a zsák pénzt, amit akkor írben kaszálhattam volna, így utólag. Pedig néha ma is ki kell tennem a táblát - kis túlzással - , hogy "kajáért kódolok". Mindezt 1 országos második és 3 első hely után (programozásból), amit a diploma szerzés évei alatt gyűjtöttem. Szóval a diploma nem garancia semmire se, én már csak tudom :-D A múlton rágódni meg öregségen problémázni meg hülyeség - amíg az ember felkel reggel, addig van idő döntést hozni és változtatni.

  • 2010.07.09 14:06:56gatsby

    "Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa."... Igen, ez csak egy könnyelmű mondás, de némi igazság ezekben is szokott lenni.

  • 2010.07.09 14:16:30gatsby

    Miért is zárná ki a jól, szívesen végzett munka a családot? Nem látom az ok-okozati összefüggést.

  • 2010.07.09 18:45:45agkris

    41 évesen nem vagy öreg!
    Én 43 vagyok, most éppen nem megy a szekér, nincs munka, van két gyerek, haldoklik a házasság, de jövőre tanulni akarok. Bár van diplomám több is, de megcsinálok egy MA-t, mert érdekel. Ne add fel, 41 éves vagy és nem öreg!

  • 2010.07.11 13:42:54evilghost

    Nem irigylem ezt a nőt. Teljesítménykényszere van de ez mellett lusta. Ez elég rossz páros......
    Belül van a baj. Nem is kicsi.

  • 2010.07.12 13:02:39washing

    hát, mindenkinek a maga baja a legnagyobb... nekem van állásom, van diplomám, van karrierem, van csodás baráti köröm, otthonom, de nem találtam meg azt a férfit (vagy ha megtaláltam is, ő nem jött rá, hogy én vagyok az), akivel leélném az életem, igy aztán gyerekeim sincsenek.
    nem sajnálom magam emiatt, kinek ez jut, kinek az. tanulni, dolgozni, karriert épiteni mindenki előtt nyitott lehetőség. belebotlani abba az egybe, aki szeret, elfogad, kitart melletted... az meg szerencse kérdése.
    nézd máshonnan...

  • 2010.07.15 20:11:03Nellas

    Ja, hogy te FÉRFI vagy. Akkor meg ne is haragudj, de milyen jogon ugatsz bele egy nő életvitelébe? Mintha nem lenne evidens, hogy nektek teljesen mások a feladatköreitek egy átlagos családban.

  • 2010.07.15 20:13:01Nellas

    Te meg egy barom, ha már ilyen szépen összefoglaltad, miért is lenne kötelező a posztírónak boldognak lennie a te elképzeléseid szerint.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta