Párkapcsolat okostelefonnal: elidegenít vagy összehoz?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vele kelünk, vele fekszünk, el sem tudnánk képzelni nélküle az életünket, arra vágyunk, hogy mindig mindenhol velünk legyen – ezek a sorok bizony nem csak a szerelmünkre, de ma már az okostelefonunkra is éppúgy igazak lehetnek. Ez a kis elektromos kütyü alapjaiban változtatta meg a hétköznapjainkat, ez alól pedig a párkapcsolatunk sem kivétel. Pszichológus szakértőnk segítségével kielemeztük, hogy milyen szerepet játszhat a digitális technika párkapcsolatunk építése vagy leépítése terén.

Emberi kapcsolatainkat – legyen szó romantikus vagy nem romantikus kapcsolatról – erősen befolyásolhatja az okostelefon és annak „túlhasználata”. Természetesen nem maga az eszköz van rossz hatással a kapcsolatainkra, hanem az lehet romboló, ahogyan azt használjuk – kezdi Sákovics Diana pszichológus, a SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Akkor van baj, ha a virtuális kommunikáció, a virtuális „életünk” miatt nem tudunk helyesen rangsorolni és a valódi, élő kapcsolatainkat előtérbe helyezni.

Az okostelefonok használata egyszerre tud közelebb vinni a másikhoz - például sokkal könnyebb bármikor elérni -, és tarthat tőle távol is, például más dolgokat is tudunk intézni a társaságában. Mindkét irányba eshetünk túlzásokba, ami nem tesz jót semmilyen emberi kapcsolatnak, de a romantikus kapcsolatokban még erősebben nyilvánulnak meg a káros hatások.

Az elmúlt években számos kutatás készült arról, hogyan hat a telefonhasználat a párkapcsolatunkra, családi életünkre, szexuális életünkre. Egy 2016-os vizsgálat szerint azok a nők, akiknek a párkapcsolatában a digitális eszközök intenzívebben zavarták meg a kettesben tölthető időt, nem csak a párkapcsolatukkal, de a saját életükkel is elégedetlenebbek voltak, és több depresszív tünetet mutattak.

Eltávolodás, mellőzöttség – csak, hogy két negatívumot említsünk

A negatív hatásoknak alapvetően két formája lehet a szakember szerint: ha az okostelefon-használat következtében túl távol vagy éppen túl közel kerül a partnerünk.

„Az előbbi esetről talán több szó esik: ha a közösen tölthető időben (ami sokszor amúgy is kevés) nem egymásra figyelünk, hanem a telefonunkat nyomkodjuk, akkor érzelmileg nem kapcsolódunk, nem vagyunk valójában együtt, nem töltünk együtt minőségi időt. Minél kevesebb a másikkal való kapcsolódási lehetőség, annál inkább nő a távolság közöttünk, csökken az intimitás, és annál inkább érezhetjük magányosnak magunkat” – mondja Sákovics Diána.

Ha például a párunk egy romantikusnak, meghittnek szánt vacsorán képtelen megajándékozni bennünket a figyelmével és túlságosan sűrűn pillant a telefonjára, joggal érezhetjük magunkat elhanyagolva, megbánta. Úgy tűnhet, mintha a másik fél ezt üzenné nekünk: nem vagy elég érdekes, nem vagy méltó a figyelmemre. Ez nyilvánvalóan rombolóan hat a párkapcsolatra.

A szakember még egy fontos dolgot kiemel: az ember nem képes több helyre figyelni egyszerre. Ilyenkor valójában folyamatosan váltogatjuk a figyelem fókuszát - ez a multitasking, amit a rendszeres okostelefon-használat miatt ma aktívabban űzünk, mint valaha. Sajnos azonban ez kifárasztja az agyat, és elveszi a lehetőséget attól is, hogy befelé figyeljünk - magunkra, az érzéseinkre, vagy éppen a másikra. Nem véletlen, hogy egy ezerdolgomvoltma-típusú nap után ingerlékenyebbek, rosszkedvűbbek vagyunk és nehezebben fogadjuk be a másikkal történteket, kevésbé tudunk jól kapcsolódni egymáshoz. Hasonló hatása van annak is, ha egy beszélgetés közben rendszeresen csipog, csörög a telefonunk, vagyis kibillent abból, amiben vagyunk, megzavarja a figyelmünket, belezavar a családi életünkbe - ezt nevezik technoferenciának. A korábban részletezett esetre, amikor az okostelefonunkat nyomkodjuk ahelyett, hogy a partnerünkkel foglalkoznánk, szintén van már kifejezés, ez a phubbing.

Az okostelefonok napos oldala

Az okostelefon a kapcsolattartás, sőt, a kapcsolatfelvétel rengeteg lehetőségét kínálja. Eleve felmerülhet, hogy ezen keresztül ismerkedünk meg a leendő párunkkal, de később is segíthet abban, hogy jobban megismerjük egymást, jelen legyünk egymás életében a kezdeti, nagyon intenzív szakaszban. Egy 2018-as kutatás szerint a párkeresésben és az udvarlás során egyaránt hasznos társunk lehet a mobiltelefon.

A magyarok 38 százaléka szerint a párkeresésben, 50 százalékuk szerint pedig a szerelem lángra lobbantásában is fontos szerepe van az okostelefonnak. Az udvarlás során a megkérdezettek 48 százaléka a telefonálást, 70 százaléka az üzenetküldést, 20 százalékuk pedig a pikáns üzengetést is alkalmazza.

A párkapcsolat fenntartásában a magyarok 62 százaléka tartja fontosnak az okostelefon szerepét, amit jól mutat, hogy a válaszadók közel kétharmada legtöbbet a párjával kommunikál telefonján keresztül. A megkérdezettek 67 százaléka naponta legalább egyszer beszél a párjával telefonon, 50 százalékuk pedig napi többször vált üzenetet vele. A távkapcsolatok terén még ennél is nagyobb szerepet kapnak az okostelefonok: a magyarok 78 százaléka szerint a telefon segít megőrizni a szerelem tüzét, ha a párja fizikailag távol tartózkodik.

A technika ráadásul ma már rég túllépett azon, hogy pár perces telefonhívásokra vagy rövid sms-ekre kellene korlátozódnia a digitális kommunikációnknak. Hosszú, meghitt telefonbeszélgetéseket ma már a világ minden tájáról gond nélkül tudunk bonyolítani, és hála a szélessávú internetnek, a netes kommunikáció is zökkenőmentes. Nem csak a különböző csevegő appok kínálnak megoldást a kapcsolattartásra, de az egyre jobb minőségű videóhívások is közelebb tudják hozni a másikat – ezt szuper netkapcsolattal útközben is használhatjuk. Egy jó kamerájú telefonnal szinte élőben mutathatjuk meg a párunknak, ha épp valami szép helyen járunk, de megoszthatunk egymással zenelejátszási listákat, fotókat is.

Idézőjel ikon

„Ha ügyesen használjuk, és nem megyünk el a szélsőségek felé, kifejezetten hasznos eszköz lehet az okostelefon – összegzi a pszichológus. A kellemetlenségeket pedig úgy tudjuk a legjobban csökkenteni, ha tudatosak vagyunk saját eszközhasználatunkban, és a párunkkal is megbeszéljük ezt a kérdést.”

Az okos telefonnál fontosabb az okos gazda

Megkérdeztünk egy friss házaspárt is, hogyan hat az okostelefon a kapcsolatukra, zavarja-e őket, miben segíti, vagy éppen miben hátráltatja az életüket.

„Fel szokott tűnni, amikor a férjem túl sokat mobilozik, és bár igyekszem nem házisárkány lenni, van, amikor túlzásnak érzem, és ilyenkor szólok” – kezdi Gabi. „Változó, hogy kit mi zavar a legjobban, én azt teszem szóvá, ha társaságban valamilyen játékkal foglalkozik, és kínosnak érzem a helyzetet. Otthon kevésbé zavar, és én is el szoktam merülni ebben-abban, viszont mi kimondottan ügyelünk arra, hogy amikor egymással beszélgetünk, akkor a másikra figyeljünk, és ne a telefonra. Személy szerint a legnagyobb gondom talán az, hogy mindent azonnal lecsekkolok neten: árakat, nyitva tartást, receptet, útvonalat. Ez nagyon idegesítő lehet Misinek.”

Fotó: Georgejmclittle / shutterstock

„Én nem mindig szólok érte, de fel szokott tűnni, persze. Előfordul, hogy a másikat nagyon nehéz lenne kizökkenteni abból, amit éppen csinál, vagy éppen hazaestünk egy fárasztó nap után” – teszi hozzá Misi. „Persze van negatív hatása: egyrészt én a játékon fel tudom idegesíteni magam, másrészt pedig akkor is fárasztjuk az agyunkat, amikor az pihenhetne.”

„Az okostelefon nagyon megkönnyíti az életet és nagyon hatékonyan lehet szervezni a segítségével a mindennapokat – folytatja Gabi. De nagyon figyelni kell, hogy megfelelő mértékben vonja be az életébe az ember ezeket az eszközöket.

Idézőjel ikon

Összességében azt gondolom, az a legfontosabb, hogy az okostelefonnak okosabb legyen a gazdája, és semmiben ne essünk túlzásba.”

A mérték és az odafigyelés tehát itt is kulcsfontosságú, ám a lehetőségekkel sokat is nyerhetünk, ha jól használjuk a digitális kommunikációs megoldásokat.

A cikket a Brand & Content készítette a Telenor  megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Brand & Content
Brand & Content
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.