Teszt: nem kokain, kókuszreszelék

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most végre fény derült arra, hogy igenis van különbség kókuszreszelék és kókuszreszelék között.

Tudja mennyi mindenre lehet még használni kókuszreszeléket azon kívül, hogy a kókuszgolyót bele lehet forgatni? Például lehet belőle készíteni mindentől mentes kókuszzsírt (persze, ez csak a bio változatra értendő), amivel lehet sütni/főzni, simán készíthet belőle kókusztejet is, mindenféle hozzáadott ízfokozó és tartósítószertől mentesen, na, meg persze házi készítésű bounty szeletet is, ugye. Utóbbiról hamarosan közlünk egy másik receptet is, van egy zsírszegény verziója is. És ha kimegyünk a konyhából, csinálhat kókuszból napozás utáni krémet is.

Érdemes követni minket!

A mostani kóstolón összesen nyolcfajta termék képviseltette magát, egy biót is találtunk a drogerie marktban, nyilván ez is bekerült a felhozatalba. Elég bizarr látvány volt a kiszórt kókusz a megszámozott tányérokon, többen meg is örültek, hogy esetleg kokainteszt lesz, de hát azért mi már csak nem akarunk műsort generálni a köztévének.

Fotó: Dívány

A kókuszokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, nehéz is lett volna labor nélkül, kizárólag íz, állag és kinézet alapján kaptak pontokat. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, kettő végzett jó helyen, a többiek középmezőnyösek. A reszeléket magában is megkóstoltuk, és pucér kókuszgolyókat is hengergettünk bele, hogy megnézzük, úgy milyen.

Pár komment a teszt után: „A kókuszreszelékteszten először meglepődtem, merthogy szerintem ez kb. olyan, mint a porcukor, tök mindegy, milyen márkájú, mindegyik ugyanolyan. Tévedtem.” „Van egy-kettő, ami annyira rossz, hogy soha senkinek nem lenne szabad tudnia a létezéséről.” „Imádom a kókuszt magában enni, de rá kellett jönnöm, hogy kevés jó van sajna. De legalább van.”

Utolsó helyezett: S-Budget kókuszreszelék, 12 pont

Összetétel: nem találtuk meg a csomagoláson

Valami hiba csúszhatott ebbe a termékbe, mert minden íze van, csak kókusz nincs, vagy ha van, akkor elég gyenge és botrányos utóíze van. Nem ajánljuk senkinek.

„Uh, ezt senki ne vegye meg. Soha. De soha. Száraz, és borzasztó.” „Retro ízvilág, utóízzel párosulva.” „Ez is egy nagyobbszemű versenyző, finom magában, finom, ha a golyóval együtt eszem.” „Úristen, ezt valami pörköltben áztattátok a teszt előtt???” 

Utolsó helyezett: Tesco kókuszreszelék, 12 pont

Összetétel:  kókuszreszelék, antioxidáns: kén-dioxid.

Holtversenyben lett utolsó a „büdzsével”, ennek legalább már nincs mellékíze, cserébe viszont jó száraz.

„Mintha semmi nem lenne, de tényleg, mintha a semmit enném.” „Egészen élvezhető, nekem túl ropogós már.” „Golyó nélkül is viszonylag erős kókuszíze van, aztán fura, hogy golyóval meg kicsit eltűnik az íze. Ez szomorú tapasztalat.” „Nagyon ropog, száraz, íztelen, és nem zsíros.”

Hatodik helyezett: Natürlich Gold Pack kókuszreszelék, 12,5 pont

Összetétel: kókuszreszelék, antioxidáns: kén-dioxid.

Csak fél ponttal kapott jobb értékelést a natürlich az utolsó helyezetteknél, bár érezhető kókuszíze van, de nagyon száraz és túl apróra van morzsolva a kókusz. Na, meg ennél is ott figyel a mellékíz.

„Finom, nem nagy, kellemes az íze.” „Ez ehetetlen, lecsengő mellékíz, ez az, amit mindig megveszek és kidobok. Vállalhatatlan.” „Ennek sehogy nincs elég íze, magában is halovány, és az sem dob rajta, ha belehengergetem a golyóbist. Nem aktívan kellemetlen, csak semmilyen.”

Ötödik helyezett: Mogyi kókuszreszelék, 14 pont

Összetétel:  kókuszreszelék, antioxidáns: kén-dioxid.

Egy kóstoló szerint ez egy jó cucc, a többiek nem voltak tőle elájulva. Mellékíze nincs (végre!) és mindenhol kapható, ami nagy előnye.

„Semmi extra.” „Nem érvényesülnek az ízek.” „Magában rágcsálva nagyon erős, tiszta kókuszíze van, és golyóval is oké.” „Fulladásosan száraz, kicsi a reszelék és ropogós.”

Bronzérmes: Auchan kókuszreszelék, 16 pont

Összetétel: kókuszreszelék, antioxidáns: kén-dioxid.

Még mindig csak a vállalható kategóriánál tartunk, de ebből legalább van választék. 

„Ez egy klasszikus íz és normális a szerkezete.” „Aprószemcsés, nem érvényesül a kókuszíz, túlszárított.” „Magában száraz és kicsit ízetlen, golyóval elmegy.” „Zsíros, ami jó, az íze oké, csak túl kicsi a reszelék.”

Bronzérmes: Kalifa kókuszreszelék, 16 pont

Összetétel: nem találtuk meg a csomagoláson

Elsőre mindenkinek feltűnt, hogy jó nagyra van darálva a kókusz, így legalább nincs olyan érzete, mintha ropogós port enne az ember, és jobban is mutat a kajákon. 

„Kicsit nagyobb szemű a többinél, az íze nem rossz.” „Nincs fehérítve, vagy öreg volt a kókusz, nem tudom, de durvára darált, én ezt tudom értékelni.” „Nagyobb szemű, szétrágva ízes, és a golyón is király.” „Nagyobb a reszelék, de fura mellékíze van. Miért??”

Ezüstérmes: Alnatura Natürlich kókuszreszelék (bio), 20 pont

Összetétel: kókuszereszelék biológiai gazdálkodásból.

Nem kapott egy negatív értékelést sem, finom és nem száraz. Hasonlít az otthon lereszelt kókuszhúsra. 

„Ízre jó, de nagyon száraz.” „Kissé sárgás, élvezhető, de még kellene neki egy kicsi.” „Ez szuperfinom magában rágcsálva is, ez a legkevésbé száraz az egész mezőnyből, mintha jó friss lenne. Mindenhogy jó.” „Sokkal zsírosabb, mint a többi, nem annyira intenzív az íze, viszont jó nagy a reszelék. Tetszik, nagyon tetszik.”

Aranyérmes: Atco kókuszreszelék (Penny Market), 20,5 pont

Összetétel: kókuszreszelék - ez olvasható a csomagoláson. Lehetséges, hogy ez sem tartalmaz kén-dioxidot?

Tökéletes kókuszreszelék és az ára is kiváló, oké, nem bio, de nem is kerül annyiba. Gratulálunk!

„Eddig ez a legjobb.” „Teljesen korrekt.” „Finomra reszelt, jó ízű, magában és golyóval is szuper.” „Ez finom! Kicsi mondjuk a reszelék, de FINOM! Nem száraz, simán megvenném.”

Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés (max. 25 pont) Itt vettük
Atco kókuszreszelék 269 1345 20,5 Penny Market
Alnatura Natürlich kókuszreszelék 649 3245 20 drogerie markt
Kalifa kókuszreszelék 199 1990 16 Tesco
Auchan kókuszreszelék 145 1450 16 Auchan
Mogyi kókuszreszelék 459 2295 14 SPAR
Natürlich kókuszreszelék 159 1590 12,5 SPAR
Tesco kókuszreszelék 389 1945 12 Tesco
S-Budget kókuszreszelék 269 1345 12 SPAR
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.