A Kristóf konyhája mesélő recepteket vonultat fel szenvedélyes szakácsoknak, kezdő konyhatündéreknek és szociális pillangóknak.
Örömmel jelentem, csatlakozom a karácsonyi szakácskönyv-dömpinghez: a Kristóf konyhája 108 mesélő receptet vonultat fel szenvedélyes szakácsoknak, kezdő konyhatündéreknek, vegánoknak, kísérletező kedvű nemvegánoknak és az összes barátomnak.
Bár évek óta ontom a recepteket itt a díványon, most elérkezettnek láttam az időt, hogy egy kötetbe foglaljam mindazt, ami nap mint nap sül a serpenyőimben és lobog a lábosaimban, izzanak bár a tűz felett Budapesten, Mükonoszon, Londonban, vagy Tel Avivban.
Ez a könyv azért született, hogy megmutassa: főzni bizony bárki tud, és egy szempillantás alatt is lehet lenyűgözően finom, egészséges lakomákat rittyenteni. Minden érző lénynek boldogságot, békésséget, szabadságot, és jó étvágyat kívánok - és elöljáróban hadd meséljek kicsit a karácsony előtt boltokba kerülő, de már most előrendelhető kötetről...
Márpedig főzni bárki tud
Mindig meglep, milyen sok ember él abban az alapvető tévhitben, hogy nem tud főzni. Figyelem a barátaimat, ahogy csipszet és giroszt majszolnak, vagy – aki megteheti – csilliárdokért ebédelnek és vacsoráznak éttermekben, és közben azon jár az eszem: miért nem kezdenek el főzni? Beszélgetek a papámmal, aki azt mondja: magas a vérnyomása és a koleszterinszintje, és bár már vegetáriánus életmódra váltott, a főzésről továbbra is azt feltételezi, hogy valami különös ördöngősség, ami rengeteg problémával jár a bevásárlástól a konyha feltakarításáig.
Persze nem ők a hibásak: a „hagyományos” konyhaművészet meglehetősen komplikált – mi, vegánok zöldségekkel, gyümölcsökkel, magvakkal, gabonákkal dolgozunk, miközben a húsokat elő kell készíteni, hosszasan sütögetni, megesik, hogy rágósak maradnak vagy kiszáradnak, és akkor még nem is beszéltünk a tojások szétválasztgatásáról.
Mindezek ellenére a magyar köztudatban valahogy még mindig az él, hogy vegetáriánusként főzni bonyolult, vegánná válni pedig egyenesen extrém. Akkor is, ha az ételeink sokkal hamarabb elkészülnek, könnyebben emészthetőek, kimeríthetetlenül változatosak. Akkor is, ha minden, igen, m-i-n-d-e-n, amit húsevőként megkívánhat az ember, könnyedén elkészíthető növényi alapanyagokból, minimális felkészültséggel és egy kis kreativitással.
Szingliknek, nagycsaládosoknak, szociális pillangóknak
Máris elérkeztünk a legfontosabb titokhoz. A főzés kreativitás. Éppen ezért első szakácskönyvemben meglehetősen unortodox módon listázom a fogások összetevőit. A megszokott „dl”, „dkg” jelzések helyett egy sokkal emberibb módszert választottam, amely abban is segít, hogy ne recepteket követő robotok legyünk, hanem lélekből főzzünk, érezve a mennyiségeket. A mennyiségeket rendszerint csészében adtam meg – ez hivatalosan nagyjából 2,5 dl, azaz egy átlagos bögre. Emellett kávéskanállal, teáskanállal, evőkanállal, felespohárral és a markunkkal, illetve az ujjainkkal mérünk – ahol fontos, ott persze jelzem, ez nagyjából hány dkg-ot jelent.
A másik újítás, amihez ragaszkodtam, hogy ne négy-hat-nyolc főre készülő receptekkel jelenjen meg a könyv – hiszen a mi konyhánkban is előfordul, hogy csakis egymagamnak állok neki főzni, máskor viszont tizenkét fős díszes baráti társaság érkezik hozzánk vacsorapartira, hogy megvitassuk az élet nagy kérdéseit. Szóval a szinglikre és a szociális pillangókra való tekintettel is úgy határoztam: ahol nincs másképp megadva, a mennyiségek egy adagra vonatkoznak. Egy gigantikus adagra. Már csak azért is, mert ha három-négy fogás készül el a könyvből egyszerre máris négy emberre elég étel sorakozik az asztalon – mindenből három-négy négyemberes adagot csinálni felesleges, hiszen az már egy tucat embernek is rengeteg lenne. Az „egy emberes” adagjaim renszerint akkorák, hogy másnap a munkába menet is maradjon némi mesés harapnivaló.
Szabad a lábos!
A receptek mellett feltüntetett kis ikonok segítenek majd eligazodni abban, melyik recept szupergyors, gluténmentes, nyers vagy szénhidrátszegény – bár akkor sem érdemes ignorálni egy jó kis receptet, ha valakinek épp nem passzol az étrendjébe. Azt szoktam mondani, hogy a főzés legfontosabb szabálya: minden helyettesíthető mindennel. Azért, mert én odavagyok a fokhagymáért, vagy mert rengeteg római köményt és gyömbért használok, nem kell pont úgy serénykedni, ahogy én teszem. Rengeteg receptben jelzem, hogy cukor helyett használható sztívia (növényi kivonat, a világ legegészségesebbikének kikiáltott természetes édesítőszere, amely harmincszor édesebb a cukornál, így pár csepp is elég belőle), burgonya helyett karalábé, édesburgonya helyett sütőtök vagy épp korianderzöld helyett petrezselyem, és így tovább, de ahol nem tüntettem fel külön, ott is szabad a pálya.
És ha már itt tartunk: külön fejezetben, a Szabad a lábos! címűben foglalkozom a „freestyle” receptekkel, vagyis azokkal a fogásokkal, amelyekkel garantált a "yallah balagan" a konyhában – ez az arab-héber szlengben nagyjából azt jelenti: „indul a buli”, „csináljunk rumlit”. Mert főzni tényleg őrült szórakoztató. Egyszerre meditáció és munka, kikapcsolódás és szorgoskodás, jutalom nekem és ajándék másoknak.
De honnan szerezzek én chia magot, füstölt tofut, és szejtánt?
A könyv utolsó fejezetében egy részletes bevásárlólista veszi sorra a legfontosabb vegán alapanyagokat, amelyekből mindenki kedvére szemezgethet. Hangulatos, csupa finomsággal teli csemegeboltban válogatni, és nyüzsgő piacokon andalogni jó móka, de a "muszájvásárlás" sokszor terhes tud lenni.
Én jobban szeretem, ha több idő marad a főzésre, és kevesebbet kell a hozzávalók felkutatásán fáradoznom, és biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik szívesen kipróbálnák a vegán kosztot, ám sem bio bolt, sem hipermarket nincs a közelükben. Rájuk gondoltam, amikor úgy határoztunk a Nyitott Akadémia könyvek és a Kristóf konyhája kiadójával: a chia magtól tofun át tahiniig minden különleges hozzávalót megrendelhetővé teszünk - QR kódok segítségével, és az ételek nevei mellett feltüntetett weboldalon.
Emellett pedig egy kis karácsonyi meglepetéssel is készültem: a kötetben „elrejtettem” néhány 11 extra QR kódot, amelyek okostelefonnal leolvasva rövid videókhoz vezetnek - ezek mutatják be, hogyan is készül a vegán sajt kesudióból, vagy épp hogy célszerű "'felépíteni" egy gigantikus vegán burgert - sőt egy kisfilmmel pedig még Tel Aviv tengerparti biopiacára is elutazunk.
Sütés-főzés könnyedén - avagy mi kell a vegán konyhába?
Akinek igazán van kedve sütni-főzni, még nyaraláson, egy konyhátlan apartmanban vagy akár a természet lágy ölén egy kis kemping gázon, egy apró serpenyőben is csodákat alkothat – legfeljebb tovább tart a mutatvány, de ki bánja, ha egyszer megtapasztalta, milyen érzés kiszakadni a megszokott keretek közül? Főztem-sütöttem én már a legabszurdabb helyeken is, egy Mükonoszi öböltől egy balatoni vityillóig, ahol lábosban készült a torta, vagy egy londoni leánylakásban, ahol Plussssz pezsgőtabletta helyettesítette a sütőport – abból főzünk, ami van.
No, de azért álljon itt néhány olyan eszköz, amelyeket az alapkonyha tartozékaként ajánlatos beszerezni. Ezek a következők: fokhagymaprés, vágódeszka, sajtreszelő, krumplihámozó, néhány éles, eltérő méretű kés – legyen egy recés is – kapcsos tortaforma, lapos és öblös kiszedőkanalak, tésztaszűrő, pite- és muffinforma – én a szilikonra esküszöm (mármint ezen a téren) –, egy kisebb teflonserpenyő omlett- és palacsintasütéshez, illetve egy nagyobb currykhez és pörköltekhez, egy kisebb és egy nagyobb lábos, és persze legalább egy bögre, amiből lehet kávézni, és mérőedényként is használható (természetesen nem egyszerre).
Az alapanyagok beszerzése, a feledhetetlen főzések és édes sikerélmények után az ember mindig többet és többre vágyik a konyhájában. Amit meg is értek, hiszen jó pár recepthez elengedhetetlen néhány alapvető konyhai eszköz. Ezek nélkül is rengeteg recept kínálkozik, de előbb-utóbb érdemes őket beszerezni: nehogy már egy robotgép hiánya válassza el az embert egy mogyoróvajas csokoholista torta vagy egy vegán hamburger megízlelésétől! A legfontosabbak a botmixer és a kávédaráló – nem a kávé miatt, hanem, hogy a lencsétől a különféle magvakig bármiből lisztet készíthessünk. Következő lépésként jól jön egy rendes konyhai robotgép (az, amelyiknek tartálya van egy nagy, pengés tárcsával), egy vízforraló, és társaik, ám én a rengeteg kütyü beszerzése helyett leginkább a találékonyságban hiszek.
Már csak azért is, mert a konyhai felszerelések vásárolgatása épp olyan addiktív tud lenni, mint a cipővásárlás – amikor az ember érzi, hogy az élete nem lehet teljes egy marokkói tazsinedény nélkül, akkor tudható, hogy igazán szenvedélyes „foodie” lett: azaz a csodálatos ételek őszinte tisztelője és rajongója...
