Licitáljon tepsi sütikre a gyerekekért!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogy lesz egy tepsi sütiből gyerekágy az intenzíven vagy spéci hűtő a koraszülöttosztályon? Hát így!

A gasztrobloggerek Segítsüti akciója hatodik éve támogat olyan alapítványokat, amelyek kisgyerekek életét teszik könnyebbé, betegségét elviselhetőbbé. Az először csak évi egyszeri internetes gyűjtés helyett pár éve már kétszer is lehet segíteni: a mozgalom a civil támogatók jóvoltából a tavaszi mellett őszi fordulóval bővült.

A bloggerek, és a most már szintén alapítványi formában működő csapat saját idejét, erejét és energiáját – na meg a szuper sütihozzávalókat – önkéntesség formájában teszi bele a tavaszi-őszi licitbe, és a két licit között felmerülő rengeteg szervezésbe.

A sütiárverésből befolyt pénz ugyanis az utolsó fillérig a támogatottakhoz kerül, akiknek kérése szerint szereznek be mindenféle, a működéshez szükséges tárgyi eszközt, legyen az fejlesztőjáték, nanobevonatos hűtő a koraszülött intenzívre, inzulinpumpa, vagy gyermek intenzív ágy a leukémiás gyerekek kórházi osztályára.

Az idei sütikínálat is igen erős
Fotó: segítsüti

Szinte hihetetlen, de az iszonyatosan fontos, és sokszor nagyon drága felszerelések árát tepsi süteményekből gyűjtik össze a bloggerek és persze a sütiket az árverésen megvásárló támogatók. Sok kicsi ugyanis sokra megy: nem kell egyáltalán hatalmas összegekre gondolni, mert a licit ezer forintról indul, és az árverésen legalább 30 sütemény keresi gazdáját. Azért legalább, mert szinte minden blogger vállalja, hogy - ha a nyertes hozzájárul -, a második és harmadik helyezett licitáló is megkapja (természetesen frissen sütve) a süteményét, így növelve a támogatás összegét.

­

Az idei fordulóban az Alapkonyha szerzői közül Piszke vesz részt, itt lehet licitálni az ő (egy méternyi) sütijére is. Piszkeméteres kalácsa tényleg egy méter, és ahogy blogján írja: "csak vaj, rengeteg tojás, tejszín, valódi csokibevonat, a töltelékben pedig nem a puncs pudingpor a főszereplő, hanem a rum, narancs- és citromhéj, és még némi rumos mazsola, természetes színezék, semmi aroma" lesz a nyertesé.

Az idei támogatott a Mosoly Alapítvány, ahol terápiás foglalkozások segítik már 18 éve a súlyos betegségben szenvedő, vagy komoly traumát átélt gyerekek lelki gyógyulását.

Az árverés szeptember 21-én hétfőn reggel kezdődött és csütörtök délután négykor zár, csodálják meg az elképesztő kínálatot, válasszanak egy kedvencet, szóljanak a barátoknak és a kollégáknak, és szálljanak be a sütikért folytatott nemes harcba! Ha nem édesszájú, de mégis segítene, az akcióban vásárolhat ajándéktárgyakat is, mindegyiknél feltüntetik, hogy az elköltött összegből pontosan mennyi támogatás folyik be.

Az alapítvány a támogatások összegével mindig fillérre pontosan elszámol, a beszerzések számláit online is feltöltik, így megnyugtatóan követhető, hogy tényleg jó helyre kerül a pénz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.