Teszt: taroltak a sajátmárkás sűrített paradicsomok

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán az első olyan tesztünk, ahol minden termék összetevőlistája kifogástalan, ráadásul sok közülük finom is.

A sűrített paradicsom örök dolog a konyhában, és nem csak télen. Jó hasznát venni a szószoknál, akár még a friss paradicsomból készülteknél is, megfelelően összerántják az egyébként nagyon leveses paradicsompürét, ráadásul rendkívül koncentrált az ízük, ami sosem hátrány egy paradicsomos ételnél. 

A sűrített paradicsomokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, simán csak kanállal kóstolgattuk őket, leginkább az ízük és az állaguk volt az, ami minket érdekelt. Biztos ami biztos alapon, megnéztük, hogy paradicsomon kívül mit rejtenek még a dobozok, ahogyan azt is, hogy milyen töménységű az adott termék, mert a klasszikus mellett léteznek duplán és triplán koncentrált pürék is a boltokban.  

Sűrített paradicsom

A termék meghatározása: finoman áttört paradicsom levének besűrítésével előállított, tartósított termék. A sűrített paradicsom lehet hőkezeléssel tartósított vagy sózott, tartósítószerrel tartósított, legfeljebb 10% (m/m) étkezési só és engedélyezett tartósítószer felhasználásával.

Felhasználható összetevők: elsődleges összetevők, paradicsom (Lycopersicon esculentum Mill.), amely nyers állapotban legyen ép, egészséges, friss, érett, idegen növényi szennyeződéstől és állati kártevőktől mentes.

Egyéb szokásosan felhasználható összetevők: citromsav, étkezési só, tartósítószerek, kizárólag a 2.2. pont szerinti termék esetében

Sómentes szárazanyag-tartalom legalább 12 ref.%. Hozzáadott NaCl tartalom (sózott, sűrített paradicsomhoz) legfeljebb 10% (m/m). Homoktartalom (szárazanyag-tartalomra vonatkoztatva) legfeljebb 0,1% (m/m) pH-érték legfeljebb 4,5.

Érzékszervi jellemzők,

szín: termékre jellemző piros színű. Íz, illat: jellemző ízű és illatú. Állomány: kenhető, sűrűn folyó, egyöntetű, finoman aprított rostos, magtörmeléktől, héjdaraboktól, látható és érzékelhető alakos elemektől mentes.

A megnevezésnek tartalmaznia kell a sűrített paradicsom vagy paradicsom sűrítmény szavakat és a vízben oldható szárazanyag-tartalmat. - A sózott termék esetén a hozzáadott sótartalmat %-ban a megnevezéshez kapcsolódóan fel kell tüntetni.

Példák a megnevezésre: Sűrített paradicsom, 28-30 ref.% Sűrített paradicsom, 38 ref.% 5% étkezési sóval, Paradicsom sűrítmény 38 ref.% 1.6.

Ajánlott gyártástechnológiai leírás: a paradicsombogyót mossák, válogatják ezt követően magjától és héjától elválasztják, a paradicsomlevet fizikai úton sűrítik, hőkezeléssel vagy sózással és/vagy tartósítószerrel tartósítják, engedélyezett csomagoló edényzetbe töltik, zárják. Forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt; rengetegen osztoztak az utolsó előtti helyen - persze nem azért mert annyira rosszak voltak - egyszerűen csak nagyon hasonlítottak egymásra, és bár a sor vége felé végeztek, nem jelenti azt, hogy rosszak is. Egyszerűen csak a középkategóriát képviselik. Az első három helyezett viszont elképesztően jó termék és külön bónusz jár az Aldi termékének, hiszen nem konzervben, hanem tubusban van (visszazárható!!!), ami óriási találmány.

Ha nincs házi sűrített paradicsomunk otthon, mi is szívesen használjuk az alább próbált változatokat. Kifejezetten rossz terméket most nem találtunk, nagyon jókat igen, és az összetevők is rendben vannak a teljes mezőnyben.

Globetti, 12 pont

Összetevők: paradicsom, étkezési só, 18-20 ref %.

Egyik tesztelt sűrített paradicsomban sincs olyan összetevő amitől viszolyognánk, de sajnos ez nem egyenesen arányos azzal, hogy a termék jó is. A Globetti ezúttal lemaradt, nagyon sós, ivólé jellegű, és mellékíze is van.

„Ezt megszórták mellékízzel, de nem tudok rájönni mi az.” „Inkább savanyú, mint édes, és elég folyós.” „Hígabb, paradicsomízű, ivólé-jellegű.” „Ez borzasztóan sós, nem ízlik.”

Kecskeméti sűrített paradicsom, 13 pont

Összetevők: paradicsom, hőkezeléssel tartósított, 18-20 ref %.
 
A Kecskemétiben nincsen só, kizárólag paradicsom, ami mindenképpen pozitív, azonban ízre csak a középkategóriát hozza: savanykás, viszont jó sűrű. Főzéshez a sómentes termék mindig szuper, biztos nem emiatt lesz túl sós akármi.
 
 
„Nekem túl sűrű, mintha az összeturmixolt paradicsomokat hagytam volna megrohadni a napon.” „Pályaudvari büfés veszi pizzaszósznak, hogy rádobja a mirelit pizzára.” „Jó sűrű, de savanyú, és kicsit állott ízű, pont olyan, mint a 6-os. (Aranyfácán - a szerk.)” „Ez olyan mintha otthoni nyomott paradicsom lenne, csak enyhén kesernyés, ami nekem nem jön be.”

Nova, 13 pont

Összetevők: paradicsom, só , 18-20 ref %.

Nagyon híg termék, ezt mindenki szóvá is tette. Az íze sem valami megnyerő, valószínű sosem fog a kedvenceink közé tartozni. Esetleg ha kicsit sűrűbb lenne, az javítana rajta valamit. Paradicsom és só van benne.

„Iskolás paradicsomleves alapja, az tutifix. Csak a nosztalgia miatt kap pontot.” „Nekem ez nagyon semleges, de megfűszerezve jó lehet tésztaszósznak.” „Híg az állaga, kicsit savanykás, tulajdonképpen egy paradicsomlére emlékeztet.” „Ez borzasztó! Híg, mint egy leves, és büntető savanyú. Tipikus sulis paradicsomleves. Azt utáltam egyébként.”

Dandy, 13 pont

Összetevők: paradicsom, só, 12-14 ref %.

A Dandy is a folyósabb paradicsomkonzervek közé tartozik, volt, aki nagyon szerette, a többség szerint viszont olyan közepeske. Paradicsom, só a két összetevője.

„Na ez tuti konzerv, érzem a fémes ízt benne.” „Biztos vagyok benne, hogy ez valami budget, sajátmárkás cucc, ami olcsó, nincs túlmarketingelve, így cserébe kurva jó, csak talán túl folyós.” „Híg, paradicsomízű, savas.” „Kinézetre jól néz ki, viszont savanyú, és mellékíze is van. 

Dawtona, 13 pont

Összetevők: paradicsom, hőkezeléssel tartósított, 30 ref %.

A Dawtonában a legjobb, a kis üvegcse amiben forgalmazzák. Még ha maga a sűrített paradicsom nem is annyira jó, az üvegében csomó dolgot lehet tárolni, többen bevallottuk, hogy szoktuk venni kifejezetten a pici üvegcse miatt, ilyesmihez amúgy szinte lehetetlen hozzájutni, viszont egyadagnyi lekvárhoz, salátaöntethez, szószhoz pont ideális méret. Paradicsomon kívül nincs más összetevője, ami szintén szuper.

„Teljes mértékben ketchup, nem tenném a tésztámra.” „Ez édes, nagyon, a paradicsom  biztos nem ilyen édes magától. Ugyanakkor megvan a savanyú vég.” „Sűrűbb, savanykás, savas.” „Nagyon keserű.” „Sűrű, csípősen savanyú. Nem annyira ízlik.”

Aranyfácán, 15 pont

Összetevők: paradicsom, 22-24 ref %.
Hiába maradt le egy ponttal a dobogóról az Aranyfácán, azért egyáltalán nem írnánk le, hiszen nem rossz termék. Jó, azt elnézzük neki, hogy drágább, mint az első három helyezett, viszont ebben is kizárólag paradicsom van, aminek örülünk.
„Ennek van a legjobb állaga, kicsit darabos is, mintha igazi paradicsomból készült volna, és önmagában is finom.” „Ebből hiányzik az anyag, holland vizes paradicsomból készült. Olyan mint a felfújt zsemle - van, de mégsincs.” „Az állaga ennek is szupersűrű, viszont az íze kicsit laposkás. De mivel az ilyesmit mindenki főzéshez veszi, lehet, hogy arra tökéletes.” „Ilyesmit szoktam otthon csinálni. Hasonlít a házira.”

Bronzérmes: Penny Market, San Fabio, 16 pont

Összetevők: paradicsom, étkezési só, 28-30 ref %.

Ezen a teszten a saját márkások uralják a terepet, a harmadik a pennys sűrített paradicsom lett. Paradicsom és só van benne.

 „Túlságosan édes, nekem az eperlekvár jutott róla eszembe, mert sűrű is nagyon, nem tudom, mire használnám.” „Ez romlott, olyan mintha már elkezdene forrni, úgyhogy nem jár neki pont.” „Kicsit édeskés, jó sűrű, paradicsomízű, ez klassz!” „Olyan, mint a paradicsomleves.” „Nagyon sűrű, édesen savanyú, pont jó. Egy baja van, van valami mosogatószeres mellékíze, ami nekem nem jön be. Egyébként minden konzerves sűrített paradicsomban megvan ez az íz.”

Ezüstérmes: Lidl, Freshona, 18 pont

Összetevők: paradicsom, étkezési só, 28-30 ref %.

A második helyezett, a lidlös, kétszeresen koncentrált paradicsom konzerv, aminek az ára is egészen kedvező. Összetevők: paradicsom és só.

„Túl savanyú, bár ha tennék bele sajtot, egy nagyon kicsit olyan lenne, mint a piros pesto.” „Ebből eltűnt a sav, de azért még vállalható. Nem őrültem meg tőle.” „Kicsit fűszeres íze van, és nagyon sűrű.” „Ennél finomabb nincs a teszten!!!!”

Aranyérmes: Aldi, Carloni, 19 pont

Összetevők: paradicsom, étkezési só, hőkezeléssel tartósított, min. 36 ref %.

Az aldis paradicsom lett az első, ami nem is csoda, hiszen tripla koncentrátumú paradicsom van a tubusban. Kicsivel drágább, mint a második és harmadik helyezett, de mivel felbontás után nem kell kihajítani a kukába - visszazárható a tubus - így még sokáig eláll a hűtőben. Ezért is nagyon szeretjük.

„Túl sűrű, de az íze épp félúton van az édes és a savanyú között, tehát remek.” „Teljesen érdektelen darab.” „Nagyon sűrű, intenzíven paradicsomízű, szerintem ez az Aldis tubusos, amit rendszeresen használok főzéshez.” „Nagyon sűrű, ami nekem bejön. Édeskés, savanykás, tetszik.”
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 25) Itt vettük
Aldi, Carloni 299 1495 19 Aldi
Lidl, Freshona 159 1135 18 Lidl
Penny Market, San Fabio 159 1135 16 Penny Market
Aranyfácán 239 1593 15 Tesco
Dandy 141 1007 13 Tesco
Dawtona 99 1237 13 Auchan
Kecskeméti sűrített paradicsom 151 1080 13 Metro
Nova 119 850 13 Tesco
Globetti 53 757 12 Tesco
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.