Sörfesztivál emberkísérlettel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kipróbáltuk, hogy mi bajunk lesz, ha egymás után gurítjuk le a jéghideg söröket ebben a rekkenő hőségben.

Kinéztünk a Sörfesztiválra a Budai Várba és kipróbáltuk, hogy okoz-e rosszullétet, vagy rossz közérzetet pár jéghideg sör legurítása a 35 fokos hőségben. És ha ezt az emberkísérletet nagy nehezen magunkra vállaltuk, és már úgyis a helyszínen voltunk, megnéztük milyen különlegességeket lehet idén kóstolni, plusz az árak is eléggé érdekeltek minket.

Amiben egyetértettünk fotós kollégámmal: nagyon jó a hangulata ezeknek a fesztiváloknak, csak valahogy azt nem sikerült megértenünk, hogy miért kell  az egyébként kocsmákban/bárokban nagyjából reális áron kínált italokat  a fesztiválon duplaáron kínálni az újdonságra szomjas népnek.

Galéria ikon

19

Galéria: Budavári Sörfesztivál
Fotó: Dívány

Azt még talán valahogy elfogadjuk, hogy van belépő, hiszen a kitelepülő standoknak nem kevés pénzt kell perkálni a területért, szóval ezt valamin be kell hozni, de azt semmiképpen sem tartjuk jó üzletpolitikának, hogy horribilis áron lehet csak iszogatni, egy-két kortyos kóstolómennyiség pedig nincs.

Nézegesse meg a fotókat amiket a fesztiválon lőttünk, ott talál árakat, illetve, hogy milyen cégek képviseltetik magukat a rendezvényen. 

A tikkasztó hőség ellenére már délután 4-5 között elég sokan iszogattak a fesztiválon, leginkább külföldiekkel találkoztunk, és kisebb meglepetést okozott, hogy az igazi, „házi főzésű” kézműves sörök helyett, nagy részben a multik kínálták árujukat. Rengeteg kajás pult van, igen, azok, a zsírban tocsogó fesztiválhangulatos ételek, mind-mind ott sorakoznak belebámulva az ember arcába, hogy „ most azonnal egyél meg”. Ügyes aki ellenáll persze. Ezekről is talál fotókat a galériában.

Megpróbáltuk feltérképezni a kézműves cuccokat, és leginkább a Neked Csak Dezső kínálatával, na meg a lelkesen csapoló fiúkkal szimpatizáltunk. Én meggysört (a pasik szerint ez nem is sör), Peti meg Bunny Hopot tolt magába. És most meg kell, hogy nyugtassunk mindenkit, semmi bajunk nem lett, pedig forróságban nyeltük a jéghideg söröket. Sőt, még élveztük is. Őrület!

Galéria ikon

19

Galéria: Budavári Sörfesztivál
Fotó: Dívány

A fizetés – ahogyan már évek óta – most is kártyával történik, most éppen a „hellopay” van soron, DE újítás! PayPass-szal is lehet fizetni. Ennek nagyon-nagyon örültünk, komolyan. 

A helyzet az, hogy senkit sem szeretnénk arról lebeszélni, hogy felmenjen a Várba egyet mulatkázni, hiszen a hangulat zseniális, az idő tökéletes, és vannak csinos hosztesz lányok meg menő pultos fiúk is. Viszont ha nem szívesen áldoz 2000 forintot a napi belépőre, illetve kevesebb pénzből szeretné megúszni a kóstolást, javasoljuk látogasson el egy budapesti sörözőbe, a hangulat hasonlóan remek lesz és nem kell ilyen mélyen a pénztárcájába nyúlnia. Peti nagy rajongó, így meg is osztott velem pár pompás helyet: az Élesztő és a Léhűtő szerepel a listája élén. Mindenkinek jó hideg söröket kívánunk a hétvégére!

A Sörfesztivál nyitva tartása

A fesztivál szombaton délelőtt 11-kor nyit és hajanli 3-kor zárja be kapuit, vasárnap szintén délelőtt 11-kor várja a szomjazó népet, viszont éjfélkor már takarodót fúj. További infót itt talált a Sörfesztiválról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.