A nagymamám töltött káposztája

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy nagy adag töltött káposztával ünnepélyesen is búcsút inthetünk a télnek. Kipróbált családi recept.

Nálunk nem nagyon hiányozhat az ünnepi asztalról, minden évben van, és mindig túl hamar fogy el. Az ünnepek után meg nyafogunk, hogy de jó is lenne újra töltött káposztát enni. Így többször is kap ismétlést, amíg be nem jön a nyári meleg. Egy nagy adag töltött káposztával ünnepélyesen is búcsút inthetünk a télnek.

Fotó: Katuci

Nagyon fontos a jófajta káposzta, mindenképp vegyünk előbb kóstolót, ne legyen se túl savanyú, se túl ízetlen. A hús itt is szinte mindegy, készülhet hagyományosan sertéshúsból, de pulykából vagy csirkéből is. Sőt, amíg nem ettem húst, simán darált szójával helyettesítettem a húst, egy kis reszelt füstölt sajttal pedig ízesítettem. 

Következzék tehát a nagymamám receptje:

Hozzávalók:

a töltelékhez:

1 kg darált hús
20 dkg rizs (kerek)
2 gerezd fokhagyma
2 dkg só
1 teáskanál bors
2-3 teáskanál pirospaprika
1 kávékanál őrölt kömény
2 tojás

a „csomagoláshoz” és a többihez:

15-20 tenyérnyi savanyított káposztalevél
1,5 kg aprókáposzta (vagyis savanyú káposzta)
2 fej hagyma
1 dl olaj
2 evőkanál paprika
ízlés szerint köménymag, babérlevél, egész bors
csöves fűszerpaprika
opciális: pár darabka füstölt hús

a rántáshoz:

5 evőkanál liszt
6-7 evőkanál olaj
1 evőkanál pirospaprika

a tálaláshoz:

tejföl
puha fehér kenyér

Fotó: Katuci
  1. A töltelékhez a húst, a rizst, a zúzott fokhagymát, a sót, a borsot, a pirospaprikát, az őrölt köményt és a tojást alaposan összegyúrjuk.
  2. A káposztalevelek vastag torzsarészét levágjuk. Beleteszünk egy adag tölteléket, behajtjuk az egyik oldalát, feltekerjük, a másik oldalt belenyomjuk a közepébe. Ezt ismételjük az összes levéllel, ha maradna ki a töltelékből, gömbölyítsünk belőle gombócot.
  3. Az aprókáposztát meg kell kóstolni! Ha nagyon sós, át kell mosnunk egy kis vízzel, majd jól ki kell nyomkodni.
  4. Akkora fazekat válasszunk, amibe bőven bele fog férni a káposztánk! Az aljába öntünk nagyjából 1 dl olajat, erre jöhet két fej aprított hagyma és egy nagy csipet só. Üvegesre pároljuk a hagymát. Levesszük a tűzről, rászórunk 2 evőkanál pirospaprikát, elkeverjük. (Ha néhány darabka füstölt húst is szeretnénk belecsempészni, azt most tegyük bele.)
  5. A hagymára szedünk egy réteg aprókáposztát, egy kevés köménymagot, egész borsot, babérlevelet és csöves pirospaprikát. Ezekre ültetjük a betöltött szármákat csomagocskákat). Ezt addig ismételjük, ameddig el nem fogy minden.  (Ha húsgombócot is teszünk hozzá, akkor az a felső rétegbe kerüljön.) Lezárjuk egy sor aprókáposztával.
  6. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven (nagyjából 10 centivel) ellepje.
  7. Közepes lángon 2-2,5 órán át főzzük. (Ha előre készítjük, és fagyasztjuk, akkor a megfőtt káposztát hagyjuk kihűlni, majd fagyasszuk le. Fogyasztás előtt engedjük fel/melegítsük újra, és folytassuk a következő lépéstől.)
  8. Elkészítjük a rántást: 5 evőkanál lisztet elkeverünk 6-7 evőkanálnyi olajjal, zsemleszínűre pirítjuk állandó keverés mellett. Félrehúzzuk a lángról, megszórjuk egy evőkanál pirospaprikával, 2-3 dl hideg vízzel felengedjük. Folyamatosan keverjük, nehogy csomós legyen.
  9. A káposzta levéből átszedünk bele egy keveset, elkeverjük, majd visszaöntjük a káposztára, felforraljuk, lezárjuk, és tálalhatjuk is tejföllel és puha belű kenyérrel. 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.