Tojáskrémes csirke - ha a tojáskrémet szereti, ezt imádni fogja!

Tavaly ilyentájt az egyik kedvenc kenyérfeltétünket, a tojáskrémet mutattuk be (kalóriaszegény változata örök diétázóknak itt), most pedig az egyik csirkés családi kedvenc következik. Vékony csirkemell szeletek, rajta jó vastagon a sajtos tojáskrém, gyorsan összesütjük, és már meg is van az ebéd. Ha pedig marad belőle, hidegen gyönyörű vékony szeleteket vághatunk belőle, ami mehet is a másnapi szendvicsbe.

tojáskrémes csirke
Katuci

Én a legjobban valamilyen kemény sajttal (parmezán, grana padano….) szeretem, de működik trappistával is, a lényeg, hogy pirult sajtból jó sok legyen.

Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé
4-5 db főtt tojás
25 dkg mascarpone
15-20 dkg reszelt sajt (a parmezán kisebb, a trappista nagyobb mennyiségben mehet)
só, bors, olaj

  1. A megmosott húst vékony szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk mindkét oldalát.
  2. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, néhány perc alatt elősütjük benne a hússzeleteket, amiket egy vékonyan kiolajozott tűzálló edénybe szorosan egymás mellé fektetünk.
  3. Közben a főtt tojásokat megpucoljuk, a sajtot lereszeljük. A krémsajthoz keverjük a sajt felét, kevés sót és borsot, végül villával beletörjük, és simára keverjük benne a tojást. (Ha van például friss snidlingünk, azt is vághatunk bele.)
  4. A sajtos tojáskrémet eloszlatjuk az elősütött húson, majd megszórjuk a maradék reszelt sajttal.
  5. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek