Olaszos sikk: diós-aszalt meggyes cantuccini

Olvasási idő kb. 1 perc

Mártogassunk, mint az olaszok: kávéba, teába, finom desszertborba. Cantuccini, és máris itt az édes élet!

A cantuccini vagy más néven biscotti egy (meglehetősen kemény) olasz kekszféle, amelyet jellemzően kávéhoz vagy édes desszertborokhoz fogyasztanak. Nagyon egyszerűen elkészíthető, a sütése két lépésben történik: először egy rúdban megsütjük, majd szeletekbe vágva kicsit megszárítjuk.

Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Nagyon jól variálható: ízlés szerint szinte bármilyen olajos maggal (pl. mogyoró, pisztácia, mandula) és aszalt gyümölcsökkel érdemes próbálkozni, de apróra vágott csokoládéval sem lehet mellélőni. Ilyenkor télen még simán belemehet a karácsonyi szezonból megmaradt mézeskalácsfűszer is.

Hozzávalók 2 rúdhoz:

250 g liszt
100 g nádcukor
50 g durvára vágott dió
80 g aszalt meggy
1 tk. sütőpor
40 g puha vaj
egy csipet só
1 tk. mézeskalácsfűszer
2 tojás

1. Az összes hozzávalót a dió és az aszalt meggy kivételével összegyúrjuk. Ha nem áll össze, egy kevés puha vajat adjunk még hozzá. Végül hozzágyúrjuk a diót és az aszalt meggyet is.

2. A tésztából két kisebb, kb. 3-4 cm átmérőjű rudat formázunk, amelyeknek a tetejét kicsit ellapítjuk. A rudakat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.

3. Hagyjuk kicsit hűlni, majd felszeleteljük a rudakat. A szeleteket sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és 150°C-os sütőben kb. 8-10 percig szárítjuk. Légmentesen záró dobozban sokáig eláll. Kávéba vagy édes desszertborba mártogatva fogyasztjuk.

Fotó: Ötvös Zsuzsanna
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ötvös Zsuzsanna
Ötvös Zsuzsanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!