Vargányás sertésszűz - elegáns, de egyszerű

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha valami finomat szeretnénk feltálalni, de nem szeretnénk rá vagyonokat költeni, sem órákig főzőcskézni.

Elegáns, mégis nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető étel. Ha valami finomat szeretnénk feltálalni, de nem szeretnénk rá vagyonokat költeni, ez az étel kitűnő választás lesz.

Fotó: Katuci

Mivel ilyenkor nem kapunk friss vargányát, nyugodtan választhatunk fagyasztottat is, amit már sok közepes és nagyobb boltban  is árulnak.

Hozzávalók:

80 dkg szűzpecsenye
40 dkg vargánya (fagyasztott)
3 gerezd fokhagyma
3 dl zsíros tejszín
1 dl fehérbor
olaj
só, bors,
liszt
petrezselyem

  1. A gombát hagyjuk felengedni, lemossuk, lecsepegtetjük.
  2. A húst hagyjuk kicsit felmelegedni szobahőmérsékleten, megmossuk, ha maradt rajta hártya, eltávolítjuk. Ekkor 1-1,5 ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk és borsozzuk. Vékonyan beleforgatjuk a lisztbe, majd a nagyját lerázzuk róla. Az ujjbegyeinkkel kilapogatjuk a szeleteket. Egy nagy serpenyőben kevés olajat hevítünk, belehelyezzük a hússzeleteket. (Valószínűleg 2-3 körben fogunk végezni vele.) 3-4 percig pirítjuk mindkét oldalát. Ha szép színt kapnak, kiszedjük egy tányérra.
  3. Ha minden húst megsütöttünk, a serpenyőbe dobjuk a vargányaszeleteket, ezeket is ízesítjük sóval és borssal, kicsit megpirítjuk. Rápréseljük a fokhagymagerezdeket. Felöntjük a fehérborral, ez szépen feloldja az edény aljáról a finom húsdarabkákat. Visszatesszük a szűzszeleteket, pároljuk néhány percig, amíg a lé nagyrésze elpárolog.
  4. A tejszínt több részletben az ételhez adjuk, mérsékelt lángon addig főzzük, amíg a tejszín besűrűsödik. Lezárjuk a tűzhelyet, megszórjuk friss petrezselyemmel, és tálalhatjuk is.
Fotó: Katuci
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.